SpaceX Crew-1: Rengeteg új információ

|

Ma délután magyar idő szerint 17.00-től a NASA TV-n kísérhettük figyelemmel a SpaceX Crew-1 előtti sajtótájékoztatóját.

A tájékoztatón a NASA igazgatója, Jim Bridenstine, a NASA emberes űrrepülések programjának vezetője, Kathy Lueders és a SpaceX küldetésekért felelős irodájának elnökhelyettese, Hans Koenigsmann vett részt. Az első pár percben mindhárman egy gyors köszöntőt mondtak – ezután Koeningsmann beszámolt a DM-2 küldetés óta végrehajtott főbb változtatásokról és észrevételekről a Crew Dragonon:

  • Koenigsmann elmondása szerint a küldetés tökéletesen zajlott, Bob és Doug pedig az oda és visszaút alatt is nagyszerűen érezték magukat az űrhajóban
  • A hőpajzs jobban erodálódott a trunk (csomagtartó) és az kapszula csatlakozási pontjain, ezért itt újratervezték a PICA-X hőpajzs elemeit – ennek teszjtjei sikeresek lettek és készen állnak a Crew-1 repülésre
  • A barometrikus tengerszint feletti magasságot meghatározó rendszeren több változtatást hajtottak végre, a DM-2 visszatérésekor valamivel alacsonyabb magasságnál nyíltak ki az ernyők (még a biztonságos határon belül természetesen).
  • A SpaceX és NASA kérésére az amerikai parti őrség (U.S. Coast Guard) egy 10 mérföld (16 km) sugarú körben egy ún. keep-out zónát hoz létre, így elkerülve a DM-2 visszatérésekor történt, turistahajós incidenst.

A Cargo Dragon-2 is szóba került: a CRS-21 küldetés űrkabinját megmutatták, jelenleg még csak az összeszerelési stádiumban van, a jelenlegi ütemterv szerint novemberben indulhat.

A CRS-21 Dragonja építés közben

A Crew-1 és a CRS-21 küldetésekkel novembertől 2 darab Dragon lesz a Nemzetközi Űrállomáson (micsoda látvány!), a SpaceX tweetje szerint pedig 2021-ben nem lesz olyan nap, hogy legalább egy Dragon ne legyen az ISS-re bedokkolva – ezzel félhivatalosan megerősítésre került, hogy a jövő tavasszal induló Crew-2 után 2021. őszén lesz Crew-3 küldetés is.
A NASA vezetője, Jim Bridenstine is megosztott pár érdekes információt:

  • A megnövekedett látszámnak köszönhetően 3-szor több tudományos munkát tudnak majd elvégezni az ISS-en
  • A Nemzetközi Űrállomás jövőjéről azt mondta, hogy be kell látni, hogy nem tarthat örökké, de az Egyesült Államok nem adhatja fel a jelenlétét alacsony Föld körüli pályán. A hírre Twitteren reagált az Axiom Space, mely az ISS-re fog kereskedelmi modulokat feljuttatni 2024-től
  • Arra a kérdésre, hogy oroszok mikor fognak Crew Dragonnal (vagy Starlinerrel) és az amerikai űrhajósok Szojuzzal (nem fizetős!) kölcsönösségi alapon utazni, azt felelte, hogy jelenleg még nincsen megállapodás, de dolgoznak a megegyezésen.

Kathy Lueders is emített fontos információkat:

  • A NASA csak 4 űrhajóst tervez a Crew Dragonnal szállítani, ugyanis a személyzet mellett kisebb ellátmányt is mindig visznek majd magukkal az űrhajósok.
  • A Crew Dragon várhatóan jövő héten, vagy jövő hét elején kapja meg a végleges repülési minősítését, melyhez már csak kisebb dokumentációs feladatok vannak hátra. Ezt majd a start előtti Flight Readiness Review alatt jelentik be hivatalosan.
  • Számításaik szerint 1:276-hoz az esélye egy végzetes és halálos küldetésnek a Commercial Crew Programban a Crew Dragon utaknak.
A SpaceX közzétett egy új videót is a Demo-2 küldetésről… még mindig megunhatatlan!

A sajtótákoztató második felvonásában Benji Reed a SpaceX emberes utazásokért felelős igazgatója megerősítette, hogy a privát utakat jövőre szeretnék elkezdeni, így továbbra is várható az Axiom Space által szervezett Tom Cruise filmforgatás/utazás is. Reed azt is elmondta, hogy az űrhajó olyan fejlesztéseken ment keresztül, hogy a DM-2 küldetésnél volt 1:7-hez leszállási lehetőség 1:4-re javul a Crew-1 küldetésnél.

Steve Stich, a Commercial Crew Program vezetője azt is elmondta, hogy indítás után 25 óra alatt éri el a Crew-1 a Nemzetközi Űrállomást (a DM-1 küldetésen ez 16 óra volt). A hosszabb utazásnak nincs különleges indoka, egyszerűen az űrhajósok beosztása, alvási periódusa (éjszaka indulnak majd) miatt döntöttek a hosszabb út mellett.
A Crew-1 űrhajósai is beszéltek pár percet, ők elmondták, hogy a hivatalos tréningjüknek vége, és készen állnak a 6 hónapos küldetésre. A misszió alatt egy Dragon átmozgatásra is sor fog kerülni, amennyiben a tervek szerint 2021. januárjában a Starliner is megérkezik az OFT-2 küldetés keretében a Nemzetközi Űrállomásra. A novemberben induló CRS-21 35 napot lesz “csak” az ISS-en, így az egyik IDA dokkolóport szabad lesz a Boeing űrhajójának.

A Crew-1 űrhajósai

És az információ amire nagyon vártunk: az űrhajósok már el is nevezték az űrhajójukat! “Resilience”, vagyis “Ellenállóság (Ellenálló képesség)” lett az új Dragon űrhajó neve, melyet Mike Hopkins űrhajós jelentett be. A név a 2020-as év nehézségeit legyőző hozzáállást hivatott képviselni.
A három amerikai űrhajós idén novemberben az amerikai elnökválasztáson is részt vesz majd a világűrből.

Egyelőre ezek a legfontosabb információk, a következő hetekben folyamatosan beszámolunk majd a legapróbb részletekről is, szóval érdemes lesz majd követni minket!

Szabó Bence / Bonczók Zoltán

Szólj hozzá!