A két űrhajós a tervek szerint november 30-án karbantartó űrsétán fog részt venni, derült ki a NASA cikkéből. A bejelentés november 17-én várható, ahol ismertetik a részleteket.
A Crew-3 személyzete nemrég érkezett meg a Nemzetközi Űrállomásra, de máris fontos feladatok várnak rájuk. Thomas Marshburn és Kayla Barron magyar idő szerint 13:10-kor hagyja el az ISS fedélzetét a Quest lézsilipen keresztül. Feladatuk az S-sávú antenna alegységének (SASA) cseréje lesz, ugyanis annak meghibásodása ha korlátozottan is, de hatással van az állomás működésére. Az antenna fő feladata, hogy rádiófrekvencián keresztül alacsony sebességű hang- és adattovábbítást tegyen lehetővé a földi irányítókkal. Mivel ezt a képességét elvesztette, a küldetés vezetői úgy határoztak, hogy a kommunikációs redundancia biztosítása érdekében új antenna telepítése a megfelelő lépés. Az űrhajósok a P1 rácselemnél fognak dolgozni, ahol már rendelkezésre áll egy tartalék antenna.
A teljes űrséta kb. 6 és fél órát fog igénybe venni, amely során a két asztronauta a Canadarm2 robotkar végén fog elhelyezkedni. A robotkar irányításáért Matthias Maurer lesz a felelős. Az EVA vezető szerepét Marshburn kapta, akinek űrruháján ezt piros csíkok jelzik majd. A számokat tekintve ez lesz az ötödik űrsétája, társának pedig az első. Az űrállomás életében a 245., ami karbantartással és a fejlesztésekkel kapcsolatos.
A Canadarm2 robotkar összecsukott állapotában. Forrás: NASA
Rick Mastracchio miközben az S-sávú antennaszerelvényt áthelyezi a P1 rácselemre. 2013-as felvétel. Forrás: NASA