37 éve következett be a Challenger űrsikló katasztrófája

Kapcsolódó

A nap képe #1246 /Apollo és Artemis/ – Űrhajók

Balra az Apollo-6 küldetés űrhajóját készítik fel, hogy a...

A Perseverance ismét megörökített egy porördögöt

A Marson tevékenykedő Perseverance jókor volt jó helyen, hiszen...

Az évtized végéig hosszabbítják meg a New Horizons küldetést

Az Osiris-APEX mellett így egy újabb űrszonda is még...

A nap képe #1245 /Apollo és Artemis/ – A személyzet

A bal oldali felvételen az Apollo-17 űrhajósai; Ronald Evans,...

1 évre szóló Pentagon-szerződést nyert el a SpaceX a Starshield rendszer fejlesztésére

A tavaly bemutatott katonai védelmi rendszer a civil Starlink-szolgáltatás...

A mai napon az amerikai űrtörténelem második tragikus eseményére emlékezünk: 1986. január 28-án az STS-51-L jelű küldetés indításának 73. másodpercében felrobbant és megsemmisült a Challenger űrsikló. A héttagú személyzetnek esélye sem volt a túlélésre.

A 6 naposra tervezett misszió feladata két műhold pályára állítása, illetve tudományos kísérletek végrehajtása lett volna. A katasztrófa oka az egyik szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta (SRB) tömítőgyűrűjének átégése volt, ami miatt a külső üzemanyagtartály lángra kapott, majd felrobbant, darabokra szaggatva az egész űrsiklót. Pár technikus a start előtt felhívta a küldetés vezetőinek a figyelmét a tömítőgyűrű hibájára (miszerint 12°C alatt túlzottan rideggé válhat és ezért nem szigetel rendesen), azonban a figyelmeztetést nem vették komolyan. Ronald Reagan amerikai elnök független vizsgálatot rendelt el a baleset körülményeinek kivizsgálására. A testület 4 hónapos munka után megállapította, hogy az összetört űrhajóról szinte egy darabban leváló személyzeti kabinban helyet foglaló űrhajósok nem a robbanáskor haltak meg, hanem a kabin Atlanti-óceánba való 330 km/órás becsapódásakor. Emellett számos egyéb okot is megneveztek, melyek a balesethez hozzájárultak és amelyek a NASA szervezeti kultúrájában, döntéshozatali mechanizmusában és kommunikációs folyamatában gyökereztek. Az űrsikló-program indításai 2,5 évre leálltak, ez idő alatt számos hibás részegységet újra terveztek, és az űrhivatal működésében is változtatásokat eszközöltek.

Az STS-51-L jelű küldetés több szempontból is érdekes volt: első alkalommal indult az űrbe civilként Christa McAuliffe, aki a „Tanár az űrben” pályázat győzteseként kapott helyet az űrsiklón, és talán épp miatta is több millióan követték figyelemmel TV-n keresztül élő közvetítésben a drámai eseményt, de a Kennedy Űrközpontba ellátogató diákcsoport (akiket McAuliffe tanított) is szemtanúja volt a katasztrófának.

A tragédiában elvesztett személyzet tagjai: F. Richard Scobee parancsnok, Michael J. Smith pilóta,  Ronald McNair, Ellison Onizuka, Christa McAuliffe Gregory Jarvis, Judith Resnik küldetés-specialisták.

A héttagú személyzet. Forrás: NASA

Christa McAuliffe súlytalansági gyakorlat közben

A Challenger egy kiállított darabja a Kennedy Űrközpont Látogatóközpontjában. Fotó: Tamási Dávid

„A jövő nem a gyenge szívűeké, hanem a bátraké.” – Ronald Reagan

Dark mode powered by Night Eye