A SpaceX idei 29. küldetésén a házon belül kifejlesztett és üzemeltetett Starlink internetes műholdflotta újabb 52 darabját állították pályára sikerrel. Az indításhoz használt Falcon-9 hordozórakéta első fokozatának újabb reptetése egy mérföldkövet jelentett a cégnek, ugyanis eredetileg tíz használatra voltak ezek a boosterek tervezve. A B1051-11 fokozat egyben az első olyan rakéta, ami 11. alkalommal indult útnak és tért vissza sikeresen.
A felbocsátást az Egyesült Államok nyugati partjáról hajtották végre, a kaliforniai Vandenberg Űrhaderőbázis SLC-4E startkomplexumából. A mai Falcon-9 rakéta röppályája különösen érdekes volt, ugyanis ez volt az első olyan SpaceX-misszió Vandenbergből, ami nem poláris, tehát a Föld északi és déli sarkpontjai felett elhúzódó pályára indult. A Starlink-flotta 4. orbitális rétegének műholdjai 53,22° inklinációval rendelkező pályán fognak keringeni (a keringési pálya és az Egyenlítő síkja által bezárt szög 53,22°), ami az indulásnál azt jelentette, hogy egy bizonyos időben Mexikó, pontosabban Baja California felett is átrepült a második fokozat, amire eddig még sosem volt példa.
Az első gyorsítószakasz után az B1051 fokozat épségben visszatért a Föld légkörébe, és hajtóművei segítségével leszállt az Of Course I Still Love You drónhajón, ami ~638 kilométerre állomásozott a tengerparttól. A második fokozat körülbelül 15 perccel az elemelkedés után eresztette ki az 52 darab űreszközt, azonban csak negyed órával később kaptunk erről megerősítést, ugyanis a keringési pálya mentén legközelebb csak Argentínában volt olyan földi követőállomás, ami képes volt a Falcon-9 telemetriáját és felvételeit fogadni, és továbbküldeni a SpaceX hawthorne-i központjába.
A Starlink műholdak leválasztása (animáció). Kép forrása: Mack Crawford/NASASpaceflight
A megszokottól eltérően a Falcon-9 (egyébként már szintén többször használt) áramvonalazó kúpjai alatt ezúttal nem 60, hanem 52 műhold utazott – ez annak köszönhető, hogy ezek már az ún. újgenerációs v1.5 Starlinkek, amelyeket már lézeres telekommunikációs terminálokkal is felszereltek, ami lehetővé teszi a műholdak közti adatközlést is. Mivel ezek a szatellitek már képesek egymás között is adatokat továbbítani, a SpaceX olyan helyeken is képes lesz a Starlink-szolgálatást elindítani, ahol nincs teljesen kiépítve a földi infrastruktúra. Az első ilyen prototípusok idén januárban kerültek Föld körüli pályára a Transporter-1 misszión.
A SpaceX várhatóan még két rakétaindítást fog megejteni 2021-ben:
- a Türksat-5B török távközlési műholdat holnap reggel, magyar idő szerint 4 óra 58 perckor tervezik geostacionárius átviteli pályára (GTO) elindítani
- a CRS-24 Nemzetközi Űrállomás-utánpótlás küldetés pedig december 21-én startolhat el Floridából, ahol a rengeteg tudományos műszer és alapellátmány mellett a személyzet karácsonyi ajándékjai is helyet kaptak a Cargo Dragonban
Egy korábbi Falcon-9 indtás, szintén Starlink műholdakkal. Kép forrása: SpaceX/Flickr