A JPL-nél (Jet Propulsion Laboratory) folyamatosan tesztelik azt a kígyószerű robotot, amely autonóm módon térképezné fel, járná be és fedezné fel az eddig elérhetetlen célpontokat. A projektben résztvevő csapat ennek során egy startup vállalkozás mentalitását követi, miszerint: Gyorsan építs, gyakran tesztelj, tanulj, igazíts, ismételj.
Az EELS (Exobiology Extant Life Surveyor) nevű önjáró, autonóm robot kifejlesztését az a vágy inspirálta, hogy a Szaturnusz Enceladus nevű holdjának jeges kérge alatt rejtőző óceánban életjeleket keressenek, mégpedig a felszínen lévő szűk, gejzírek feltöréséhez szükséges nyílásokon leereszkedve. És bár a tesztelés és a fejlesztés folyamatosan zajlik, egy ilyen kihívást jelentő célpontra való tervezés egy rendkívül alkalmazkodóképes robotot eredményezett. Mindez azt jelenti, hogy az EELS a legkülönbözőbb terepeken is biztonságosan tudna manőverezni, ideértve például a sziklafalakat, a gleccserek labirintusait vagy a roverek számára túl meredek krátereket.
„Ha olyan helyekre megyünk, ahol nem tudjuk, mit találunk, akkor egy sokoldalú, kockázattudatos robotot akarunk küldeni, amely felkészült a bizonytalanságra – és képes önállóan döntéseket hozni.” – mondta Matthew Robinson, a JPL munkatársa, és az EELS projektvezetője.
A csapat 2019-ben kezdte el építeni az első prototípust, mely azóta már számos változtatáson esett át, 2022 óta pedig a helyszíni tesztek is rendszeressé váltak. Ezek során finomítják mind a hardvert, mind a szoftvert, amelyek lehetővé teszik a kígyószerű robot autonóm működését, ami jelenlegi formájában (EELS 1.0) körülbelül 100 kilogrammot nyom és 4 méter hosszú.
Az EELS tíz azonos, forgásra képes szegmensből áll. A helyváltoztatást és az ehhez kapcsolódó mozdulatokat egy, a csavarmenethez hasonló felülettel oldották meg. A fehér színű, 20 centiméter átmérőjű, 3D-nyomtatott műanyag „csavarokat” a lazább terepen való teszteléshez, a keskenyebb, élesebb fekete „fémcsavarokat” pedig a jéggel borított felülethez használják. Ezenfelül a robotot homokos, havas környezetben is próbára tették már.
Az EELS tervezésénél figyelembe vették a Föld és a mélyűr közötti kommunikációs késleltetést is, így a robot önállóan képes a környezetét érzékelni, kockázatot számítani, haladni, és adatokat gyűjteni. A cél tehát az, hogyha bármiféle probléma adódik, a robot emberi segítség nélkül, magától is helyre tudjon állni.
„Képzeljünk el egy autonóm módon közlekedő autót, viszont nincsenek stoptáblák, közlekedési jelzések, sőt még utak se. A robotnak ki kell találnia, hogy mi az út, és meg kell próbálnia követni azt.” – mondta Rohan Thakker, a projekt egyik vezetője.
Ehhez négy pár sztereókamerát és a radarhoz hasonló, de rádióhullámok helyett rövid lézerimpulzusokat alkalmazó lidart használ, melyek segítségével 3D-s térképet készít a környezetéről. A navigációs algoritmusok az említett érzékelők adatai alapján pedig kiszámítják a legbiztonságosabb útvonalat.
Végső formájában 48 darab aktuátort (lényegében kis motorok) tartalmaz majd, amelyek rugalmasságot biztosítanak számára. Nagy részük beépített erő-nyomaték érzékelővel rendelkezik, így az EELS érzi, hogy mekkora erőt fejt ki a terepre. Ez segít neki abban, hogy függőlegesen mozogjon az egyenetlen felületű, szűk helyeken, és olyan beállítást alkalmazzon, hogy egyszerre nyomja az ellentétes falakat, akár egy sziklamászó.