Közel 32 éve üzemel a Hubble űrtávcső, és még ennyi idő után is lenyűgöző eredményeket produkál a kutatók számára. A NASA a tegnapi napon jelentette be, hogy segítségével sikerült észlelni a valaha látott legtávolabbi csillagot, egy olyan csillag fényét, amely a világegyetem születése utáni első milliárd évben keletkezett. Ez az eddig látott legtávolabbi individuális csillag.
A mostani eredmény hatalmas ugrást jelent a korábbi rekordhoz képest, amelyet a Hubble 2018-ban észlelt. Az a csillag akkor létezett, amikor az univerzum körülbelül 4 milliárd éves volt. Az újonnan felfedezett csillag olyan messze van, hogy fénye 12,9 milliárd év alatt érte el a Földet.
„Normális esetben ilyen távolságokban az egész galaxisok kis foltoknak tűnnek, ahol a csillagok millióinak fénye összemosódik” – mondta Brian Welch, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csillagásza, a Nature című folyóirat március 30-i számában megjelent tanulmány vezető szerzője. A most felfedezett csillagot befogadó galaxist a gravitációs lencse-hatás felnagyította és hosszú félhold alakúvá torzította, amelyet Sunrise Arc-nak neveztek el. Miután részletesen tanulmányozták a galaxist, megállapították, hogy az egyik jellegzetessége a most észlelt csillag, amely egy rendkívüli mértékben felnagyított objektum. A csillagot Earendelnek nevezték el, ami óangolul hajnalcsillagot jelent.
A most felfedezett Earendel csillag. A szaggatott vonal a téridő fodrozódását mutatja, amely felnagyítja az Earendelt, és lehetővé teszi, hogy ilyen nagy távolságban észleljük. A vonal mindkét oldalán egy-egy csillaghalmaz is látható, amely a nagyítás két oldalán tükröződik. – Kép forrása: NASA, ESA, Brian Welch (JHU), Dan Coe (STScI); Alyssa Pagan (STScI)
A kutatócsoport becslése szerint az Earendel legalább 50-szer nagyobb tömegű, és több milliószor fényesebb mint a mi Napunk, így vetekszik a legnagyobb tömegű ismert csillagokkal. De még egy ilyen fényes, és nagyon nagy tömegű csillagot is lehetetlen lenne ilyen nagy távolságból észrevenni a természetes nagyítás (a már említett gravitációs lencse) segítsége nélkül, amelyet egy hatalmas galaxishalmaz, a WHL0137-08 nyújt. Ez köztünk és az Earendel között helyezkedik el, a galaxishalmaz tömege eltorzítja a tér szövetét, és emiatt egy természetes nagyítót hoz létre, amely nagymértékben felerősíti a mögötte lévő távoli objektumok fényét.
Az Earendel csillag közvetlenül a tér szövetének egy fodrozódásán, vagy ahhoz rendkívül közel jelenik meg. Ez a fodrozódás (amelyet az optikában kausztikának neveznek) maximális nagyítást és fényességet biztosít. Leginkább úgy lehet elképzelni, mint az úszómedence vizének hullámos felszínét, amely egy napsütéses időben fényes mintázatokat hoz létre a medence alján. A felszínen lévő fodrok lencseként működnek, és a napfényt maximális fényerővel fókuszálják a medence fenekén.
Ez a hatás okozza azt, hogy az Earendel kitűnik galaxisának általános ragyogásából, fényessége így ezerszeresére vagy még nagyobbra növekszik. A csillagászok egyelőre nem tudják megállapítani, hogy az Earendel kettőscsillag-e, bár a legtöbb nagy tömegű csillagnak van legalább egy kisebb kísérőcsillaga.
A csillagászok arra számítanak, hogy az Earendel még évekig ilyen erősen felnagyított maradhat, emiatt a James Webb űrtávcsővel is meg fogják figyelni, annak infravörös fényre való nagyfokú érzékenysége miatt. Ez a megfigyelés megerősítheti, hogy az Earendel valóban egy csillag, valamint megmérhetik a fényességét és hőmérsékletét is. Ezek a részletek leszűkítik típusát és a csillag életciklusának szakaszát.
Az Earendel összetétele nagy érdeklődésre tarthat számot a csillagászok részéről, mivel még azelőtt keletkezett, hogy az univerzum megtelt volna a tömeges csillagok egymást követő generációi által termelt nehéz elemekkel. Ha a további vizsgálatok során azt találják, hogy az Earendel csak ősi hidrogénből és héliumból áll, akkor ez lenne az első bizonyíték a III. populációs csillagok létezésére. Ezek az objektumok a feltételezések szerint az ősrobbanás után született legelső csillagok voltak, jelenleg csak elméleti kategória, mert ilyen csillagokat még nem ismerünk. A mostani felfedezés tehát ígéretes lehet a nagyon korai csillagkeletkezés eddig feltérképezetlen korszakának megismerésében.
A Hubble által készített felvétel nyers változata. Kép forrása: NASA, ESA, Brian Welch (JHU), Dan Coe (STScI); Alyssa Pagan (STScI)
Angol nyelvű videó a mostani felfedezésről: