Űrhírek – 2020. augusztus 16.

|
  • Augusztus 11-én hajtotta végre a NASA az utolsó főpróbát az OSIRIX-REx űrszondával, mely a jelenlegi tervek szerint októberben vesz mintát a Bennu kisbolygó felszínéből.
  • Szintén kedden hajtott végre helycserét a SpaceX a Starship SN-5 és SN-6 prototípusokkal. Előbbi a tesztpadról került vissza az összeszerelő csarnokba, utóbbit pedig onnan szállították át a tesztpadra, és a tervek szerint ma kerül sor az első, kriogenikus nyomástesztre.
  • A hét közepén érkezett a szomorú hír, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Bernard Kutter, a ULA vezető kutatója, mérnöke. Ő volt felelős a cég azon terveiért, melyek a Holdraszállással és a Holdra való teherszállítással kapcsolatosak. Emellett jelentős szerepet játszott a ULA új nehézrakétájának, a Vulcannak a tervezésében, illetve a Blue Origin BE-4 hajtómű újrafelhasználási koncepciójának kidolgozásában, melyekkel gazdaságosabban működtethető a Vulcan.
  • Szintén a Vulcannal kapcsolatos hír, hogy csütörtökön először tesztelték az új GEM-63XL névre hallgató szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétákat, melyekből 2, 4 vagy 6 darabot fognak a rakétára szerelni.
  • Pénteken jelentette be Jim Bridenstine, hogy október 23-án tervezik indítani az első éles kereskedelmi emberes űrrepülést az ISS-re. A Crew-1 misszió keretében három amerikai, és egy japán űrhajós utazik majd az Űrállomásra.
  • Szintén pénteken került nyilvánosságra, hogy Doug Loverro a korábban felröppent pletykáknak megfelelően valóban jogtalanul bocsátott információkat a Boeing rendelkezésére az Artemis-program holdkompjának pályázati kiírása közben. További információk ebben a cikkben.
  • Tegnap sikeres röppálya-módosító manővert hajtott végre a Perseverance marsjáró. A korrekció előre betervezett folyamat, melyet még több követni fog, ahogy az eszköz közeledik a Mars felé. Az új rover már majdnem 43,5 millió km-re jár a Földtől, és “már csak” kb. 426 millió km-es út van hátra számára.
  • A július 31-i halasztás után tegnap este elindult az Arianespace Ariane-5 rakétája Francia Guyanaból, melynek rakománya a Galaxy 30 távközlési műhold az Intelsat számára, a MEV-2 élettartam meghosszabító eszköz ugyancsak az Intelsat számára, és a BSAT-4B távközlési műhold a japán BSAT vállalatnak. A küldetés profilt itt, az indítás beszámolóját pedig itt találjátok.
Az Ariane-5 rakéta indítása augusztus 15-én
Forrás: @esa

Szólj hozzá!