A DM-2 küldetés vége – Minden fontos tudnivaló a landolásról

|

A jelenlegi tervek szerint a hétvégén tér vissza Bob Behnken és Doug Hurley, mellyel befejeződik a történelmi Demo Mission-2 küldetés. Nézzük is a pontos részleteket, hogy mire számíthatunk.

A DM-2 űrhajósai: Bob Behnken és Doug Hurley

(A küldetéssel kapcsolatos összes korábbi cikkünket itt olvashatjátok.)
Bob Behnken és Doug Hurley május 30-án indult a Nemzetközi Űrállomásra, a történelem során előszőr egy magáncég által fejlesztett és üzemeltetett űrhajóval, a Crew Dragonnal. A NASA két veterán űrhajósa két hónapot töltött az ISS-en, ezalatt számtalan tudományos kísérletet, karbantartást végeztek el, kisegítve ezzel az Expedíció-63 három fős személyzetét. Bob Behnken 4 űrsétát is végrehajtott az űrállomás parancsnokával, Chris Cassidyvel, amiken az ISS akkumulátorainak a cseréjét fejezték be.

Bob és Doug küldetése azonban most véget ér, és a Crew Dragon első alkalommal érkezik vissza űrhajósokkal a fedélzetén.
Ne felejtsétek, hogy szombat éjjel az ISS-ről való lecsatlakozást, vasárnap este pedig a leszállást is élőben közvetítjük Youtube-on! Gyertek és nézzétek velünk az izgalmas eseményt!

Az Endeavour-re keresztelt űrhajó távozása és visszatérése várhatóan a következőképpen fog alakulni (az időpontok magyar idő szerint vannak):
Július 31. péntek, 16:45 – Sajtótájékoztató az ISS amerikai űrhajósaival (Chris Cassidy, Bob Behnken, Doug Hurley)
Augusztus 1. szombat, 15:15 – Búcsúceremónia a Crew Dragon távozása előtt
Augusztus 2. vasárnap, 01:34 – Az Endeavour leválik az ISS-ről (undocking)
Augusztus 2. vasárnap, 20:42 – Az Endeavour csobbanása (splashdown)
Augusztus 2. vasárnap, 23:00 – Sajtótájékoztató Jim Bridenstine-nal, illetve a Commercial Crew Program, SpaceX és ISS képviselőivel
Augusztus 4. kedd, 22:30 – Sajtótájékoztató a DM-2 űrhajósaival
Az összes eseményt élőben közvetíti a NASA TV.

Crew Dragon távolodik az ISS-től (a kép a tavalyi DM-1 küldetésen készült)

Hol landolnak az űrhajósok?
A NASA és a SpaceX 7 landolási zónát jelölt ki a visszatérésre, Florida keleti és nyugati partja mellett. A Mexikói-öbölben (Floridától nyugatra) a SpaceX GO Navigator nevű hajója áll készenlétben, az Atlanti-óceánon (keletre) pedig a GO Searcher hajó indulhat a kapszula és az űrhajósok begyűjtésére. A SpaceX hajóiról itt írtunk részletesen.

A landolási zónák
Forrás: Gavin – SpaceXFleet.com

A végleges landolási zóna kiválasztásánál több tényezőt vesznek figyelelembe, a legfontosabbak természetesen az aktuális időjárási helyzet (szél, hullámzás stb.) a zónában, illetve a visszatérő pálya tulajdonságai. Fontos tényező még, hogy nappal kerüljön sor a visszatérésre, és a leválás utáni 6 és 30 óra közt határozták meg a csobbanás elsődleges időpontját.

A visszatérés menete

Hogyan történik a visszatérés?
A leválás pillanatában előszőr két nagyon kicsi hajtómű lökettel lassan eltávolodik az Endeavour az Űrállomástól, és ezután kerül sor 4 darab nagyobb, ún. departure burn-re, mellyel az űrhajó megkezdi az útját hazafelé. A Crew Dragon ekkor kb. 12 520 kilogrammot nyom összesen. Pár órával később következik a “departure phasing burn”, melynél 6 percig működtetik a Dragon hajtóműveit és a megfelelő landolási zónába visszatérő pályára állítja az űrhajót.

A “trunk” leválása

Röviddel a végső, orbitális pályáról való visszatéréshez szükséges hajtóműgyújtás “deorbit burn” előtt leválik a Dragon “csomagtartója”, a trunk, mely a légkörben ég majd el. A kapszula folytatja az útját a leszállási zóna felé, mely ilyenkor már csak 9 616 kilogrammot nyom.
A Dragon a légkörbe visszatérésnél kb. 1900 Celsius fokra hevül fel a légköri súrlódás miatt, és ez kb. 6 perces rádiókimaradást is okoz majd az irányítóközponttal.
Kb. 5 és fél km magasságban, amikor az űrhajó kb. 563 km/h sebességgel zuhan, kinyílik a 2 db lassító ernyő (drogue parachutes), majd 1800 m magasságban pedig a 4 db fő ejtőernyő.

Visszatérés közben
A 4 db fő ejtőernyő

Mi történik a csobbanás után?
Csobbanás után a SpaceX valamelyik hajójáról (Atlanti-óceán esetén GO Searcher, vagy Mexikói-öböl esetén GO Navigator) két kisebb gyors csónak indul a kapszulához. Az egyik megvizsgálja az űrhajósok és az űrhajó épségét, és felmérik, hogy van-e nyoma mérgező hipergólikus üzemanyagnak a kapszula közelében. A másik kishajó a vízbe hullott ejtőernyőket gyűjti be, és ha minden rendben van, akkor a nagy mentőhajó a kapszulához megy és a fedélzetre emelik a kapszulát. A hajókon külön-külön kb. 40 ember teljesít szolgálatot a NASA és a SpaceX részéről: mérnökök, a vízi kimentés/kiemelés szakemberei, orvosok, a hajók saját legénysége, és az űrállomásról visszahozott szállítmányért felelős NASA szakértők.
Amint a kapszulát biztonságosan a fedélzetre emelték és rögzítették, kinyitják az ajtót és kisegítik az űrhajósokat. A kimentés folyamata kb. 45-60 percig tart majd.

Mi történik miután Bob és Doug kiszállt az űrhajóból?
Kiszállás után egyből egy gyors orvosi ellenőrzés következik a hajó fedélzetén, mely hasonló a kazahsztáni Szojuz landolásokhoz. Ezután az űrhajósokat helikopterrel (kivéve a Cape Canaveral landolási zónát, ahol a hajóval hozzák őket vissza) a szárazföldre viszik. A helikopterút hossza landolási zónától függően 10 és 80 perc között változhat. A szárazföldön egy NASA gép vár majd, és szállítja őket azonnal a houstoni Ellington Field légierőbázisra.

A Dragon kiemelése
Doug és Bob egy tavalyi mentési gyakorlaton

Mi történik a kapszulával? Mi következik ezután?
A kapszulát visszaszállítják a SpaceX floridai üzemébe, ahol egy alapos átvizsgáláson és kiértékelésen esik át. Eközben megkezdődik a kb. 6 hétig tartó minősítési folyamat, melynek végén a NASA remélhetőleg végső “hadrendbe” állítja a Crew Dragon űrhajót, és megkezdődhetnek a rendes, 6 hónapig tartó küldetések a Nemzetközi Űrállomásra. Az első ilyen küldetés, a Crew-1 a jelenlegi tervek szerint szeptember végén indulhat egy új kapszulával, és új Falcon-9 rakétával. A Crew-1 személyzetének a tagjai a következők lesznek: Michael Hopkins parancsnok, Victor Glover pilóta, Shannon Walker küldetés specialista (mindhárman NASA űrhajósok) és Soichi Noguchi a JAXA (Japán űrügynökség) küldetés specialistája.

A Crew-1 küldetés űrhajósai

A héten fény derült a jövő tavasszal induló Crew-2 küldetés névsorára is: Shane Kimbrough (NASA) parancsnok, Megan McArthur (NASA) pilóta (Bob Behnken felesége!), Akihiko Hoshide (JAXA) küldetés specialista és Thomas Pesquet (ESA) küldetés specialista.
A Crew-2 misszióhoz a DM-2 küldetés Falcon-9 első fokozatát (az idáig kétszer repült B1058.2), és kapszuláját (Endeavour) fogják újrahasználni, mely szintén egy hatalmas mérföldkő lesz az emberes űrutazások történelmében.

A Crew-2 személyzete is már tréningezik

Szólj hozzá!