Egy, a Nemzetközi Űrállomáson található műszer segítségével dokumentálták, hogyan reagáltak az épített és a természetes felületek a Las Vegas-i hőségre. A rekordmelegnek számító 43 °C-ot június 10-én mérték, amihez hozzá kell tenni, hogy a talajfelszín hőmérséklete még ezt az értéket is meghaladta. A NASA ECOSTRESS (Ecosystem Spaceborne Thermal Radiometer Experiment on Space Station) műszere aznap délután rögzítette az alábbi képet, melyen az említett felszín hőadatait is lekövethetjük. A műszer 2018-ban indult az űrállomásra, aminek elsődleges feladata a növények vízfelhasználási küszöb,- és stresszértékeinek azonosítása, ami betekintést nyújt a melegedő éghajlathoz való alkalmazkodási képességükbe. Az ECOSTRESS azonban más, a hőséggel kapcsolatos jelenségek dokumentálására is alkalmas.
Forrás: NASA/JPL-Caltech
A városon belül a legmelegebb felületek egyértelműen az utcák voltak, amit a kép közepén látható sötétpiros vonalakból álló rács remekül elénk tár. A járdák hőmérséklete meghaladta a 50 °C-os értéket, miközben a belvárosi épületek külseje néhány fokkal hűvösebb volt, mint a burkolt felületeké. A külvárosban található negyedek átlagosan kb. 8 °C-kal voltak hűvösebbek, a zöldterületeken, például a golfpályákon pedig 13 °C-kal mértek alacsonyabb hőfokot. A városok többnyire melegebbek, mint a nyílt területek, mely az emberi tevékenységek és az építéshez használt anyagok következménye. Mint azt említettük az utcák a legmelegebb részekhez sorolhatóak, amit kétségtelenül az aszfalt okoz. Mint azt tudjuk, a sötét színű felületek több hőt nyelnek el, mint a világosabb színűek. Példaként az aszfalt a napsugárzás akár 95%-át is magába tudja zárni, és a hőt egészen az éjszakai órákig képes megtartani. A képen továbbá észrevehetjük, hogy a Mead-tótól délre található sötét színű vulkanikus kőzetfoltok is feltűnően forróak.