Folytatódik az SLS vesszőfutása

A NASA új nehézrakétája, mely 10 év fejlesztés, és 10 milliárd elköltött dollár után is még messze van a megvalósulástól, most újabb pofont kaphat.

Szerdán jelent meg a NASA felügyeletéért és elszámoltathatóságáért felelős szervezetének (Government Accountability Office – GAO) éves jelentése, melyben az Űrhivatal különböző projektjeit vizsgálják meg, főleg pénzügyi és működési szempontból.
A most megjelent riport szerint, újabb problémák lehetnek az SLS első fokozatával, mely éppen a Mississippi állambeli Stennis Űrközpontban vár a nyáron esedékes hajtóműtesztjeire. A riport szerint a programban résztvevő mérnökök aggodalmukat fejezték ki, hogy az első fokozat folyékony hidrogén tartályában szivárgások fordulhatnak elő, ha azt teljesen megtankolják. Állítólag méretarányos tesztek már zajlottak a tömítésekkel, mivel azonban még soha töltötték tele a tartályt folyékony hidrogénnel, ezért nehéz megjósolni, ez milyen hatással lesz az első fokozatra, lesznek-e szivárgások. Sem a Boeing, sem a NASA hivatalosan még nem reagált a GAO állításaira.
A problémák elhárítása természetesen további csúszásokat eredményezhet, nem beszélve arról, hogy a Covid-19 vírus miatt a munka hetek óta amúgy is áll a Stennis Űrközpontban.

Az első SLS első fokozat a Stennis űrközpont tesztállására helyezés közben

Lassan tényleg az egész program kezd hasonlítani egy Benny Hill műsorra.. A költségek az egekben vannak, és folyamatosan emelkednek, de a Boeing vezette program jól fekszik a törvényhozásban, ezért folyamatosan megszavazzák a pluszpénzt. Indítást, éles tesztet még nem láthattunk, illetve gyakorlatilag semmilyen technológiai újítást sem: az összes komponens valamilyen formában az űrrepülőgép-programból származik, köztük a szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéták, és a főhajtóművek (RS-25) is.
Bár nekünk minden új rakétának, új űrhajónak örülni kéne, de sajnos ez egyre nehezebb az SLS-el kapcsolatban. Ahogy már korábban is írtam, az egész program egy hatalmas pénztemető, és tényleges előrelépést semmilyen formában nem tartalmaz. A NASA emberes űrkutatási programjai közül egyedül a Commercial Crew Program ami előremutató (bár tudjuk, hogy azért ott is erősen megy a kivételezés).
Korábbi írásainkat az SLS-ről a címke alatt találjátok, a mostani hírről bővebben pedig itt tudtok olvasni.

Ez még mindig csak egy render kép…

A nap képei 121# – Electron az új amerikai indítóálláson

A Rocket Lab első alkalommal állított fel egy Electron rakétát az új, Wallops-szigeti startállására. Az első küldetés majd az év második részében várható, ezúttal különböző teszteket hajtottak végre a Védelmi Minisztérium kérésére – aki a megrendelőjük lesz az első amerikai indításra.

Forrás: Rocket Lab
Forrás: Rocket Lab
Egy hajtóműbegyújtásra is sor került
Forrás: Rocket Lab

Apollo-7 – Sikeres tesztút, lázadozó űrhajósok

Az Apollo-1 katasztrófája utáni első emberes Apollo-küldetés feladata az áttervezett űrhajó tesztje volt, Föld körüli pályán. A missziót végül teljes sikernek könyvelték el, de bőven akadtak problémák is, például sor került az első “űrlázadásra” is.

A híres és szomorú Apollo-1 baleset után az Apollo űrhajó parancsnoki modulját teljesen áttervezték, és a gyártó North American cég a CSM–101 jelű, több földi tesztelésen is átesett űrhajót szállította le a misszióhoz. A cél egy 11 napos Föld körüli repülés volt, amin a parancsnoki és szervízmodult (Command and Service Modul – CSM) rendszereit és dokkolási képességét tesztelik. A Holdkomp fejlesztése csúszásban volt, ezért azt későbbi küldetéseken kívánták tesztelni.

A tesztút parancsnoka a veterán Wally Schirra lett, aki korábban a Mercury-program (az ötödik emberes) Sigma 7 jelű, és a Gemini-program 6A jelzésű küldetésein már járt a világűrben. A másik két űrhajós Donn Eisele és Walter Cunningham lett, mindketten újoncok.
Az Apollo-7 több tekintetben is mérföldkő volt: az első emberes Apollo-küldetés, az első háromfős amerikai személyzet, a Saturn-IB első emberes indítása, az első élő TV-közvetítés az űrből, és az utolsó indítás az LC-34 starthelyről.
A Holdért folyó verseny hevében, a NASA már az Apollo-7 előtt elhatározta, hogy a következő küldetés, az Apollo-8 a Hold köré repül majd. Ezt James Webb, a NASA akkori vezetője egy feltételhez kötötte: az Apollo-7-nek hibátlan missziónak kell lennie.
Érdekesség, hogy október 6-án, (mely egyben a 62. születésnapja is volt) alig pár nappal az indítás előtt, Webb bejelentette, hogy lemond a tisztségéről és visszavonul. Október 10-én (1 nappal az indítás előtt) a küldetés parancsnoka Wally Schirra is bejelentette, hogy ez lesz az utolsó űrutazása.

Don Eisele, Wally Schirra és Walter Cunningham

A Saturn-IB hordozónak ez volt az ötödik útja és az első, amin személyzet tartózkodott. A küldetéshez nem volt szükség a Saturn-V rakétára (mely ekkor már túl volt két tesztúton: Apollo-4 és Apollo-6), a Föld körüli pályára elég volt a Saturn-IB 15 tonnás teherbíró képessége is.
A furcsa, és érthetően ideges körülmények (az oroszok is haladtak közben a Hold felé, a NASA még mindig a “Tűz” után próbálta magát összeszedni) között folyt a felkészülés, és az indítást október 11-re tűzték ki. A startra a Cape Canaveral-ben, a Légierő bázisán található LC-34 indítóállomást jelölték ki, melyrő már több Saturn-IB indítás is volt, illetve itt történt az Apollo-1 balesete is. Az Apollo-7 startja után amúgy az LC-34-et nem használták többet (a Saturn-IB indításokat a 38B-re helyezték át), 1969-ben a nagyrészét elbontották, és a mai napig az Apollo-1 emlékhelyeként szolgál.

Indítás, dokkolási szimuláció

Október 11-én rendben elindult az Apollo-7, a Saturn-IB rakéta is tökéletesen teljesített, habár felszállás előtt akadt némi probléma. A start napján erős keleti szél fújt az óceán felől, ami egy esetleges vészhelyzet esetén a mentőtoronnyal leszakított űrhajót a szárazföld felé, lakott területre fújta volna. Az indítást ennek ellenére az irányítóközpontból engedélyezték, de ezt a parancsnok Wally Schirra hevesen ellenezte, aki már a legénység másik két tagjával az űrhajóban beszíjazva várta a startot.

A végül problémamentes start után az első feladat egy dokkolási szimuláció végrehajtása volt, – igazi Holdkomp híján egy makettal. A második fokozatról (S-IVB) való leválás után az űrhajót visszafordítják az S-IVB felé, és úgy csatlakoznak a még a második fokozatban lévő Holdkomphoz, melyet aztán “kivontatnak”. Ez a folyamat azért szükséges, mert a Holdkomp a CSM mögött került elhelyezésre – ezt a módszert alkalmazták az Apollo-program összes későbbi küldetésén. Az Apollo-7 feladata ennek a dokkolási folyamatnak a szimulációja volt, tényleges csatlakozás nélkül.
A műveletet Donn Eisele, a parancsnoki modul pilótája sikeresen el is végezte, annak ellenére, hogy az S-IVB fokozat takarólemezei (ezek fedték a Holdkomp dokkoló adapterét) nem váltak le teljesen, hanem csak virágszirmok módjára nyíltak ki. Az esetből tanulva a később küldetéseken már robbanócsavarokat alkalmaztak a fedelek eltávolítására.

Az Apollo űrhajó tesztjei

Az egyik legfontosabb teszt az űrhajó fő hajtóművének (Service Propulsion System – SPS) a tesztje volt, mely egyben az egész program koncepciójának alappillére is. Ez a hajtómű lassítja majd le az űrhajót a holdi pályára álláshoz, illetve visszatérésnél ezzel gyorsítanak ki vissza a Föld felé. Az űrhajósok összesen 8 hajtóműindítást végeztek el sikeresen, és mindegyik a meghatározott 1%-os hibahatáron belül történt. Az űrhajósok navigációs helyzetmeghatározást is végeztek (szextánssal is), illetve az űrhajó összes rendszerét alaposan letesztelték, és pár apróságon kívül mindent rendben találtak.

Walter Cunningham feljegyzéseket készít

Megfázás és egyéb problémák

A problémák hamar, már a küldetés elején elkezdődtek, amikor is Wally Schirra náthás lett, amit aztán hamar két társa is elkapott. A világűrben ez még nagyobb probléma, ugyanis nincsen gravitáció, amitől távozni tud a váladék az orrüregből, helyette fájó, feszítő érzést okozott az űrhajósoknak, akik érthetően nem érezték jól magukat. A tüneteket különböző fájdalomcsillapítókkal és gyógyszerekkel próbálták enyhíteni, de a feszes repülési ütemterv sem segített. Az űrhajósok úgy érezték, hogy Houston túl sokat vár el tőlük, ugyanis a tesztek sokkal több időt vettek igénybe, mint ahogy azt korábban megbecsülték.
A feszültség később a tervezett élő TV-közvetítés előtt csúcsosodott ki: Schirra kereken megmondta az irányítóközpontnak, hogy nem kezdik meg a közvetítést, amíg az elvárt hajtóműteszteket be nem fejezik. Végül az Űrhajós Iroda főnöke, Deke Slayton (aki felelt a legénységek kiválasztásáért) avatkozott közbe, és utasította az űrhajósokat a TV-közvetítés megkezdésére, ami a körülményekhez képest jó hangulatban telt.

Az első TV-közvetítés az űrből

Az asztronauták közérzetét az új hulladékgyűtjő rendszer (értsd: WC) sem könnyítette meg: egy ürítés 30 percig tartott, és büdös szagot árasztott a kabinba.
Több másik rendszerre is panaszkodtak az űrhajósok: az űrhajó életfenntartó rendszereinek szivattyúi és ventillátorai elég hangosak voltak (ezért néha ki-be kapcsolták azokat), valamint a hűtőrendszer vezetékein is sokszor pára csapódott ki, amit a személyzetnek kellett “felporszívózni” a vizeletürítő csövekkel. Az Apollo-programra kifejlesztett új ételek sem nyerték meg a tetszésüket (korábban csak tubusos ételeket vittek fel a Mercury és Gemini-programban): a fagyasztva szárított ételek – melyhez hideg, vagy meleg vizet kellett adni – könnyen törtek, morzsálódtak és természetesen szanaszét repültek a kabinban. A napi 2500 kalóriás étrend fontos részei voltak az energiaszeletek, ezeket azonban az űrhajósok nagyon édesnek találták, így gyorsan megutálták őket.

Az alváshoz használatos hálózsákok kényelmetlenek voltak (rossz helyen voltak a szíjak), és az alvási ciklusok meghatározása sem volt tökéletes: 24 órán keresztül zajlott a munka, ezért aki aludt, az is hallgathatta a hangos rádióforgalmazást.
A visszatérésre készülve újabb szóváltásba került a személyzet a földi irányítással: Schirra ragaszkodott hozzá, hogy visszatérés közben ne vegyék fel a sisakjukat. A megfázás miatt ugyanis a váladék a fülükben gyülemlett fel, ami füldugulást okozott, és az űrhajósok attól féltek, hogy az esetleges nyomásváltozás miatt beszakadhat a dobhártyájuk (és sisakban az orrukat sem tudják kifújni).
Az irányítás többször is utasította őket a sisakok használatára, de Schirra nem engedett, és végül mindhárom űrhajós sisak nélkül tette meg a visszatérést.
Azért lássuk be, Schirra már egyáltalán nem foglalkozott a következményekkel, ugyanis már a küldetés előtt bejelentette, hogy távozik a NASA-tól… Az esetnek azonban súlyos következményei voltak Eisele és Cunningham számára: soha többet nem válogatták be őket repülő személyzetbe.

Visszatérés, és a küldetés eredményei

Október 22-én, 10 nap és 20 óra repülés után tért vissza a fáradt, de megkönnyebbült személyzet. Kapszulájuk az Atlanti-óceánra (a későbbi Apollo-küldetések már a Csendes-óceánra érkeztek), a Bermuda-szigetektől délre csobbant, ahol a 13 kilométerrel arrébb tartózkodó U.S.S. Essex repülőgép hordozó várta.

A küldetés után 8 napig tartott az asztronauták “kihallgatása”, akik részletesen beszámoltak az összes tapasztalatukról az új űrhajót illetően. A megfigyeléseknek köszönhetően sok változtatást eszközöltek a következő, 1968 decemberében induló Apollo-8 útjához.
A problémák ellenére a küldetés minden előzetes célkitűzést sikerült elérni, és kiderült, hogy az Apollo űrhajó megfelel a későbbi holdexpedíciók követelményeinek.

Fontosabb repülésadatok

Rakéta, űrhajó: Saturn-IB (SA-205), Apollo űrhajó (CSM-101, Holdkomp nélkül)
Személyzet: 3 fő
Parancsnok: Walter Schirra Jr. (harmadik, egyben utolsó űrutazása)
Holdkomp pilóta: Walter Cunningham (első, és egyben az egyetlen űrutazása)
Parancsnoki modul pilóta: Donn F. Eisele (első, és egyben az egyetlen űrutazása)
Start, indítóállomás: 1968. október 11. Cape Canaveral, LC-34
Időtartam: 10 nap, 20 óra, 9 perc, 3 másodperc
Magasság: 231-297 km
Leszállás: 1968. október 20. Atlanti-óceán

A küldetés jelvénye

Források
spacefacts.de
Wikipedia
NASA

Gőzerővel folynak a Starship munkálatai

Lassan napi hírösszefoglalót kell írnunk, ha továbbra is ilyen ütemben haladnak a munkálatok a SpaceX Boca Chica-i telephelyén..

Nézzük is akkor, hogyan állunk jelenleg. Tegnap reggelre sikeresen befejezték a nyomástesztet az SN-4 prototípuson (katt ide az összefoglalónkért), mely után a következő lépés, hogy 1 db Raptor hajtóművet szerelnek az űrhajóra, mellyel egy statikus hajtóműtesztet (static fire) hajtanak végre. Ha ez sikeres lesz, következhet az első repülés, konkrétan egy ugrás 150 m magasra.

Naivan mi azt gondoltuk, hogy napokba telik, mire megkapja az SN-4 a hajtóművet és kezdődhet a tesztelés. Hát nagyon nem, ugyanis a Raptor beszerelése már a mai nap megkezdődött, holnap éjjelre pedig egy ún. “wet dress rehersal”-t, vagyis főpróbát tartanak a várhatóan pénteken esedékes hajtóműteszt előtt. Eközben a tesztállás közelében lévő metántartályokba is megérkezett a Raptor hajtómű üzemanyaga, melyek a Starhopper tavalyi tesztje óta üresen álltak. Azt se feledjük el, hogy a következő prototípus, az SN-5 is majdnem készen van, ez a tervek szerint 3 hajtóművet kap majd, és akár 20 km magasra is repülhet.

Irdatlan a tempó, amit a SpaceX diktál, de muszáj nekik, ha pár éven belül “hadrendbe” szeretnék állítani az űrhajót. Ugyanis ha a Starship bejön, és működni fog, az gyökeresen fog megváltoztatni mindent..

Starship SN-4 – Sikeres nyomásteszt!

Ma éjjel zajlott a SpaceX leendő űrhajójának, a Starship negyedik protototípusának nyomástesztje.

A teszt során az űrhajó üzemanyagtartályait töltötték fel folyékony nitrogénnel, így tesztelve a tartályok és a hegesztések ellenállóságát. Ez az a teszt, amin az előző két prototípus, az SN-1 és az SN-3 elvérzett. A tartályokban a nyomás 4.9 bar volt, amit Elon Musk szerint egy puha labdához hasonlított (softball), de az első repülésekhez már bőven elegendő.

A kriogén nyomásteszt közben
Forrás: LabPadre

A sikeres teszt fontos lépés a Starship fejlesztésében, Elon szerint az SN-3 hamarosan kap 1 db Raptor hajtóművet, amit (lehet már ezen a héten) először begyújtanak a tesztálláson (static fire), és ha minden rendben megy akkor jöhet a 150 méteres ugrás – hasonlóképpen, mint a Starhopper tette tavaly. A már épülő következő prototípus, az SN-5 már 3 db Raptort fog kapni, és megkapja az orrrészt is (nosecone).
Kíváncsian várjuk a folytatást, egyre izgalmasabbak a dolgok a texasi Boca Chica-ban! 🙂

Űrhírek – 2020. április 26.

Ismét összeszedtük a hét legfontosabb eseményeit nektek.

  • Április 22-én két indítás is volt a világban.
    – A SpaceX újabb 60 db Starlink műholdat juttatott fel az űrbe egy negyedjére használt Falcon-9 hordozórakétával. Mind az indítás, mind az első fokozat visszatérése sikeres volt, sőt, még az áramvonalazó kúp mindkét felét is sikerült begyűjteni a hajóknak. A Ms. Tree és a Ms. Chef nevű hajók tegnap érkezett vissza a fairing darabjaival, az Of Course I Still Love You drónhajó pedig alig pár órája hajózott be a Cape Canaveral-i kikötőbe a B1051.4 első fokozattal. A SpaceX-nek összesen már 420 műholdja működik és kering és a Föld körül. Ez az indítás egyben azt is jelentette, hogy immár a Falcon-9 rakéta lett a legtöbbet használt, ma is működtetett rakéta az USA-ban 84 indítással, ezzel maga mögé utasítva a ULA Atlas-5 rakétáját 83 indítással.
    – A másik indítást Irán hajtotta végre a shahroudi rakéta indítóállomásról. A Qased (magyarul Hírvivő) hordozórakéta egy Noor nevű kisebb katonai eszközt állított orbitális pályára. Az amerikai hírszerzés is sikeresnek nyilvánította az indítást a nyilvános keringési adatok alapján. Azonban Mike Pompeo amerikai külügyminiszter aggodalmát fejezte ki a küldetést illetően. Szerinte Irán a nyilatkozataival ellentétben, miszerint a hadseregtől függetlennek tekinthető az indítás, egy katonai rakétát indított. Ugyanis az IRGC (Iráni Forradalmi Gárda), mely a küldetést végrehajtotta, terrorszervezetnek tekinthető, amit már többször is hangoztatott az USA, és így veszélyt jelenthet a nyugati világra nézve.
  • Április 24-én volt 30 éve, hogy felbocsátották a Hubble űrteleszkópot, mely a mai napig működik és szolgáltat szebbnél szebb képeket a világűr legtávolabbi pontjairól is. A kezdeti nehézségek után a távcső nem csak beváltotta, hanem felül is múlta a várakozásokat. Mi is külön cikksorozatban mutatjuk be a Hubble történetét: felbocsátás, első szerviz/1, első szerviz/2, második szerviz, harmadik szerviz, negyedik szerviz.
  • A ULA elkezdte a következő Atlas-5 rakéta fokozatainak összeszerelését Cape Canaveralban. A május 16-ra tervezett küldetésen egy X-37B pilóta nélküli katonai repülőgépet fognak az űrbe juttatni. Ez már az ötödik hasonló indítása lesz a ULA-nek, rajtuk kívül a SpaceX bocsátott fel egy alkalommal egy hasonló járművet.
  • A CNSA kínai űrhivatal közzétette első marsi küldetésének nevét, mely a Tianwen-1 lett, amit magyarul nagyjából “Mennyei Igazság Keresése”-ra lehet lefordítani. Az első nyilvános tesztet a küldetésen használandó marsjáróval még tavaly novemberben végrehajtották, és az űrhivatal állítása szerint továbbra is tartják a 2020-ban tervezett indítást, de hivatalos indítási dátumot még nem közöltek.
  • Helyi idő szerint április 25-én reggel 6.51-kor indult egy Szojuz-2.1a rakéta a Bajkonur Kozmodrómból, Kazahsztánból, mely a Progressz MS-14 teherűrhajót juttatta az űrbe. Az űrhajó 1350 kg utánpótlást (élelmiszert, gyógyszert, egészségügyi és higiéniai eszközöket és felszereléseket) vitt az ISS-re. Ezen kívül 700 kg üzemanyag a Zvezda modul ellátásához, 420 kg víz és kb. 50 kg sűrített levegő (mely az Űrállomás belélegezhető levegőjének cseréjéhez szükséges) is a szállítmány része volt. A Progressz 4 óra múlva már sikeresen dokkolt is az ISS-hez. A Roszkoszmosz mérnökei a 75-ös számot is felfestették Szojuz rakétára, melynek több oka is van: 75 éve ezen a napon találkoztak a szovjet és amerikai csapatok az Elba folyó két oldalán a második világháború utolsó napjaiban, illetve ez volt a Progressz teherűrhajó 75. indítása az ISS-re 2000 óta.
  • A SpaceX megkezdte a Starship SN-4 prototípusának tesztjeit Boca Chicaban. Alig három héttel az SN-3 sikertelen nyomástesztje után már a következő példány is elfoglalta helyét a tesztpadon és a múlt éjjel el is kezdődtek a nyomáspróbák. Egyelőre nincs hivatalos információ, hogy lezajlott-e a teljes teszt, és ha igen, sikeres volt-e, de folyamatosan figyeljük az eseményeket, és tájékoztatunk titeket a fejleményekről.
Fantáziafotó a kínai leszállóegységről és marsjáróról még 2016-ból
Forrás: CNSA