A Nemzetközi Űrállomáson töltött hónapok után hazatért a Crew-4 küldetés űrhajósai. A SpaceX Dragon kapszulájában a NASA űrhajósai, Kjell Lindgren, Robert Hines és Jessica Watkins, valamint az ESA űrhajóshölgye, Samantha Cristoforetti tért vissza a Földre.
Az űrbéli laboratórium fedélzetén töltött idő alatt a személyzet tagjai hozzájárultak a folyamatban lévő és az új tudományos vizsgálatokhoz, technológiai bemutatókhoz, olyan munkákhoz, amelyek elősegítik az emberek felkészítését a jövőbeli űrkutatási küldetésekre, valamint innovációkat és előnyöket eredményeznek az emberiség számára a Földön.
Öregedés az űrben (Aging in space)
Az ún. Immunosenesence tanulmány a súlytalanság által kiváltott változásokat vizsgálja az emberi immunsejtekben. A felső képen Lindgren a Life Sciences Glovebox-ban (LSG) dolgozza fel a vizsgálathoz szükséges mintákat, az alsó képen pedig Watkins állítja be a mintákat a mikroszkóppal való elemzéshez.
Forrás: NASA
Egy laboratórium az űrben (A lab in orbit)
A Crew-4 a Food Physiology keretein belül is dolgozott. A vizsgálat egyik fő célja, hogy meghatározza az űrbéli étrend hatásait az immunfunkciókra, a bélmikrobiomra és a tápláltsági állapot mutatóira. Itt Bob Hines egy ún. Portable Glovebox (PGB) segítségével dolgozza fel a mintákat, amely az űrállomás bármely laboratóriumi moduljába átszállítható.
Forrás: NASA
Érkezések és távozások (Arrivals and departures)
Az űrhajók rendszeresen szállítják a kísérleteket, készleteket és a személyzet tagjait az űrállomásra, és ugyanúgy visszajuttatják őket a Földre. A felső képen a Crew Dragon Endeavour 2022. májusi távozása látható, mellyel a Crew-3 tagjait juttatja vissza a Földre. A középső képen Cristoforetti rakományt pakol ki, ami a SpaceX 25. kereskedelmi utánpótlási küldetés (CRS) alkalmával érkezett még augusztusban. Az alsó képen pedig Watkins (jobbra) és Hines látható, amint tudományos felszerelést és mintákat hoznak ki a Dragon kapszulából az amerikai Destiny laboratóriumi modulba.
Forrás: NASA
Égető kérdések megválaszolása (Answering burning questions)
A felső képen Bob Hines látható, amint a Combustion Integrated Rack (CIR) komponenseit cseréli. Ez egy olyan kutatóeszköz, amely lehetővé teszi a lángok, az üzemanyagok és a korom súlytalanságban való viselkedésének biztonságos vizsgálatát. Az alsó képen Watkins beállítja a Solid Fuel Ignition and Extinction (SoFIE) hardvert a CIR-ben, hogy felkészüljön egy új, öt kísérletből álló sorozatra a szilárd anyagok égésével és tűzoltásával kapcsolatban. A Crew-4 a SoFIE-GEL-en ugyancsak dolgozott, amely meghatározza, hogy az üzemanyag hőmérséklete hogyan befolyásolja az anyag gyúlékonyságát.
Forrás: NASA
Kis zöld növények az űrben (Little green plants in space)
Az űrállomás számos vizsgálatnak ad otthont a növények űrben történő termesztésével kapcsolatban. A felső képen Hines a Plant Habitat nevű automatizált rendszeren dolgozik, amely támogatja az ilyen tanulmányokat. Az alsó képen Watkins és Hines az XROOTS-on munkálkodnak, mely az állomás Veggie létesítményét használja folyadék- és levegőalapú technikák tesztelésére. Ennek során a növények termesztése a cél hagyományos táptalaj nélkül. Ezek a technikák lehetővé tehetik a növények nagyobb léptékű termesztését a jövőbeli űrutazásokhoz.
Forrás: NASA
Stabil keverékek (Stable mixtures)
Cristoforetti az FSL Soft Matter Dynamics – PASTA projekten dolgozik, amely azt vizsgálja, hogy az adalékanyagok növelik-e vagy csökkentik-e az emulziók – két folyadék elegye, amelyek jellemzően nem keverednek – stabilitását. Ezek a jelenségek jobban megfigyelhetők súlytalanságban, ahol a felhajtóerőnek az emulziókra gyakorolt hatása hiányzik.
Forrás: NASA
Víz: az értékes erőforrás (Water: a precious resource)
Mivel az űrutazáshoz szükséges összes készlet közül a víznek van a legnagyobb tömege, az ivóvíz hatékony visszanyerése a szennyvízből kritikus fontosságú a hosszú távú küldetések során. Itt Lindgren a Forward Osmosis Membrane-en dolgozik, amely egy olyan típusú vízvisszanyerő membrántípus tesztje, amelytől a kutatók jobb eredményeket várnak, miközben minimalizálják az energiafogyasztást. Ez a technológia költséghatékonyabb víztisztító rendszereket biztosíthat a Földön a tiszta vízhez korlátozott hozzáféréssel rendelkező közösségek számára.
Forrás: NASA
Beszélj egy űrhajóssal (Talk to an astronaut)
A felső képen Cristoforetti olasz diákokkal beszélget, az alsó képen pedig Lindgren részt vesz az Amateur Radio Relay League 2022 Field Day elnevezésű eseményen. Az Expedíció-1 óta ezek az rendezvények közvetlen kapcsolatot biztosítanak több mint 250 000 földi résztvevő és a Nemzetközi Űrállomás személyzete között, elősegítve a tudomány, a technológia, a mérnöki tudományok és a matematika iránti érdeklődés felkeltését. Az űrhajósok az állomás amatőr rádióját is használják szabadidejükben.
Forrás: NASA
Hallásvizsgálat az űrben (Testing hearing in space)
Cristoforetti részt vesz az Acoustic Diagnostics-ban, egy ESA-vizsgálatban amely feltárja az ISS berendezéseinek zaját, és a súlytalanság lehetséges káros hatásait az űrhajósokra nézve. Az adatok segíthetnek a kutatóknak jobban megérteni az űrállomás hangkörnyezetét, és támogathatják a személyzet hallásának védelmét szolgáló módszerek kidolgozását.
Forrás: NASA
Terek bővítése (Expanding space(s))
A Holdra, a Marsra és más célpontokra irányuló jövőbeni küldetések élettereinek könnyűnek, és viszonylag egyszerűen megépíthetőnek kell lenniük. A Bigelow Expandable Activity Module (BEAM) egy kísérleti bővíthető modul, amelyet az űrállomás fedélzetén teszteltek. A felső képen Bob Hines BEAM-be csomagolt rakománnyal pózol, az alsó képen Watkins látható a modul fedelével.
Forrás: NASA
Kilátás felülről (The view from above)
A személyzet tagjai fényképeket készítenek a Földről, rögzítve azt, hogyan változik bolygónk az idő múlásával az ember által okozott változások, például a városok növekedése és a természeti események; a hurrikánok és árvizek révén. Ezek a képek támogatják a katasztrófaelhárítást és a különféle kutatásokat. A felső képen a Richat-képződmény (Szahara szeme) látható, amely egy erodált geológiai domborulat Mauritánia államában, Afrikában. A második kép közepén a kanadai Québecben található Manicouagan-kráter látható.
Forrás: NASA