A tavaly bemutatott katonai védelmi rendszer a civil Starlink-szolgáltatás működésén alapul.
Újabb szerződést kötött a Pentagon a SpaceX-szel a Starshield védelmi rendszer továbbfejlesztésére, mely a Starlink internetszolgáltató hálózat katonai verziója. A felek pontosan egy hónapja írták alá az egy évre szóló megállapodást, de csak a napokban érkezett róla hír. A SpaceX 70 millió dolláros szerződés a hálózat továbbfejlesztésére irányul, ebbe beletartozik a felhasználói terminálok, kisegítő felszerelések bővítése, a hálózati sebesség növelése. Az összeget két fázisban kapja meg a hawthorne-i cég, az első 15 milliót már át is utalta a Védelmi Minisztérium, amit másik 54 katonai partner számára történő szolgáltatás-bővítésre kell fordítani.
A Starshield műholdas rendszer lényege, hogy a Starlinkhez képest jóval erősebb védelmi rendszerrel rendelkezik, és titkosított űreszközök közötti kapcsolatot is képes biztosítani. Fontos kihangsúlyozni, hogy kizárólag védelmi céllal alkalmazza a jövőben a Pentagon, és emellett a Starlink kereskedelmi szolgáltatás zavartalanul történhet a civil felhasználók körében.
A SpaceX 15 másik céggel verseng az Amerikai Űrhaderő támogatásaiért, melyek összege 2028-ig a 900 millió dollárt is elérhetik. A Pentagon célja ezen támogatásokkal az alacsony Föld körüli pályán való minél hatékonyabb kibervédelmi és megfigyelő rendszer kiépítése lesz.