Céljuk, hogy a Föld közvetlen űrbéli környezete biztonságos és fenntartható állapotban maradjon.
Nemzetközi összefogást és egységes hozzáállást szorgalmaz a szándékos műhold-megsemmisítő katonai rakéták (ASAT – Anti-Satellite Testing) indítása ellen az a 26 amerikai magánvállalat, mely a napokban írt alá közös nyilatkozatot. A cégek között megtalálható az Axiom Space, melynek komoly céljai vannak a Nemzetközi Űrállomással az egyre több privát űrrepülés szervezése, valamint a későbbi saját Axiom Station miatt, valamint a Planet, mely több száz műhold üzemeltetésével végez földmegfigyelési tevékenységet, így igencsak érintett lenne egy irányítatlan űrszemét okozta potenciális veszélyhelyzetben.
Az Egyesült államok még tavaly áprilisban tett ígéretet arra, hogy felfüggeszti a hasonló tesztek végrehajtását, ezt követően az ENSZ tavaly szeptemberi Közgyűlésén egy nyilatkozatot is bemutattak erről a lépésről, és hasonló intézkedést kértek más tagállamoktól is. A legfrissebb jelentés szerint eddig 37 ország írta alá ezt a dokumentumot (pl. Kanada, Franciaország, Németország, Japán, Dél-Korea és az Egyesült Királyság), Oroszország viszont nincs közöttük…
Az amerikai magáncégek most azért szólaltak fel ismételten, hogy még további államok kötelezzék el magukat a Föld körüli környezet fenntartható állapotának megőrzéséért, és felhívják a figyelmet a korántsem elhanyagolható szituációra. Sajnos már most is egyre nagyobb veszélyt jelent a korábbi ASAT-műveletekből keletkezett törmelék mennyisége. Legutóbb éppen Oroszország hajtott végre ilyen jellegű rakétatesztet 2021 novemberében, ami nagy nemzetközi visszhangot is kapott. Csak ez az egy teszt legalább 1800 kisebb-nagyobb űrszemét darabot eredményezett, de ezeken kívül jóval több lehet, amit még be sem tudtak azonosítani. Ezek a robbanás következtében irányítatlanul terjednek a mai napig egyre jobban szét alacsony Föld körüli pályán, komoly veszélyt jelentve a működő űreszközökre és a Nemzetközi Űrállomásra is.
