A Nemzetközi Űrállomás (ISS) informatikája

Az informatika világát át- és átszövik a hitviták, ki milyen operációs rendszert használ. Sőt! Mit érdemes és mit kell használni. Érdekes a hasonlóság az amerikai és orosz politikai nézetkülönbségekkel.

1998 volt a kezdet az ISS életében, nézzük meg milyen OS-ek voltak ekkor.

Kezdetben vala a UNIX. Ez nagygépes platform. A mai értelemben vett „operációs rendszer” 1965 körül valósult meg. A UNIX 1969-ben került kifejlesztésre. Ebből származott 1983-tól a GNU (Richard Stallman), majd 1991-től a Linux, azaz GNU/Linux (Linus Torvalds).

A másik ág, 1981-től a DOS, 1985-től a Windows. 1995-ben jelent meg a Windows 95, majd 1998 a Windows 98 (Bill Gates).
Természetesen ennél árnyaltabb a kép és sokkal több korszakos szakembert, üzletembert fel lehetne sorolni itt. Számomra érdekes, hogy az Apple és termékei kezdetben nem kerültek szóba, holott Amerikában jóval elterjedtebbek az almás eszközök
Szóval, 1998.

A UNIX/Linux az egyetemek, kutatók eszköze volt, tehát pragmatikus döntés volt a NASA számára, hogy ez lesz az alap. A kritikus rendszereket, mint repülésirányítás, légnyomás és levegő, robotkarok vezérlése, így oldották meg. A tudományos kutatások támogatása, adatgyűjtés, nagy számítási kapacitást igénylő vizsgálatok, szintén Linux alapokon nyugszanak. ezek többsége nem igényel grafikus megoldásokat, megjelenítést. „Csak alkalmazási igényeink voltak.” nyilatkozta Stephen Hunter, az ISS Informatikai igazgatója. A NASA sok időt és pénzt takarított meg azzal, hogy nem kellett alapjaitól újraterveznie a programokat, az újabb platformokhoz. Az űrhajósok ismerik a rendszert, bármilyen országból érkeznek is.

Természetesen a Windows is megjelent az Űrállomás laptopjain. Sőt a legtöbb laptop duálbootos, azaz indításkor lehet kiválasztani, hogy melyik operációs rendszer induljon rajta. A Windows általános támogatásra szolgál. Házirendek, eljárások ütemezése, irodai szoftverek futtatása, böngészés, e-mail, videóhívások. Tehát mindarra, amit manapság otthon használunk.

Mintegy 100 darab laptop található az állomáson, kb. 20% tartalékolással. 6 évig használnak egy generációt, 4 évenkénti újabb modellekre cserével. Így a 2 éves átmeneti időszak biztosítja, hogy a bevált, „régi” és az új is a fedélzeten van. Sosem csak egy platformon dolgoznak. Leggyakrabban bekövetkező meghibásodás, hogy az LCD kijelző „nyomásos” repedést szenved. (Nesze neked súlytalanság!) Ekkor olyan feladatra állítják át a gépet, amely nem igényel semmiféle közvetlen kijelzést. Az állomás rendszereit 20-30 éves működésre tervezték. Így Intel 386-os és Pentium processzorok kezdtek el dohogni a fenti gépházakban.
Az operációs rendszerek arányában egyensúly áll fenn.

Telefonos és táblagépek
Itt már megjelentek a különböző iPhone-ok és Android Nexus 5. A NASA SPHERES programjában, ezen okostelefonok köré épített, távirányítású, úszó drónok kerültek fel. A legénység számára túl kockázatos, vagy nagyon sokszor ismétlődő feladatok ellátására. Emlékezzünk csak a Star Wars harci kiképző droidjaira! Mondjuk azok lövöldöztek is, ez nem lenne szerencsés az Űrállomáson. 😀 Aztán jöttek az iPad-ek, iPad Air 2 és a Microsoft Surface Pro 3. Ezeket használták pl. bio-DNS szekvenszerként, de a családi kapcsolattartás, közösségi média, szórakozás eszközei lettek. Persze Houston által ellenőrzött módon. Egy iPad alkalmazás segítségével, Tim Peake brit űrhajós lefutotta a londoni maratont, bár a futópadja kicsit magasabban helyezkedett el.

Megjelent az AR (Augmented Reality), kiterjesztett valóság és a Microsoft HoloLens is. Ezek segítségével egy földön lévő szakértő közvetlen segítséget tud nyújtani egy komplex eljárásban, amit az Űrállomás egyik lakója végez. Hunter viccesen meg is jegyezte, hogy nem küldenek fel ezen eszközökből erősebbet, mert az űrutazás elveszti a fényét. A hardverek fejlődése számtalan dolgot hozott, pl. egy HP ZBook segítségével már a legénység szemvizsgálatához kapcsolódó videofelvételt tudtak készíteni. Ez régebben egy külön fedélzeti munkaállomást igényelt.

Ezen információim régebbi cikkekből lettek tallózva, kigyűjtve. Gyaníthatóan folytatódott, folytatódik a korszerűsítés, a már említett 4-6 éves ciklusokban.

Legutóbbi nagyszerű művelet volt a Crew Dragon indulása és dokkolása az ISS-en. Aki csak néhány képet látott belőle, annak feltűnhetett, az űrhajósok előtt elhelyezkedő érintőképernyő. Ezek a kijelző-számítógépek NVIDIA Tegra 4 SoC, GeForce GPU felhasználásával készültek. Twitterren elcsípett információk alapján, ezek hasonlatosak a Tesla autókban látható kijelzőkhöz. Többek megjegyzése szerint, ezek „egyszerű” mindennapos használati eszközök lehetnek. Inkább a rajtuk futó programok okozzák a varázslatot. A Tegra 4 ARMv7 1,9 GHz quad-core ARM Cortex-A15 alapú rendszercsip, 72 magos grafikus processzorral. (Vasárnapi hír, hogy az Apple dobja az Intel processzorait és áttér az ARM technológiára.) A Dragon szintén Linux operációs rendszert használ. A repüléshez használt szoftvert C++ programozási nyelven írták. Az érintőképernyőkön Chromium és JavaScript fut.

Emlékezzünk csak, a fiúk ugyan átvették az irányítást, a repülés során, de a dokkolást a Dragon önműködően végezte el, sebészi pontossággal. Elon Musk már küldött egy Tesla-t az űrbe. Napkörüli pályán kering. Eljött az önvezető űrhajók kora? Na, jó, néhány fizikai nyomógomb és kapcsoló látható a képernyők alatti kereten, viszont „munkáskesztyűben” is tudták kezelni az érintőképernyőket.

IdővonalComputerOperációs rendszerSpecifikáció
1998IBM ThinkPad 760XDKorai Linux és Windows 95, majd ezek frissítése Windows 2000-re⦁ 166MHz Intel Pentium I MMX
⦁ 12,1” TFT (1024×768)
⦁ 48MB EDO RAM
⦁ 3GB HDD
2003IBM ThinkPad A31pWindows 2000, majd frissítve XP-re, különböző Linux disztribúciók⦁ 1.7GHz Intel Pentium 4-M
⦁ 15.1″ TFT (1600×1200)
⦁ 1GB DDR SDRAM
⦁ 60GB HDD
2009Lenovo ThinkPad T61pWindows XP, frissítve Windows 7-re, Scientific Linux és Debian Jessie 8.x⦁ Intel Core 2 Duo T7700 / 2.4GHz
⦁ 15.4″ WUXGA (1920×1200)
⦁ 4GB DDR2 SDRAM
⦁ 100GB HDD
2016HP ZBook 15Windows 10 Enterprise, néhány Windows 7, Scientific Linux és Debian Jessie 8.x⦁ Intel Core i7-4810MQ Quad Core
⦁ 15.6 inch LED FHD (1920×1080)
⦁ 32GB 1600MHz DDR3L RAM
⦁ 1TB 7200RPM, 256GB Z Turbo Drive PCIe Solid State Drive

Források
Techrepublic.com
Zdnet.com

Az asztalom fölött ez az óra mutatja a múló időt.

Torma Sándor rendszergazda
E-mail: torma.sanyi@gmail.com
Facebook: https://www.facebook.com/sandor.torma.39

SpaceX 🇺🇸 | GPS III SV03 küldetés profil

Indítás tervezett ideje, helye: 2020. június 30., 18:55 UTC (magyar idő szerint 21:55), Cape Canaveral, Space Launch Complex 40 (SLC-40) 🇺🇸
Megbízó, rakomány: Amerikai Légierő (USAF), GPS III Space Vehicle 03 műhold
Hordozórakéta: B1060.1 Falcon-9 Block 5
Landolás: Az első fokozat a Just Read The Instructions (JRTI) drónhajóra fog visszatérni, mely az Atlanti-óceánon várakozik majd kb. 634 km-re a floridai partoktól
Fairing (áramvonalazó kúp): A tervek szerint mindkét fairing-et megpróbálják kihalászni az óceánból a Ms Chief és Ms Tree nevű hajókkal.

Hol tudom nézni az indítást?

Természetesen velünk, élőben. 🙂 Link alul, 21:35 körül kezdünk, és iratkozzatok fel a Youtube-csatornánkra is, hogy ne maradjatok le az élő közvetítésekről, és a kéthetente jelentkező MaxQ webcastról sem!

Kép
Forrás: @GeoffdBarrett

Max-Q élő webcast 2. rész

Tegnap este újból egy jót beszélgettünk a legfrissebb űrhírekről és történésekről, ha esetleg élőben nem tudtatok csatlakozni, akkor alul visszanézhető a Max-Q webcast második része. Ugye már Ti is feliratkoztatok a csatornára? Ne felejtsetek a csengőre is rányomni, így nem maradtok le az új részekről, élő közvetítésekről.

Űrhírek – 2020. június 28.

  • Rögtön egy indítással kezdődött a hét: Kína egy Long March 3B rakétával sikeresen űrbe juttatta saját GPS-hálózatának utolsó elemét, egy harmadik generációs Beidou navigációs műholdat. További infók ebben a cikkben.
  • Úgy tűnik azonban, hogy inkább a halasztásokról szóltak az elmúlt napok. Ugyanis először a NASA jelentette be június 24-én, hogy ismét két nappal tolják el az új marsjáró, a Perseverance startját, és új indítást így jelenleg július 22-én tervezik végrehajtani. Az űrhivatal egy rövid közleményében mindössze annyival indokolta a halasztást, hogy több időre van szükség az indításhoz szükséges földi kiszolgálórendszerek fertőzésmentességének ellenőrzésére, de az Atlas-V rakéta és a marsjáró is hibátlan állapotban várja a startot. Az indítási ablak egyébként augusztus 11-ig tart, ez az utolsó dátum, amíg a Föld és a Mars egymáshoz viszonyított helyzete alapján ideális a misszió megkezdése.
  • A SpaceX is elhalasztotta a következő Starlink indítást. Először kedden, majd szerdán, végül pénteken is amellett döntöttek, hogy később indítják az újabb 57 darab Starlink, illetve két darab BlackSky Föld-feltérképező műholdat. Egyelőre nem erősítették meg hivatalosan, hogy mikor tervezik ismét az indítást, de mivel június 30-ra egy fontosabb, az Amerikai Légierő megbízásából induló GPS III küldetés (melyről további információt holnap írunk) van kitűzve, ezért júliusra tolódik ez az indítás minden bizonnyal.
  • Az Arianespace tegnap kissé váratlanul bejelentette, hogy még szombaton elindul egy Vega rakéta, mely összesen 53 darab kisméretű műholdat visz az űrbe. A küldetés az ESA és az Európai Bizottság által is támogatott program, az SSMS (Small Spacecraft Mission Service, magyarul Kis Űreszközök Misszióinak Kiszolgálása) első indítása lenne. Végül a kedvezőtlen időjárás miatt ezt a startot is elhalasztották, és ma, illetve magyar idő szerint hétfő hajnalban ismét megkísérlik az indítást.
  • A hét közepén jelentette be Jim Bridenstine, a NASA igazgatója, hogy az űrhivatal washingtoni központjának épületét Mary W. Jacksonról nevezik el. Mrs. Jackson a NASA első afroamerikai női mérnöke volt, aki 34 éven át segítette munkájával az űrprogramokat, illetve a polgári repülés fejlődését is.
  • Június 24-én hajtotta végre a NASA az SLS rakéta folyékony oxigéntartályának strukturális tesztjét a Huntsville-i Marshall Űrközpontban. A teszten a tartály ellenállóképességét vizsgálták, és a végsőkig próbára tették a szerkezetet. Az eredmény a hibahatár 2%-án belül maradt, amit a mérnökök nagy sikernek könyvelhetnek el. Ezzel befejeződött az SLS összesen 3 évig tartó strukturális tesztsorozata, melynek keretében közel 200 alkalommal vizsgálták a rakéta oxigéntartályának képességeit, és 421 gigabyte-nyi adatot gyűjtöttek róla.
  • A SpaceX is újabb nyomástesztet hajtott végre Boca Chicaban még kedden az SN-7 teszttartályon. Több órán át töltötték fel mélyhűtött nitrogénnel a tartályt, amit szintén a végsőkig vizsgáltak. Bár sem Elon, sem a SpaceX nem közölt adatokat, adatgyűjtés szempontjából mindenképp hasznos lehetett ez a teszt is. Másnap pedig át is szállították az SN-5-öt a tesztpadra, ami az SN-4 utódjaként teljes méretarányú tank prototípusként kezdi meg jövő héten a tesztsorozatot, és talán már a 150 méteres ugrásra is sor kerülhet vele. Az SN-7 nyomástesztjéről itt, az SN-5 átszállításáról itt találtok további infókat, fotót és videót.
  • Június 26-án ismét űrsétára került sor a Nemzetközi Űrállomáson. A NASA két asztronautájának, Chris Cassidy-nek és Bob Behnkennek feladata a 2017-ben megkezdődött akkumulátor-csere folytatása és befejezése volt. Tegnapi rövid cikkünkben további infókról is olvashattok.
  • Tegnap jelentette be a Kanadai Űrhivatal (CSA), hogy ők is részt vesznek a NASA új űrállomásának, a Gateway-nek az építésében és működtetésében. Az ISS-en már sok alkalommal jól bevált és bizonyított Canadarm és Canadarm-2 nevű robotkar továbbfejlesztett verzióját, a Canadarm-3-mat fogják a Gateway-re felszerelni. A remek hírt Jim Bridenstine is megerősítette, aki ismét hangsúlyozta, hogy az űrállomás építéséhez és hosszútávú fenntartásához nélkülözhetetlen a nemzetközi partnerekkel való együttműködés, és örömmel fogadta a kanadai hozzájárulást a projekthez.
Kép
A Canadarm-3-ról készült fantáziakép

STS-125 – Az ötödik, és egyben utolsó Hubble szervíz-küldetés

Sorozatunk a befejező részéhez érkezett, ezúttal a 2007-es ötödik, és egyben utolsó Hubble szervíz-küldetést mutatjuk be.

A Hubble felbocsátásáról (STS-31) szóló írásunkat itt, az első szervíz-küldetésről (STS-61) itt és itt, a második szervízútról (STS-82) itt, a harmadik útról (STS-103) szóló beszámolónkat itt, a negyedikről (STS-109) pedig itt olvashattok.

Az ötödik Hubble javító-küldetést (mely az SM4 jelzést kapta) a NASA eredetileg 2005 végére, 2006 elejére tűzte ki, azonban a Columbia 2003-as katasztrófája mindent megváltoztatott.
A szerencsétlenség után 2 évig nem repültek az űrsiklók, és a NASA változásokat eszközölt a programban: minden misszióhoz készen kell állnia egy másik űrsiklónak, hogy probléma esetén az űrhajó segítségére siessen, Föld körüli pályán alaposan megvizsgálják a hővédő csempéket a Canadarm robotkar segítségével, és egyéb új biztonsági előírásokat vezettek be. Megszüntették a szóló repüléseket is (ilyenek voltak a Spacehab tudományos küldetések), és az űrsiklók kizárólag a Nemzetközi Űrállomás építésében vehettek részt – egy baleset esetén a személyzet az ISS-en tud maradni.

Az ISS és a Hubble orbitális pályája

2004. január 16-án az akkori NASA Adminisztrátor Sean O’Keefe bejelentette, hogy törlik az utolsó tervezett Hubble-küldetést, mert az túl veszélyes lenne a személyzet számára. A Hubble orbitális pályája jóval magasabban és más szögben van a Nemzetközi Űrállomáshoz képest, ezért nem tudnák biztosítani a menedéket az űrhajósoknak egy újabb szervízút során.
O’Keefe hangsúlyozta, hogy a döntést saját hatáskörben hozta meg, melyet rengetegen kritizáltak a NASA-n belül és kívül is.

A döntés ellenzői közt volt John Grunsfeld is, aki a NASA egyik vezető fizikusa, illetve űrhajós volt, és már kétszer is járt a teleszkópnál szervíz-küldetésen. A döntés miatt egy ideig fontolgatta, hogy elhagyja a NASA-t, de végül maradt és megoldást keresett arra, hogyan lehetne a Hubble-t életben tartani.
2004 márciusában a Hubble működtetéséért felelős intézet (Space Telescope Science Institute) igazgatója, Stephen Beckwith nyilvánosságra hozta a Hubble által készített “Ultra-Deep Field” felvételt, melyen több mint 10 ezer galaxist kapott lencsevégre a teleszkóp. A lépéssel nagy nyomás alá helyezte a NASA-t, és a közvéleményt is próbálták meggyőzni a Hubble felbecsülhetetlen tudományos értékéről.

A Hubble Ultra Deep Field

2004 decemberében a National Academy of Sciences (Amerikai Tudományos Akadémia) vizsgálóbizottsága is arra az álláspontra jutott, hogy a Hubble-t tovább kell működtetni és szervízutat kell indítani hozzá. A bejelentés után alig 5 nappal O”Keefe lemondott a NASA éléről, utódja Michael Griffin lett, aki mérnökként részt vett a Hubble építésében. Griffin kijelentette, hogy nem ért egyet O’Keefe döntésével, és az űrsiklók sikeres visszatérése után egy újabb szervíz-küldetetés indítanak a teleszkóphoz.
A hivatalos bejelentésre végül 2006. október 31-én került sor, ahol 2008-at jelölték meg az új küldetés időpontjának, és a személyzet közt lesz John Grunsfeld is.

A személyzet balról jobbra: Michael Massimino, Michael Good, Gregory Johnson, Scott D. Altman, Megan McArthur, John M. Grunsfeld és Andrew Feustel

A küldetés feladatai

A Hubble-missziókon megszokott rutinos személyzetre rengeteg feladat várt: több javítással, és új műszerek beszerelésével a teleszkóp élettartamát 2014-ig tervezték biztosítani.

Cosmic Origins Spectrograph (COS) beszerelése. A harmadik generációs spektrográf az első szervíz-küldetésen beépített COSTAR műszert fogja váltani, az eddigi legérzékenyebb UV-spektrográf, amit valaha az űrbe juttattnak.
Wide Field Camera 3 (WFC3) széleslátószögű kamera beszerelése, az előző generációs WFPC2 helyére. A műszer a látható fény, ultraibolya és infravörös tartományban képes észlelni, a Hubble egyik legfejlettebb eszköze.
Soft-Capture Mechanism: dokkolószerkezet felszerelése a teleszkópra. A szerkezet célja egy jövőbeli (ember nélküli) űreszköz csatlakozásának a biztosítása, mely a Hubble élete végén biztonságosan vissza tudja vezetni a teleszkópot a légkörbe, ezáltal megsemmisítve azt.
A Hubble irányérzékelő rendszerének (Fine Guidance Sensor – FGS), illetve a 6 db giroszkóp teljes cseréje.
A feladatok közé tartozott még az egyik adatkezelő számítógépes rendszer teljes cseréje, extra hővédő takarók felhelyezése, a Hubble akkumulátorainak részleges cseréje, illetve az Advanced Camera for Surveys (ACS) és a Space Telescope Imaging Spectrograph (STIS) nagyjavítása.

Elöl az Atlantis (STS-125) a 39A indítóálláson, háttérben pedig az Endeavour áll készen egy esetleges mentő-küldetésre (STS-400) a 39B álláson

Előzmények, indítás
A küldetésre előszőr a Discovery űrsiklót jelölték ki, az indítás dátuma pedig 2008 májusa lett volna, azonban több korábbi misszió is késlekedést szenvedett, így az STS-125 is átszervezésre került, és az Atlantis lett a küldetés űrrepülőgépe. 2008 augusztásában megkezdték az Atlantis összeszerelését a külső üzemanyagtartállyal és szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétákkal, eközben a küldetést októberre tolták, mert a külső üzemanyagtartályt gyártó Lockheed Martin nem tudta időre leszállítani az STS-400 jelű (Endeavour) mentőküldetés tartályát.
2008. szeptember 4-én az Atlantist végül kigördítették a 39A indítóálláshoz, azonban szeptember 27-én a Hubble adatkezelő számítógépes rendszere (Command and Data Handling Unit) is meghibásodást jelzett, aminek javítására nem készültek. A NASA 2009-re tolta el a küldetést, hogy ez azt egységet is szervízelni tudják, az Atlantist pedig visszaszállították a VAB-ba (Vehichle Assembly Building). Októberben az Atlantisról leszerelték az üzemanyagtartályt és a gyorsítórakétákat, melyeket a következő ISS összeszerelő úthoz, az STS-119-hez használtak fel.
Az Atlantis végül 2009. márciusában kapott új tartályt és rakétákat, az indítást pedig május 11-re tűzték ki, amikor is egy zökkenőmentes visszaszámlálás után sikeresen el is indult a világűrbe. Föld körüli pályára állás után megkezdődtek a szokásos műveletek: a raktérajtók és és rádióantennák kinyitása, illetve a robotkar és az Atlantis rakterének ellenőrzése.

Az Atlantis startja

Második és harmadik nap
Május 12-én, a második nap került sor a hővédő téglák vizsgálatára a robotkar segítségével (az eljárást a Columbia 2003-as balesete után vezették be), melynek során a jobb szárny elülső részén találtak sérülésre utaló jeleket. A felvételek földi elemzése után azonban megállapították, hogy nem történt sérülés, és a személyzet nincsen veszélyben. A lassú megközelítés után másnap, a Megan McArthur irányította robotkarral sikeresen elkapták a Hubble-t, és az Atlantis rakteréhez rögzítették. Eközben már folytak az előkészületek az 5 tervezett űrsétára, melyet a Grunsfeld-Feustel, illetve a Good-Massimino párosok fognak majd végrehajtani.

Egy híres fotó, mely még a Hubble elkapása előtt történt, 2009. május 12-én

Első űrséta
Május 14-én Grunsfeld és Feustel kezdte meg munkát, első feladatuk az 1993-ban beszerelt WFC2 kamera eltávolítása, és az új WFC3 behelyezése volt. A WFC2-t tartó csavarokkal meggyűlt a bajuk, többszörös próbálkozásra sem engedtek. A földi irányítás attól félt, hogy ha nagyobb nyomatékot használnak a kicsavarozáshoz, akkor a csavarok megsérülhetnek, és nem tudják kiszerelni a kamerát. Végül Feustel engedélyt kapott a nagyobb nyomaték használatára, és a csavarokat engedtek, így sikeresen eltávolították a régi műszert és behelyezték az új generációs kamerát.
A második feladat az adatkezelő számítógépes rendszer cseréje volt, melynek meghibásodása miatt csúszott a küldetés 2009-re. Az asztronauták fennakadás nélkül elvégezték a folyamatot, így következhetett az aznapi utolsó feladat: a Soft Capture Mechanism felszerelése a teleszkóp aljára. A “puha” dokkolást biztosító szerkezet is probléma nélkül a helyére került, így 7 óra kinntartózkodás után az űrhajósok visszatértek az Atlantisba. Eközben a Földről aktiválták a WFC3 kamerát, és megbizonyosodtak, hogy az új eszköz megfelelően működik.

Második űrséta
Másnap, május 15-én következett a Good és Massimino páros első űrsétája, feladatuk a giroszkópokat rejtő Rate Sensing Unit (RSU) egységek, és a Hubble egyik akkumulátorának a cseréje. Az RSU-k cseréjével kezdték az űrsétát, melyből 3 egység található a teleszkópon, és mindegyik egységben két giroszkóp van. Ez a feladat a küldetés egyik legkritikusabb eleme volt, ugyanis három giroszkóp már teljesen működésképtelen volt, az egyikkel elektromos problémák voltak, a maradék kettő pedig szintén nem funkcionált megbízhatóan.
Az első egység cseréje (RSU2) rendben lezajlott, azonban a második egység (RSU3) helyére nem tudták megfelelően behelyezni az újat, nem illeszkedett megfelelően. Úgy döntöttek, hogy az eredetileg a harmadik egységre (RSU1) szánt új eszközt próbálják meg behelyezni, és ezúttal sikerrel is jártak. A harmadikhoz viszont szintén nem tudták behelyezni az előbbi új RSU-t, ezért az űrsikló rakterében lévő pótegységgel próbálkoztak, mely már gond nélkül illeszkedett az előző helyére. Érdekesség, hogy ez a pótegység egy korábban már használt, de felújított darab volt, amit az előző, 2003-as szervízúton szereltek ki a Hubble-ből.
A problémák miatt az űrséta jelentősen elhúzódott, azonban mindkét űrhajós folytatni akarta a munkát. A második feladat, az akkumulátor cseréje már probléma nélkül lezajlott, és 7 óra 56 perc után az asztronauták visszatértek. Ez a megterhelő EVA volt amúgy a Hubble teleszkópon végzett 20. űrséta.

Harmadik űrséta
Másnap újból Grunsfeld és Feustel következett, és az előzetesen a legnehezebbnek vélt űrséta várt rájuk. Az első feladatuk az 1993-ban beépített COSTAR (ez a műszer javította meg a Hubble látását és korrigálta a szférikus aberrációt) eltávolítása és a helyére a Cosmic Origins Spectrograph (COS) behelyezése volt. A második feladat során számítottak a legtöbb problémára: az Advanced Camera for Surveys (ACS) kamera négy áramkörének cseréje, és egy új tápegység beszerelése várt az asztronautákra. A műszert nem tervezték űrbeli javításra, ezért kérdéses volt, hogy az űrhajósok sikerrel járnak. Az ACS kamera 2006-ban és 2007-ben is meghibásodott, mindkét alkalommal az elektromos rendszerével voltak problémák.
Szerencsére a félelmek nem igazolódtak be, Grunsfeld és Feustel problémák nélkül elvégezték a feladatokat, sőt még egy órával rövidebb idő alatt végeztek a teendőkkel. Az előzetes földi tesztek is megerősítették, hogy mindkét műszer megfelelően működik.

John Grunsfeld beöltözés közben

Negyedik űrséta
Május 17-én következett a Space Telescope Imaging Spectrograph (STIS) javítása, mely egy 2004-es elektromos hiba óta nem üzemelt. Az eszközt az ACS-hez hasonlóan nem tervezték űrbéli javításra, ezért nagy kihívás várt a Massimino és Good párosra. A legnagyobb nehézség az STIS elektromos rendszerét rejtő fedlap levétele volt: ehhez előszőr egy útban lévő kapaszkodót kellett eltávolítani a teleszkóp külső borításán, és ezután következhetett a több mint 100 db csavarral rögzített fedlap levétele. Massimino már a kapaszkodó levételénél problémákba ütközött, de végül kézi erővel sikerült eltávolítani az útban lévő kapaszkodót. Ezután folytatódtak a megpróbáltatások: a fedlap csavarjainak eltávolításához egy speciális szerszámot használt (mely megakadályozta, hogy a csavarok szanaszét repüljenek), azonban az eszköz akkumulátora csődött mondott. Szerencsére volt a légzsilipben tartalék, így Massimino annak segítségével végül eltávolította a fedlapot, és ezután már probléma nélkül befejezték az STIS javítását. A nehézségek miatt az űrhajósok több mint 2 órás csúszásban voltak, ezért a még aznapra tervezett másik feladatot (új hővédő takarók felhelyezése a Hubble külsejére) másnapra tolták, és az űrhajósok 8 óra és 2 perc munka után tértek vissza az Atlantis fedélzetére.

Ötödik űrséta
Másnap Grunsfeld és Feustel az utolsó űrsétára készülődött, feladatuk a Hubble irányérzékelő rendszerének (Fine Guiding Sensor, FGS) és a második akkumulátor cseréje, illetve az előző napról elmaradt hővédő takarók felhelyezése volt. A duó hatékonyan és problémák nélkül dolgozott, majdnem 1 órával a tervezett időtartam előtt végeztek, és ezzel befejeződött a Hubble utolsó szervízelése. A 19 éve működő teleszkóp a javításoknak és az új műszereknek köszönhetően erősebb és technológiailag fejlettebb lett mint valaha.

A megújult Hubble

Az utolsó napok
Május 19-én, a repülés kilencedik napján McArthur a robotkar segítségével kiemelte a teleszkópot az űrsikló rakteréből, és szabadon engedte. Az Atlantis lassan arrébb manőverezett, majd még aznap sor került egy rutinszerű, újabb hővédő csempék ellenőrzésére a robotkar segítségével.

A Hubble az elengedés után, jól látható a teleszkóp alján a dokkolószerkezet

Másnap a legénység a nap nagy részét pihenéssel töltötte, illetve több élő interjút is adtak különböző televíziós csatornáknak. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó Expedíció-19 állandó személyzetével is beszéltek telefonon, illetve Barack Obama elnök is gratulált nekik a sikeres küldetéshez.
A következő nap, május 21-én a személyzet a másnapi leszálláshoz készülődött elő, azonban az időjárási körülmények nem tűntek megfelelőnek egy floridai landoláshoz. Az időjárás másnapra sem javult, ezért a földi irányítóközpont a kaliforniai Edwards Légierőbázist is készenlétbe helyezte. Május 23-án, szombaton továbbra is problémás volt az időjárás, így az Atlantis nem kezdte meg a visszatérést. Végül egy nappal később, május 24-én Kaliforniában szállt az űrsikló 14 űrben töltött nap után.

Landol az Atlantis

Fontosabb repülésadatok

Űrsikló: Atlantis (az űrsikló-program 126., az Atlantis 30. küldetése)
Személyzet: 7 fő
Parancsnok: Scott D. Altman (negyedik, és egyben utolsó űrutazása)
Pilóta: Gregory C. Johnson (első, és egyben utolsó űrutazása)
Küldetés specialisták: John Grunsfeld (ötödik, és egyben utolsó űrutazása), Michael Good (első űrutazása), Megan McArthur (első űrutazása), Andew Feustel (első űrutazása), Michael Massimino (második, és egyben utolsó űrutazása)
Start, indítóállomás: 2009. május 11. Cape Canaveral, LC 39-A
Időtartam: 12 nap, 21 óra, 37 perc, 08 másodperc (197 keringés)
Magasság: 486 – 578 km
Landolás: 2009. május 24. Edwards Légitámaszpont, Kalifornia

Űrséták adatai

EVA 1: 2009. május 14. John Grunsfeld és Andew Feustel (7 óra 20 perc)
EVA 2: 2009. május 15. Michael Good és Michael Massimino (7 óra 56 perc)
EVA 3: 2009. május 16. John Grunsfeld és Andew Feustel (6 óra 36 perc)
EVA 4: 2009. május 17. Michael Good és Michael Massimino (8 óra 2 perc)
EVA 5: 2009. május 18. John Grunsfeld és Andew Feustel (7 óra 2 perc)

Források: 
spacefacts.de
Wikipedia
NASA