A NASA és a DARPA háza tájáról szerdán érkezett a bejelentés, miszerint a Lockheed Martint választották egy olyan űreszköz kifejlesztésére, amely nukleáris meghajtású technológiát mutat be várhatóan még ebben az évtizedben. Az amerikai cég felel majd a tervezésért, az építésért, valamint a tesztelésért, melyhez más partnerek segítségét is igénybe veszi. Példaként említve a virginiai BWX Technologies nukleáris alkatrészekben jártas vállalatot, akik a hajtóművet működtető reaktor tervezésében és megépítésében illetékesek, valamint biztosítják a HALEU üzemanyagot.
A Demonstration Rocket for Agile Cislunar Operations, vagy röviden DRACO program a tervek szerint 2027-ben tesztelni fog egy nukleáris meghajtású rakétát az űrben. Az említett együttműködés ezen projekt előremozdítása érdekében jött létre, mely technológia az egyik legfontosabb képességet adná a Marsra irányuló, személyzettel ellátott küldetésekhez. Egy ilyen meghajtással rendelkező rakéta rövidebb és gyorsabb utat tenne lehetővé szomszédunkhoz, ezenfelül csökkentené a küldetés összetettségét, valamint az űrhajósok számára a különféle kockázatokat is. Továbbá lényegesen kevesebb hajtóanyagra lenne szükség, amivel párhuzamosan nőhetne a felszerelés mennyisége is, amit tudományos célokra lehetne alkalmazni.
A NASA legfeljebb 300 millió dollárt szán az összesen 500 millió dolláros DRACO partnerségre. Ez magában foglalja az nukleáris meghajtású hajtómű tervezésére és fejlesztésére vonatkozó megállapodás legfeljebb 250 millió dolláros költségét, valamint az ügynökség munkatársainak technikai felügyeletét és szakértelmét.
