A kettes számú landolási pont

Kapcsolódó

USA: Oroszország műholdellenes fegyvert bocsátott az alacsony Föld körüli pályára

Az Egyesült Államok attól tart, hogy a Kozmosz-2576 feltehetően...

A SpaceX új felderítő műhold-konstelláció első tagját állította pályára az NRO számára

A hattagú hálózatot a Northrop Grumman-nel együtt valósítják meg...

A nap képe #1476 – Gibraltári-szoros

A Gibraltári-szoros, melyet a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről örökítettek meg...

Július első két hetére szűkítette az ESA az Ariane-6 debütálásának időpontját

Jól halad az első repülésre szánt rakéta felkészítése, de...

A négyes szám jegyében zajlanak ezen a héten a kínai indítások

Ezúttal egy Kuajcsou-11 állított pályára négy műholdat, csakúgy, mint...

Talán a Holdraszállás egyik legfontosabb kérdése volt, hogy a landoló holdkomp milyen helyszínre érkezik. Az első sikeres landolás helyszínének megtalálása egyáltalán nem volt egyszerű feladat. S mint az az űrkutatásban lenni szokott számos mérés és megelőző elemzésnek köszönhetően léphetett ember a Hold felszínére.

A Hold, az emberiség nagy álmainak színhelye, örök kísérőnk azóta foglalkoztatja az ember gondolatvilágát, mióta az első ősember feltekintett az éjszakai égen ragyogó korongra. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a kezdetek kezdete óta vágyódik az ember erre az égitestre, mint hogy számos istenség megtestesítője lett. Legendák és megszámlálhatatlan történetek dísze/vagy éppen díszlete is lett, s nem egy dalszerzőt ihletett azóta halhatatlan dallamok és szövegeket megalkotására. Hiszen még mi magyarok is énekeltük nem is olyan régen, hogy „sajtból van a Hold”.
A Huszadik századig kellett várnia az emberiségnek arra, hogy fajunk első pár kiválasztott tagja sétát tehessen ezen a gyönyörű égitesten. Jó emberi szokáshoz híven ez az elképesztő utazás is egy verseny eredményeként jöhetett létre.
Hogy melyik nemzet érte el a Holdat, az az emberiség szempontjából nem is olyan lényeges. A teljesítmény az, amely igazán számít, az, hogy az emberi tudomány és technika ezt lehetővé tette.
Ötven éve, 1969. július 20 -án az Apollo 11 legénységének két tagja elsőként léphetett egy másik égitest felszínére. Azt egy pillanatra sem szabad elfelejteni, hogy ehhez a rendkívüli teljesítményhez rengeteg szakember több évig tartó munkája kellett. Ahhoz, hogy emberek lépjenek a Holdra, számos űreszközre volt szükség, még olyan viszonylag egyszerűnek tűnő kérdés eldöntésében is, hogy hol történjen a tényleges leszállás.

Az nem volt kérdéses, hogy a Holdon felelhető számos „tenger” valamelyikén fog landolni a majdani Holdkomp. Érdekes módon ezeknek a területeknek semmi köze a földi értelembe vett vízfelszínhez. Hatalmas összefüggő medencékről van szó, amelyeket a naprendszer korai szakaszában olvadt bazalt töltött fel. A megkövült bazatláva sötét színe miatt hitték azt az első csillagászok, hogy tengereket látnak, amikor a Hold sötét foltjait szemlélték. Ezért is neveztek el minden ilyen képződményt „mare-nek” vagyis latinul tengernek. Az ember előtt számos űreszköz vizsgáltak ezeket a felszíni képződményeket, az esetleges leszállóhelyek után kutatva.
Az első ilyen gépezet a Luna–1 volt 1959-ben. A Szovjetunió első sikeres űrszondája rengeteg hasznos tudományos mérést és megfigyelést végzett, többek között ennek az eszköznek hála tudhattuk meg, hogy a Holdnak nincs magnetoszférája. Az odaút során egy érdekes kísérletet is véghez vittek a szovjet kutatók. A szonda a fedélzetén szállított 1 kg nátriummal „mesterséges üstökössé” alakította magát az űreszköz és több mint három percig, 7 magnitúdós objektumként volt megfigyelhető az éjszakai égbolton. Luna 1 elhúzott a megfigyelni kívánt égitest mellett és később pályára állt a Nap körül, január 8-án az első mesterséges bolygóvá vált. 450 napos keringési idejével még mai is  központi csillagunk körül kering

A Luna-1
Forrás: RIA Novosti archive, image #162831 ( Alexander Mokletsov )

Több Luna egység is követte az első küldetést, egy Luna eszköz készített elsőnek fényképet a Hold Földről nem látható oldaláról. Egy későbbi misszió pedig sikeresen landolt a Hold felszínén 1966-ban. Rengeteg tudományos eredményt és felfedezést köszönhetünk a Luna programnak mely összességében egy sikeres tudományos projektként írta be magát a történelemkönyvekbe.
Az Amerika Egyesült Államok is elindította a saját Holdszondáit 1966 és 1967 között összesen öt Lunar-Orbiter egységet küldtek a Holdra. Az amerikai egységek fő feladata a fényképes adatgyűjtés, melynek eredményeként a földi személyzet megfelelő leszállóhelyek után kutathat a leendő Surveyor és Apollo-program számára. Az Surveyor-program olyan űrszondákat küldött égi kísérőnk felszínére, amelyek talajszerkezeti méréseket végezve kutattak megfelelő leszállóhely után. Elsőként a Surveyor-1 végzett sikeres landolást 1966 májusában. Egy kis érdekesség, hogy a 2009-ben Hold körüli pályára állított Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) műhold nem csak az Apollo küldetések során otthagyott eszközökről készített felvételeket, hanem a Surveyor egységek leszállóhelyeit is megvizsgálta.

A Lunar-Orbiter egységek kamera rendszere
Forrás: NASA

A Lunar-Orbiter felvételei alapján a számos leszállóhely jöhetett szóba. De az ezért felelős bizottság – érthető módon – komoly feltételeket szabott a leendő landolás helyét illetően. Elsősorban, mint arról már fentem említést tettem, csak is kizárólag síkság lehetett a kívánt helyszín. Kráterektől és nagyobb kövektől mentesnek kellett lennie. A dőlés szöge sem lehetett 2 foknál nagyobb, hogy a leszálló egység biztosan szilárdan állhasson, és földi start esetleges késése esetén is megközelíthető legyen. Bizony ez fontos szempont volt, hiszen egy szűk tíz perces késés a Holdra érve komoly kilométeres elcsúszásokat eredményezhetett.
Három leszállási pont élvezett elsőbbséget, de természetesen a felvételek pontosságáról is meg kellett győzködni. És az emberi szem abban a korban mindennél többet ért, ha észlelésről van szó. Így két Apollo küldetés tette fel azt a bizonyos pontot az íre. Az Apollo-8 felmérései szerint még a 1-es számú leszálló hely tűnt a legalkalmasabbnak a Nyugalom Tengerének legkeletibb pontján, amelyet a leszálló egység még képes volt megközelíteni.

Az Apollo-11 leszállási helye. A felvételen a Holdon maradt Landoló Fokozat is kivehető.
Forrás: NASA

Az Apollo-10 a Holdraszállás főpróbája mellett több mérést is elvégzett és újabb megfigyelésekkel bővítette a három leszállási pont dokumentációját. Thomas Stafford, parancsnok csapatával olyan felvételeket készítettek, amely alapján az addigi második leszállási pont tűnt jobb helyszínnek, a Hold látható felének közepe táján elhelyezkedő hármas leszálló hely itt már nem jött számításba. A végső döntés a Nyugalom Tengerének nyugati pontjára esett Moltke és a Sabine kráterek közti területre. Ezen az amúgy jelentéktelen területen írt végül történelmet Neil Armstrong és Edwin „Buzz” Aldrin.

Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Kérjük engedélyezd a reklámokat

Így tudod a Spacejunkie csapatát támogatni, hogy minél több friss hírt hozhassunk Nektek az űrutazás, űrkutatás világából!
Dark mode powered by Night Eye