Christophe Mandy, a Rocket Lab bolygóközi küldetéseinek vezető rendszermérnöke október 30-án jelentette be, hogy 2024 végén, egészen pontosan december 30-án tervezik elindítani a Vénuszra irányuló magánfinanszírozású küldetésüket. A demonstrációs misszió során a CAPSTONE hardverét és küldetéstervét, valamint a Lunar Photon végfokozatot fogják felhasználni. További információként a vállalat hozzátette, hogy az indítási ablak egészen 2025-ig nyúlik, tehát a fentebb említett időpont még nincs kőbe vésve, amiről viszont Mandy biztosította a hallgatóságot, hogy az előkészületek jól haladnak. „Különböző alkatrészeket kapunk külső beszállítóktól. A NASA Ames Kutatóközpontja által a szonda számára biztosított hővédelmi rendszert és a Droplet Measurement Technologies-tól a fő műszert. Mindkettő szállítása az év végére várható, így az űreszköz összeszerelése, integrálása és tesztelése jövőre megtörténhet.”
A 315 kilogrammos űrszondát a Rocket Lab Electron hordozója fogja alacsony Föld körüli pályára állítani. Ott egy sor pályaemelő manőver végrehajtása következik, melyek egy holdi elrepüléshez vezetnek, aminek köszönhetően az eszköz eljuthat a Vénuszhoz. Utóbbi a jelenlegi tervek szerint 2025. május 13-án következne be. A szonda ekkor leválik a végfokozat adapteréről, és mintegy öt percig tartó adatgyűjtésbe kezd, miközben leereszkedik a bolygó felső légkörének felhőin keresztül. Ha mindez megtörtént, sor kerülhet a 20 percnyi adattovábbításra, még mielőtt eléri a nagyjából 22 kilométeres magasságot, ahol a légköri nyomás megegyezik a tervezett határértékkel. Ez elmondható az űreszköz belső hőmérsékletéről is, ami ugyanekkor fogja súrolni azt a limitet, amelyet az elektronika még képes elviselni.
