A Cassini-Huygens űrszonda 1997. október 15-én indult útjára egy Titan-4B/Centaur hordozórakéta fedélzetén a floridai Cape Canaveralból, és kezdte meg 7 éven át tartó útját a Szaturnuszhoz.
A Cassini-Huygens űrszonda indítása Cape Canaveralból. Forrás: ESA
Annak érdekében, hogy eljusson a Naprendszer második legnagyobb bolygójához, négy alkalommal kellett végrehajtania gravitációs hintamanővert: 1998 áprilisában és 1999 júniusában a Vénusz, 1999 augusztusában a Föld, végül 2000 decemberében a Jupiter segítségével gyorsították fel az űrszondát.
A szonda 2004. július 1-jén érkezett meg a Szaturnuszhoz, annak gyűrűsíkja alatt közelítette meg a gázbolygót. Nagy nyereségű antennáját pajzsként használta a por és törmelék mezőben, miközben keresztülrepült az „F” és „G” gyűrűk közti résen. UT szerint hajnali 02:36-kor az űrszonda beindította hajtóművét, és egy 96 percen át tartó fékező manőver segítségével pályára állt a Szaturnusz körül. Ekkor az eszköz 19 000 km magasságban keringett a bolygó felső felhőrétegétől. Ezzel 24 év után érkezett ember alkotta űreszköz a bolygóhoz. Ezt megelőzően a Voyager-2 űrszonda repült el a Szaturnusz közelében, 1981-ben.
A Cassini-Huygens űrszonda első felvétele a Szaturnusz gyűrűjéről. Forrás: ESA
A pályára állást követően a szondát először a Föld felé fordították, hogy megerősítést küldjön a sikeres manőverről, majd pedig a gyűrűrendszerről készített felvételeket.
A Cassini-Huygens űrszonda két fő részegységből tevődött össze. A Cassini orbiter egy 2,1 tonnás keringő egység volt, mely 366 kg tömegű tudományos műszert vitt magával. A másik fő részegység a 320 kg-os Huygens leszállóegység volt.
A Cassini-Huygens űrszonda részei. Forrás: NASA
2004. december 25-én a tervezett módon a különvált a Cassini (NASA/JPL) és a Huygens (ESA/ASI), a leszállóegység 2005. január 14-én a Titán felszínére ereszkedett. A Huygens adóegységének tervezési hibája miatt az adatok és képek egy része nem jutott el a Földre.
A tervek szerint a Cassini űrszonda 2004-2008 között végzett volna kutatómunkát a Szaturnuszról és annak környezetéről, a programot azonban egészen 2017. szeptember 15-ig meghosszabbították. Ekkor tervezett manőverrel a Szaturnusz légkörébe irányítva megsemmisítették az eszközt.
Főbb célok, eredmények:
- A Cassini számos felvételt készített, illetve műszerei segítségével rengeteg adatot gyűjtött a Szaturnuszról, annak gyűrűrendszeréről és holdjairól.
- A Szaturnusz holdjainak felszíni, geológiai vizsgálata: az űrszonda gázkitörést figyelt meg az Enceladus hold déli féltekén, melyről kiderült, hogy vízpára. Ezen túlmenően a bolygó körül további öt holdat fedeztek fel.
- A gyűrűk háromdimenziós szerkezetének és dinamikus viselkedésének meghatározása, melynek során a Szaturnusz egy újabb, addig ismeretlen gyűrűjét fedezték fel.
- A Szaturnusz légkörének vizsgálata, melynek során egy nagy kiterjedésű vihar kialakulását is megfigyelték.
Vízpára kilökődés az Enceladuson. Forrás: NASA
Napfogyatkozás a Szaturnusz mögött. A panorámaképet 165 felvételből állították össze. Forrás: NASA
Egy távoli kék pötty, a Föld. Forrás: NASA
A fagyos Enceladus felszíne. Forrás: NASA
A Szaturnusz felhői. A Cassini 2010 decemberében egy hatalmas, 15 000 km kiterjedésű vihart észlelt a bolygón, amely 2011 januárjára szinte teljesen körbeért az égitest körül, és 200 napig tartott. Forrás: NASA