Számos fontos küldetést irányított, ő volt többek között a beosztott vezető az Apollo-13 balesetekor is.
Újabb élő legenda ért el egy nagyon szép kort: Eugene Francis Kranz, rövidebb és ismertebb nevén Gene Kranz ma ünnepli 90. születésnapját! Az élő legenda a NASA történetének egyik, ha nem legismertebb repülésigazgatója, hiszen szinte az összes fontos és történelmi küldetésben szerepet vállalt.
Kranz 1960-ban csatlakozott a NASA-hoz Christopher Kraft repülésigazgató beajánlásának köszönhetően. Rögtön a Mercury-Redstone-1 (MR-1) repülésirányítási folyamatokért felelős tisztjének nevezték ki, amit csak „4 hüvelykes repülésnek” hívott később (a rakéta mindössze 4 hüvelyket, azaz 10 cm-t emelkedett el az indítóállásról, majd egy meghibásodás miatt felrobbant).
Ezt követően a Mercury-program repülésirányításáért felelős csapat élére került a Cape Canaveral-ben felállított kezdetleges irányítóközpontban, ahol teljesen nulláról kellett minden procedúrát, vészhelyzeti eljárást, a máig minden indítás előtt alkalmazott „mehet-nem mehet” (Go-NoGo) folyamatsorozatot megalkotni és dokumentálni, tehát lényegében neki is köszönhető az egész küldetésirányítási rendszer megalkotása. Ezen folyamatok konkretizálása és leírása segített később számos hiba megelőzésében, és a sikerek elérésben. Az összes Mercury indításnál szerepet vállalt, így részese volt az első amerikai űrugrásnak és Föld körüli pályára állásnak is.
A Gemini-program idejére már repülésigazgató tisztségre emelték, első vezetői megbizatását a Gemini-4 küldetésnél kapta 1965-ben. Rengeteg további eljárást vezetett be és alkalmazott irányítói csapatával a már új helyre költözött irányítóközpontban, felkészülve a későbbi Apollo-küldetésekre.
Az Apollo-programban szinte elsőként kapott irányítói szerepet a személyzet nélküli, majd személyzetes küldetéseknél (pl. Apollo-5, 7, 9) döntő mértékben bíztak rá kulcsszerepet vezetői tulajdonságainak, magabiztosságának, gyors helyzetfelismeréseinek és a megfelelő döntések meghozatalának köszönhetően. Ő volt a beosztott repülésigazgató, amikor az Apollo-11 Sas holdkompja leszállt a Holdra.
Legfontosabb szerepvállalása mégsem ekkor, hanem az Apollo-13 balesetekor volt: a Fehér Csapat (vagy becenevükön Tigris Csapat) vezetőjeként rá és csapatára hárult az űrhajó műszaki moduljában bekövetkező oxigéntartály-robbanás utáni helyzet megoldása, és a háromtagú személyzet megmentése, majd hazahozatala. A küldetést később „sikeres kudarcnak” minősítették, melyből a sikeres rész nagyon nagy mértékben Kranz-nek volt köszönhető. Utolsó repülésigazgatói műszakja az Apollo-17 indításakor volt.
Különleges személyiségén kívül is mindig magára tudta vonni a repülésirányító teremben tartókodók figyelmét, ugyanis felesége minden küldetés előtt egy új mellényt varrt neki, amit a műszakok során viselt.
1974-től a NASA fő küldetésirányítási részlegénél volt igazgatóhelyettes, majd 1983-tól igazgató. Az űrsikló-éra első éveiben a program sikeres elindításáért felelt. A Challenger űrrepülőgép 1986. január 28-i katasztrófájának a repülésirányító központban volt szemtanúja.
1994-ben vonult vissza a NASA-tól, utolsó küldetése a szintén híres STS-61 volt, melynek keretében a Hubble űrtávcső „kancsalságát” javították ki.
2000-ben jelent meg Failure Is Not An Option (magyarul Houston, baj van!) című könyve, ami az Apollo-13 filmből kiragadott híres mondat után született (a filmben Ed Harris alakítja Kranz-et, és az űrhajó balesete utáni válságértekzleten hangzik el Harris szájából a mondat, bár Kranz saját bevallása szerint nem mondott ilyet az eredeti szituációban). Egy személyes vélemény: magam is olvastam a könyvet, és mindenkinek csak ajánlani tudom, rendkívül olvasmányos, és érdekes végigkövetni az első éveket, amikor tényleg a semmiből kellett kitalálniuk minden folyamatot és eljárást!
Boldog születésnapot és még hosszú, egészséges életet kívánunk Gene Kranz-nek!
