Március 26-án a Solar Orbiter mindössze 48 millió km-es távolságban haladt el a Nap mellett, ez a csillagunk és a Föld távolságának kevesebb mint egyharmada. Egy heliocentrikus pályán keringő objektum esetében perihéliumnak, vagy napközelpontnak nevezzük a Naphoz legközelebb eső távolságot.
Az esemény rendkívül fontos volt a kutatók számára, ugyanis az ESA 2020 februárjában útnak indult űrszondája most először került ilyen közel a Naphoz, az eddigi legközelebbi távolság kb. 75 millió km volt. Az elhaladás során az eszközön található mind a tíz műszer egyszerre működött, annak érdekében, hogy a kutatók minél több adatot kaphassanak. A Nap leképezésére a távérzékelő műszereket, például az Extreme Ultraviolet Imager-t használták, más műszerekkel a szonda mellett elhaladó napszelet is mérték. Ez volt az első igazi alkalom arra, hogy a Solar Orbiter képalkotó berendezései megmutassák valódi erejüket, és nagy felbontású képeket készítsenek a Nap felszínéről, a felszínen zajló dinamikus tevékenységekről – például a mozgó napfoltokról – és a koronáról. Mivel a műszerek az űrszonda testéhez fixen vannak rögzítve, az egész eszközt nagyon nagy pontossággal kellett pozícionálni ahhoz, hogy a napfoltokra nézzen.
A Solar Orbiter képe a Napról, 75 millió km-es távolságból. Az űrszonda március 26-án jóval közelebb haladt el csillagunk mellet, így hamarosan valószínűleg még ennél is látványosabb képeket láthatunk. Kép forrása: ESA
Az adatok kiértékelése jelenleg folyamatban van, néhány héten belül várhatjuk az első eredményeket, amelyről természetesen mi is beszámolunk majd.
Az űrszonda az elkövetkezendő időszakban elliptikus pályán folytatja útját a Nap körül, és várhatóan nagyjából 5-6 havonta közelíti majd meg csillagunkat. A Vénusz segítségével végrehajtott gravitációs hintamanőverekkel fokozatosan emelkedni fog pályájának hajlásszöge. 2025 elejére éri el a 18 fokos, 2029-re pedig a 33 fokos inklinációjú pályát, így eddig nem látott módon ismerhetjük meg Napunk sarkvidékeit.
A Solar Orbiter nemrég egy hatalmas napkitörést is megörökített, illetve a múlt hónapban közvetlenül a Föld és a Nap között haladt át az űrszonda, mindkét eseményről páratlan felvételeket készítve.