A NASA és az Axiom Space újabb szerződést írt alá, mely a következő, immáron negyedik kereskedelmi űrutazásról szól. A Nemzetközi Űrállomásra irányuló misszió legkorábban 2024 augusztusában indulhat, és legfeljebb 14 napig tart majd.
Az Axiom erre a küldetésre is, csakúgy mint a korábbiakra négy űrhajóst javasol, akik az NASA-val, a nemzetközi partnerekkel és a SpaceX-szel közösen fognak felkészülni a repülésre. A személyzeti tagok megerősítésére a jóváhagyást követően fog sor kerülni. Itt ezúttal is megemlítenénk, hogy a ügynökség minden magánjellegű küldetésszolgáltatótól megköveteli, hogy az űrhajó parancsnokának egy korábban repült NASA-űrhajóst válasszon.
A küldetés-specifikus megbízáson keresztül az Axiom Space olyan szolgáltatásokban részesül a NASA-tól, mint a személyzet ellátása, a rakomány űrbe szállítása, a tárolás valamint egyéb napi használatra szánt erőforrások. Az egyezség ezenfelül egy további, akár egy hétig terjedő készenléti időszakot is lehetővé tesz az űrállomás fedélzetén. A kontraktus természetesen tartalmazza azokat a tevékenységeket is, amit az ügynökség kérhet az Axiomtól; ideértve a hűtve tartandó tudományos minták visszaszállítását, valamint azt, hogy a misszió során felhasználhassa az Ax-4 parancsnokának idejét tudományos, vagy egyéb munkák elvégzésére.
