A kínai emberes űrutazások története – 1. rész

Kapcsolódó

A Starlink-hálózat tizedik rétege után gyorsan bővült a kilencedik is

Mondhatni hamar sor került az újabb Starlink küldetésre, ugyanis...

A nap képe #1509 – Légzsilip teszt

A Langley Kutatóközpont tudósai egy légzsilip modelljén tesztelik, hogy...

Egy rakétacsere után került sor a hét utolsó Starlink indítására

A Starlink 10-2 küldetés másfél hét csúszás után indulhatott...

Kína első alkalommal hajtott végre 12 km-es függőleges fel- és leszállást egy rakétafokozattal

Ez újabb jelentős lépés az újrahasználható rakétakoncepció fejlesztésében! Meglepetésszerűen végzett...

Földünk az űrből: Ádám hídja

A Sentinel-2 felvételén szemügyre vehetjük Dél-India egyik csúcsát Srí...

Eddig kevés szó esett a blogon a kínai emberes űrutazásokról és annak történelméről, azonban ma induló sorozatunkban részletesen bemutatjuk Kina űrhajózásának történetét, mely ország harmadikként juttatott űrhajósokat saját erőből a világűrbe.

Kína már 1968-ban elindította saját emberes űrprogramját, azonban hosszú ideig nem történt különösebb erőfeszítés a megvalósítás felé, habár az 1970-es évektől Kína több műholdat is a világűrbe juttatott. Később a várható hatalmas költségek és politikai akarat hiánya miatt a programot törölték. 1978-ban újra előkerültek az emberes űrutazási tervek, azonban 1980-ban újból törölték a programot a magas költségek miatt.

A Csiucsüan Űrközpont

Több mint egy évtizeddel később, 1992. április 1-jén elfogadták Kína új űrprogramját, a “921-es Projektet”, melynek legfőbb prioritása az volt, hogy még az évezred vége előtt embert juttassanak a világűrbe. A fontosságot hansúlyozva az emberes űrprogram így a “Projekt 921-1” nevet kapta és 1993. január 1-jén ténylegesen el is indult a program, melynek részeként három fázist jelöltek meg:
1. fázis: 2002-ig bezárólag 2 személyzet nélküli, és 1 emberes űrutazás
2. fázis: ez a szakasz 2007-ig tartana, és több emberes utat, illetve orbitális pályán való randevút és dokkolást hajtanának végre egy 8 tonnás űrállomás modullal
3. fázis: 2010 és 2015 között a második fázis folytatása, egy 20 tonnás űrállomással kiegészítve

Már a Projekt 921 elfogadása előtt, 1991. májusában megindult az együttműködés az orosz űrhivatallal. A kooperáció első részeként az orosz mérnökök adtak órákat kínai kollégáiknak a Szojuz űrhajó tulajdonságairól, és felépítéséről. Ezt követően 1992-től 20 fiatal kínai mérnök kétéves ösztöndíjat kapott Oroszországban, aki közelről ismerhették meg az orosz űripart és űrhajókat.
A szoros együttműködést végül 1995. márciusában koronázták meg, amikor a felek egy megállapodást írtak alá az orosz emberes űrhajók technológiájának kínai felhasználásáról. Az egyezmény részeként Oroszország vállalta kínai űrhajósok kiképzését, Szojuz kapszulák, életfenntartó és dokkoló rendszerek, valamint űrruhák rendelkezésre bocsátását.

Kínai űrruha, mely erősen hasonlít a Szojuzoknál használt Szokolhoz

Az együttműködés mindkét félnek előnyős volt: Kína éveket spórolhat a fejlesztéssel a meglévő orosz technológiák átvételével, az orosz űrhivatal pedig bőséges bevételi forráshoz jut (nincsenek információk a pontos összegről), melyre nagy szüksége volt a Szovjetunió széthullása után.
1996-ban el is kezdődőtt két kínai űrhajós (tajkonauta) kiképzése a moszkvai Jurij Gagarin Űrhajóskiképző Központban. Wu Jie és Li Qinglong (korábban mindketten vadászpilóták) a sikeres vizsga után visszatértek Kínába és részt vettek az első, 12 fős kínai űrhajósosztály kiválasztásában.

Korai Sencsou űrhajó látványterv – jól látható a külön napelemtábla az orbitális modulon

A Sencsou (“Isteni Hajó”) űrhajó
Az első emberes kínai űrhajó a fentiek fényében természetesen a Szojuz űrhajóra hasonlít, annál azonban egy kicsit nagyobb. Orosz társához hasonlóan 3 űrhajóst képes szállítani, és ugyanúgy 3 modulból áll: egy orbitális modul, egy szervízmodul és egy visszatérő kapszula. Energiaellátásért két napelemtábla felel, illetve a Szojuzzal ellentétben a visszatérő modul képes vízre is leszállni, ugyanis felfújható légzsákkal is rendelkezik. Különbség még, hogy a Sencsou orbitális modulja saját meghajtással és napelemekkel is rendelkezik, így a küldetés végén folytathatja a repülést önállóan is – erre egészen a Sencsou-6 küldetésig volt képes. Az űrhajó három tajkonauta szállítására képes (bár az eredeti tervek szerint még 4 űrhajóssal számoltak), tömege 7840 kg, hossza 9.25 méter, szélessége 2.8 méter. A Szojuzzal ellentétben a Sencsou napelemei forgathatóak, így hatékonyabb energiafelvételre képes.

Az űrhajó felépítése (Sencsou-6 utáni verzió, az orbitális modulon már nincsen külön napelemtábla)

A hordozórakéta – Long March 2F
A Sencsou űrhajó szállítására, az 1990 óta 7 indítást végrehajtott Long March-2E rakéta egy módosított variánsát, a 2F jelű hordozót fejlesztették ki. A 62 méter hosszú rakéta kb. 8400 kg hasznos terhet tud alacsony Föld körüli pályára (LEO) juttatni, és két fokozattal, illetve 4 gyorsítórakétával rendelkezik. Az összes fokozat (és a boosterek is) erősen mérgező, de nagy teljesítményre képes dinitrogén-tetroxidot és hidrazint éget. Ezen kémiai vegyületek ha a legkisebb koncentrációban is az ember tüdejébe kerülnek, életveszélyes lehet.

Long March 2F rakéta indítása Sencsou űrhajóval

A rakéta tetején utazik a Sencsou kapszula, melyet egy áramvonalazó kúp véd az aerodinamikai hatásoktól emelkedés közben. A fairingre szerelve, a rakéta orrán található egy mentőtorony is, mely egy vészhelyzet esetén biztonságos távolságra juttatja az űrhajót és annak utasait. A megoldás egy az egyben megegyezik a Szojuz hordozókon használt rendszerrel.
A rakéta 14 sikeres repülést hajtott eddig végre, habár a történelmi, első emberes útján (Sencsou-5) Jang Li-vej űrhajós erős rázkódásra panaszkodott az indítás után. A mérnökök ezután több módosítást is végrehajtottak a rakétán, így a rázkódást sikerült kb. 50%-kal csökkenteni a későbbi utakon.

Sencsou–1
Az első személyzet nélküli tesztrepülésre 1999. november 19-én került sor a Belső-Mongóliában található Csiucsüan Űrközpontból. A küldetés elsődleges célja a Long March-2F rakéta, illetve az űrhajó visszatérésének a főpróbája volt. A Sencsou sem életfenntartó rendszerekkel, sem mentőrendszerrel nem rendelkezett, illetve a napelemek sem voltak még mozgathatóak. A sikeres indítás után az űreszköz 14 keringést tett meg egy 195 x 315 km magasságú alacsony Föld körüli pályán (az orbitális pályán való manőverezést nem tesztelték még), és sikeresen tért vissza az indítóállástól keletre, 415 kilométerre a Góbi-sivatagba.
Nem megerősített információk szerint az űrhajó 100 kg vetőmagot is szállított, amivel a világűr hatásait akarták tesztelni a kínai szakemberek.
A küldetést előszőr 1999. júniusában jelentették hivatalosan be, és az indítás dátuma 1999. októbere volt, azonban később ezt eltolták. Egyes források szerint robbanás történt a Csiucsüan Űrközpontban, ezért került sor a halasztásra, amit a kínai hatóságok természetesen azonnal megcáfoltak.

A sikeresnek minősített első tesztküldetés után még három további személyzet nélküli útra került sor, mielőtt elindult az első kínai űrhajós, Jang Li-vej. A következő részben ezekről fogunk beszélni.

Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Kérjük engedélyezd a reklámokat

Így tudod a Spacejunkie csapatát támogatni, hogy minél több friss hírt hozhassunk Nektek az űrutazás, űrkutatás világából!
Dark mode powered by Night Eye