Kereskedelmi modulokkal bővülhet a Nemzetközi Űrállomás

|

A NASA tegnap bejelentette, hogy a texasi Axiom Space-t bízza meg a Nemzetközi Űrállomás első privát/kereskedelmi célú moduljainak elkészítésével. A NextSTEP-2 program célja, hogy a NASA megnyissa az ISS-t a privát cégek és potenciális űrturisták részére.

A 2016-ban alapított Axiom Space (ahol korábbi neves NASA űrhajósok és tisztviselők dolgoznak – köztük Charlie Bolden korábbi NASA adminisztrátor is) a tervek szerint három új modult gyárthat az ISS-re. 1 kikötő (node), 1 lakómodul, 1 tudományos modul és egy nagy „kilátó” (hasonló a jelenlegi Cupola modulhoz) készülhet el, és a tervek szerint az első már 2024 második felében indulhatna is az ISS-re.

A három tervezett modul, alul pedig a “kilátó”
Forrás: Axiom Space

Az új modulok egy különálló szegmenst alkotnának „Axiom Segment” néven, és az ISS elülső, Node-2 részéhez csatlakozna. Érdekesség, hogy az ISS működésének végén mint különálló űrállomás maradhatna a világűrben (Axiom Station), ehhez azonban szükséges lesz egy plusz műszaki modul (Large Power Platform) mely biztosítja a szükséges napelemeket, energiát, hajtóműveket stb.

A már önálló, első kereskedelmi űrállomás

Sajnos konkrét információkat a modulok árairól, a részletes menetrendről, a feljuttatás módjáról (a meglévő amerikai ISS modulokat mind űrrepülőgépek vitték fel) egyelőre nem tudunk, ezek később derülnek majd ki, mert a tárgyalások még folyamatban vannak. Az Axiom amúgy több nagy űripari céggel is együttműködik majd a programban, partnerük a Boeing, Thales Alenia Space, és a Maxar is. Az Axiom űrturistákat is tervez az állomásra vinni évente 2-3 alkalommal.

A kilátó egyik terve – a látványra nem lesz majd panasz

Érdekes és biztató hírek, reméljük megvalósulnak a tervek. Itt tudtok amúgy hosszabban olvasni a témáról.

A Nemzetközi Űrállomás jelenleg

Szólj hozzá!