A NASA a Massachusetts állambeli Draper céget bízta meg azzal, hogy 2025-ben a Hold túlsó oldalára irányuló kutatásokat eljuttassa égi kísérőnk felszínére. A kereskedelmi célú szállítás a NASA Commercial Lunar Payload Services (CLPS) kezdeményezésének része az Artemis-program keretében. A szerződésnek köszönhetően a Draper 73 millió dolláros támogatást kap, mellyel felelősséget vállal a hasznos teher integrációjáért, a Földről a Hold felszínére történő szállításért és a hasznos teher üzemeltetéséért.
A Draper a SERIES-2 leszállóegységének segítségével fogja teljesíteni a rábízott feladatot, tehát a kísérletek Holdra, pontosabban a Schrödinger-kráterbe történő szállítmányozását. A Schrödinger-kráter egy nagy holdi becsapódási kráter a Hold túlsó oldalán, a égi kísérőnk déli pólusának közelében. Ez az érdekes geológiai helyszín körülbelül 320 kilométer átmérővel rendelkezik. A külső gyűrűje becsapódásból származó meteoritok olvadékából áll, a belső gyűrű pedig sima talajrétegéről ismert, amely becsapódási olvadék, és vulkanikus anyag kombinációja lehet. A tudósok azt remélik, hogy sikeresen tanulmányozhatják ezen a Föld elektromágneses mezőitől védett leszállóhelyen a Hold belsejének termikus és geofizikai, valamint elektromos és mágneses tulajdonságait.
A repülésre kiválasztott három vizsgálat közül kettő a NASA ún. PRISM (Payloads and Research Investigations on the Surface of the Moon) pályázati felhívásának a része. A Draper szállítja mindhárom vizsgálatot, melyek együttes tömege kb. 95 kilogramm. Kezdjük az elsővel, ami a Farside Seismic Suite (FSS) nevet viseli. Célja, hogy a NASA első holdi szeizmikus adatait visszaszolgáltassa a Hold túlsó oldaláról. Az új adatok segíthetnek a tudósoknak jobban megérteni a Hold ezen régiójának tektonikus tevékenységét, továbbá feltárhatják, hogy milyen gyakran csapódnak be a túlsó oldalra kisebb meteoritok, ezenfelül új információkkal szolgálhatnak a Hold belső szerkezetéről is. A műszer érdekessége, hogy a valaha épített két legérzékenyebb szeizmométert használja a mérések elvégzésére. Sorban a második az ún. Lunar Interior Temperature and Materials Suite, rövid nevén LITMS. Két műszerből alkotja: a Lunar Instrumentation for Thermal Exploration with Rapidity (LISTER), egy felszín alatti hőáramlást vizsgáló szonda és pneumatikus fúró, valamint a Lunar Telluric Currents, ami az elektromos mezőt hivatott vizsgálni. A harmadik, egyben az utolsó pedig a Lunar Surface ElectroMagnetics Experiment (LuSEE), amely átfogó méréseket fog végezni a Hold felszínén tapasztalható elektromágneses jelenségekről. A LuSEE továbbá plazmahullám-méréseket is folytatni fog a Hold ionoszférájának, valamint a napszél és a magnetoszféra plazmájának a holdfelszínnel, és a holdkéreg mágneses mezejével való kölcsönhatásának jellemzésére. Emellett rádiófrekvenciás méréseket is lebonyolít majd a nap- és bolygókörnyéki rádiósugárzás feltérképezésére.
A Draper SERIES-2 holdi leszállóegységének látványterve. Forrás: Draper