A Boeing számára továbbra is csak pénznyelő a Commercial Crew Programhoz kifejleszett CST-100 Starliner űrhajó. Miközben a vetélytárs SpaceX már az ötödik operatív küldetést teljesíti a NASA megbízásából, a nagy múltú vállalatóriás még mindig csak veszteséget könyvelhet el saját űrhajójának fejlesztési és tesztelési csúszásai miatt.
Míg legutóbb júliusban kellett 93 millió dolláros veszteséget elkönyvelnie a cégnek, most újabb 195 millió dolláros tétel kerül a harmadik negyedévi pénzügyi kimutatásba. Ezzel összesen 883 millió dollárra rúg a teljes költség, amit 2020 eleje óta, az űrhajó első sikertelen személyzet nélküli tesztküldetése miatt kell viselnie a Boeing-nak . Bár azóta a Starliner sikeresen teljesítette a „pótvizsgát”, az emberes tesztküldetésre való felkészülés további kiadásokat jelent. A Crew Flight Test (CFT) végrehajtására legkorábban 2023 februárjában kerülhet sor a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó személy- és teherszállító űrhajók menetrendje miatt. Ez viszont a Boeing számára azt jelentette, hogy át kellett ütemezni a teljes folyamatot és későbbi repülési terveket is, amik az engedélyek megszerzése utáni operatív küldetésekre vonatkoznak, mely újabb 195 milliós költségnövekedéssel járt. Ugyanis a cég a három ún. post-certification (magyarul engedélyezés utáni) indítását 2024-ig bezárólag tervezte végrehajtani, de mivel évente 1-1 küldetés keretében szállíthatnak űrhajósokat az ISS-re a SpaceX Crew Dragonja mellett, így ez a teljesítés 2026-ra tolódik. Ezen három misszió mellett további hármat hajt végre majd a Starliner, míg a Crew Dragon űrhajók a szerződésmódosításoknak köszönhetően összesen tizennégy emberes küldetést fognak lebonyolítani az ISS jelenleg 2030-ig tartó üzemeltetéséhez.
A CST-100 Starliner megérkezik a Nemzetközi Űrállomásra az OFT-2 küldetés során. Forrás: NASA