Eddig (reméljük a jövőben is) csak jó híreket kaptunk az űrszondákkal kapcsolatban; a Psyche DSOC műszere jól teljesít, a Lucy elhaladt első aszteroidája mellett, továbbá megérkeztek az Euclid űrteleszkóp első felvételei is. Most pedig újabb fejlemény látott napvilágot az ESA jóvoltából, mégpedig, hogy a 2023 áprilisában indított JUICE végrehajtotta a Jupiterhez vezető nyolcéves útjának legfontosabb manőverét.
A 2023. november 17-én abszolvált művelet során az űrszonda fő hajtóművének segítségével megváltoztatta pályáját központi csillagunk, a Nap körül, hogy a jövő nyáron esedékes Föld-Hold kettőst igénybe véve teljesíteni tudja gravitációs hintamanőverét. Utóbbi a világon először alkalmazott, és az első ilyen jellegű kísérlet lesz.
Maga a művelet összesen 43 percig tartott, és a JUICE teljes üzemanyag-tartalékának csaknem 10%-át elégette. „Ez a manőver nagyjából 363 kg üzemanyagot használt fel, vagyis a JUICE 3650 kg üzemanyagának majdnem pontosan 10%-át.” – magyarázta Julia Schwartz, az ESA németországi ESOC küldetésirányító központjának repülésdinamikai mérnöke. A mai napig egyébként az űrszonda csak nagyjából 10 kg monometil–hidrazint (MMH) égetett el, amellyel a RIME antenna elakadását igyekeztek megoldani.

Az űreszköz mint azt említettük, a maga nemében először repül el a Hold mellett, hogy az extra „lökést” adjon neki, és hogy még hatékonyabbá tegye a Föld melletti, 1,5 nappal későbbi elhaladást. Viszont – még ezzel az extra lendülettel is -, ahhoz, hogy a legtöbbet hozza ki ebből a gravitációs támogatásból, a szondának a megfelelő időben, a megfelelő sebességgel és a megfelelő irányba haladva kell megérkeznie a Föld-Hold rendszerbe. Ezért is volt annyira fontos a 17-én végrehajtott gyújtás, ami az eddigi legnagyobb irányváltoztatása volt a JUICE-nak.
„Néhány héten belül, miután elemeztük a JUICE új pályáját, végrehajtjuk a manőver utolsó, sokkal kisebb második részét. A művelet két részre bontása lehetővé teszi, hogy a hajtómű második égetését arra használjuk, hogy az első rész esetleges pontatlanságait kiküszöböljük.” tette hozzá Julia.