1972. július 22-én 12 óra 32 perckor a Venyera-8 (magyarul Vénusz) űrszonda 117 nappal az indítás után, több mint 300 millió km-es távolságot leküzdve, landolt a Vénusz felszínén. Az űrszondát az NPO Lavocskin űrkutatási gépgyártó üzemben gyártották. 1972. március 27-én indították a Bajkonuri Kozmodrómról, méghozzá egy Molnyija-M hordozórakéta fedélzetén.
55 perc sima ejtőernyős ereszkedés után a 1180 kg-os ereszkedő űreszköz a Vénusz Nap által megvilágított oldalán landolt. 50 percen kersztül továbbított információkat a bolygó légkörének összetételéről a süllyedés során, és a felszínén uralkodó viszonyokról. A leszállóhely hőmérséklete és nyomása 470 ± 8°C hőmérséklet volt és csak 90 atm ± 1,5 MPa nyomás volt, ami megerősítette az éjszakai oldalon landoló (3000 km-re nyugatra) Venyera-7-től kapott adatokat. A mérések kimutatták, hogy az alsó felhőréteg elég magasan van a felszín felett, a légkör pedig kellően átlátszó a felhők alatt, így a Vénusz felszínén fényképezni is lehet, amelyet a sorozatban következő Venyera-9 meg is tett.
A Venyera-7 és a Venyera-8 illusztrációja. Forrás: Roszkoszmosz
A soron következő Venyera-9 a Vénusz felszínéről készített első panorámaképei. Forrás: Roszkoszmosz
A 33 és 46 km-es magasságban történő ereszkedés során az IAV-72 műszerrel a Vénusz légkörének ammóniatartalmát mérték, a vegyület térfogata 0,01-0,1% tartományban volt. A sugárirányú sebességkomponenst is a Doppler-jelváltozásból mérték. Változásai alapján a Vénusz légkörében a szél sebességére becslések készültek: 50-60 m/s 50 km magasságban, és 0-2 m/s 0-11 km magasságban. A mérések a terminátortól a nappali oldalra, azaz a bolygó saját forgási irányába mutató szélességi szél jelenlétére utaltak. A felszínről visszavert és egy légi rádiós magasságmérő által kibocsátott rádióhullámok erejének mérése alapján becslést kaptunk a dielektromos permittivitásról és a talajsűrűségről. A mérési eredmények arra engedtek következtetni, hogy a készülék leszállóhelyének területén a bolygó felszíni rétege meglehetősen laza, talajsűrűsége 1,4 g/cm3. A természetes gamma-sugárzás intenzitását és spektrális összetételét rögzítő gamma-spektrométer segítségével a Vénusz bolygó kőzeteinek természetére vonatkozó első meghatározásokat a természetes radioaktív elemek (kálium, urán, tórium) tartalma alapján végezték el, mind a süllyedés szakaszában, mind a leszállás után. A radioaktív elemek tartalma és aránya szerint a vénuszi talaj a földi gránitkőzetekre emlékeztet.
Venyera-8. Forrás: Roszkoszmosz
A Venyera-8 kialakítása megváltozott, viszont céljait és feladatait tekintve szinte teljesen megegyezett a két űreszköz. A Venyera-7 küldetés eredményei lehetővé tették a műszertér falának vastagságának csökkentését és további tudományos berendezések telepítését. Az ejtőernyős rendszert is korszerűsítették, és egy tartalék antennát adtak hozzá négy összecsukható sziromból álló lapos alátét formájában. Biztosították a Földdel való rádiókommunikáció megbízhatóságát a főantenna sikertelen orientációja vagy a terep interferencia esetén.
Ez volt a 8K-78 Molnyija hordozórakéta utolsó használata a szovjet hold- és bolygóközi programban. Ez az indítás bővítette ismereteinket a Vénusz bolygóról, és fontos tudományos adatokkal szolgált a Proton-K hordozórakéta indításához szükséges kifinomultabb, következő generációs Venyera leszállóegységek kifejlesztéséhez.
A Roszkoszmosz a Lavocskin Tudományos és Termelő Egyesülettel közösen az 50. évforduló alkalmából bemutatott egy 1973-as dokumentumfilmet, amelyet a Venyera-7 és a Venyera-8 állomásoknak szenteltek, és amelyben érdekes felvételeket láthatunk az űrszonda földi tesztjeiről: