Sikeres nyomásteszten van túl a Starship SN-5

|

Magyar idő szerint mára virradóra kezdte el a SpaceX az SN-5 hosszú tesztsorozatának első felvonását, mely egy külső hőmérséklettel megegyező folyadékkal való feltankolást, majd ezt követően egy kriogenikus nyomástesztet jelentett.
Bár tegnap még úgy tűnt, hogy további előkészítő munkálatokra van szükség, végül még este hivatalosan megerősítették, hogy megkezdődnek a tesztek az újabb prototípuson, és útlezárásokról adtak ki közleményt.
Miután ellenőrizték, hogy nincs-e szivárgás a teszttörzsön, következhetett a mélyhűtött folyékony nitrogén betankolása a tartályokba. Aki követte a korábbi teszteket, észrevehette, hogy ezúttal mennyire gyorsan történt a tankolás, illetve a nyomás alá helyezés, hiszen a jegesedés mindössze 10-15 perc alatt “végigfutott” majdnem a teljes törzsön, majd elég gyors tartálykiürítés követte a tankolást. Tehát ismét valami új folyamattal kísérletezett a SpaceX, de épp erre valóak ezek az első prototípusok: tesztelni, adatot gyűjteni és tanulni. Végül több órával megadott időtartam vége előtt befejezték a tesztelést. Bár sem Elon, sem a SpaceX nem adott hivatalos nyilatkozatot, a további útlezárások törlése arra enged következtetni, hogy sikeresnek minősítették a tesztet, és így kiszerelésre kerül az eddig a Raptor hajtóművek teljesítményét szimuláló rendszer, ami több napot fog igénybe venni. Ezután következhet az újabb Raptor hajtómű beszerelése, és a vele elvégzett statikus hajtóműteszt(ek). Ezután pedig ki tudja, lehet végre láthatjuk az első irányított repülést is egy teljes méretarányú Starship prototípussal…

A Nasaspaceflight élő adása a tesztről

Szólj hozzá!