Ezzel korábbi 15 napos házon belüli rekordjukat adták át a múltnak a két indítás között eltelt időt illetően.
Amilyen „álmosan” telt az új-zélandi-amerikai magáncég számára az év első két hónapja, olyan eseménydús eddig számukra a március: március 16-a után ma délelőtt újabb sikeres indítást hajtottak végre az Electron rakétával. Ez a mindössze nyolc napos időszak, ami két misszió között telt el, új rekordot is jelent; az eddigi rekordon egy hetet faragtak, ami elnézve a kis műholdas megrendelők piacát, nagy szó. A „The Beat Goes On” elnevezésű küldetés egyúttal egy teszt is volt a rakéta első fokozata számára.
A mai indításnak ismét az új-zélandi Mahia-félszigeten fekvő Launch Complex-1 (LC-1) adott otthont. Az Electron a „B” jelű indítóállásról kezdte meg az emelkedést magyar idő szerint 10:16-kor. Eredetileg 8:45-re tűzték ki a startot, de egy geomágneses vihar miatt többször is módosítottak az időponton. Miután a körülmények megfelelővé váltak, 35. alkalommal kezdhette meg útját a kisteherbírású horodozórakéta. Az emelkedés különböző fázisai során semmilyen probléma nem lépett fel, egymás után hajtotta végre a két fokozat a rájuk bízott feladatokat. Miközben a második fokozat a két BlackSky műholddal tovább haladt útján, az első fokozat megkezdte a visszatérési fázist. A Rocket Lab ugyanis egy új eljárást tesztelt a mai küldetésen: a korábbi helikopteres elkapás helyett irányítottan hajtott végre a hordozó ejtőernyő segítségével lassító manővert, majd szállt vízre a Csendes-óceán előre kijelölt pontján, ahová mentőhajót vezényeltek ki a kiemelésére. A cég hivatalos Twitter-oldalán közzétett megerősítés szerint a visszatérést sikerrel végre is hajtotta az első fokozat, de ez persze még nem garantálja, hogy ismét bevethető állapotban lesz egy újabb küldetéshez, az azonban vitathatatlan, hogy fontos információkkal és adatokkal fog szolgálni a mérnököknek. Ha beválik ez a módszer, a jövőben teljesen felhagynak a helikopterrel történő elkapásokkal, ami amellett, hogy veszélyesebb, költségesebb is, mint a mentőhajóval történő kiemelés az óceánból. Utóbbinak viszont az a hátránya, hogy a sós víz azonnal korrodálhatja a rakéta érzékenyebb részeit, ami több karbantartást jelenthet.
Visszatérve a már világűrben zajló eseményekhez, a végfokozat T+9:15-nél levált a második fokozatról, és folytatta a keringést a hasznos teherrel. Egy utolsó hajtóműves pályakorrekcióval érték el a műholdak a kijelölt pályát 51 perccel a startot követően, majd egymás után váltak le a szállító platformról T+53:40-kor és 55:09-kor, bebiztosítva a küldetés sikeres kimenetelét.
A Rocket Lab remekül zárja tehát a márciust, és máris a következő feladatra tekinthet előre, ami a jelenlegi tervek szerint a május 1-jén induló TROPICS-2 küldetés lesz.
