„Köszönöm” – ez az, amit a NASA Nichelle Nichols visszavonulása alkalmából mondott. És szinte látjuk azt a játszi könnyedséget, ahogy elsuhan messze-messze… Majd lazán visszafordul, felvillan az a még mindig csábos mosolya és halkan dúdolni kezdi nekünk: Let me play among the stars! (Engedj játszanom a csillagok országútján!). Ahogy szól a lágy dzsessz, együtt ringunk a dallal, átjár minket az a megható érzés, amit tudósok, kutatók, űrhajósok éreznek most: köszönöm! Hihetetlen kisugárzás, energia és erő árad felénk a laza futamokkal. Honnan ez a lendület? Talán még a USS Enterprise fedélzetéről? De az már hány éve volt, mondhatnánk, hiszen 55 éve indultak először a hajók az űr végtelenjébe, hogy különös, új világokat fedezzenek fel, új életformákat, új civilizációkat kutassanak föl, és hogy eljussanak oda, ahová még ember nem merészkedett! Ez az űreszköz lenne a titok nyitja? Hiszen Jeff Bezos William Shatner személyében a világ legidősebb űrutasát prezentálta nekünk október 12-én. James T. Kirknek járt, hogy kitekinthessen az űrbe, aminek titkait eddig csak szerepként tudta kutatni. És bírta az űrugrást, igenis bírta, fizikailag is, fiatalokat megszégyenítő módon! A The Original Series kapitánya valóban azzá lett, amire hivatott: űrhajós kapitány. A Star Trek univerzum megálmodójáról 2021. augusztus 19-én egy online konferencia (#Roddenberry100) keretében emlékeztek meg. Gene Roddenberry megelőzte korát, mondta nyitó beszédében Bill Nelson, a NASA igazgatója. A sorozatban fellelhető „sokszínűség” ma is a NASA egyik alapelve. Az egyik leghihetetlenebb fless a hatvanas évek Amerikájának: egy afro-amerikai és ráadásul nő tiszt lehetett egy csillaghajó fedélzetén? Fascinating, ahogy Mr Spock mondaná. Közben tovább szól a dzsessz és Nichelle búgó hangja… Honnan is indult ez az életpálya, ami a csillagflottán át a NASA-hoz vezetett?
A Kivételes Közéleti Teljesítményért Érdemérem (Exceptional Public Achievement Medal) átvétele. A NASA tisztelgése Nichelle Nichols négy évtizedes munkássága előtt.
Chicago, sokgyerekes család és benne egy gyönyörűséges kislány, aki balerina szeretett volna lenni. Apja rajongott érte, és mindig azt mondogatta kicsi hercegnőjének: felnőve te is sztár leszel! Honnan, melyik M-típusú bolygóról vette az apja a bátorságot, hogy ezzel a gondolattal indítsa el lányát a világba? Ám gazella termete, csodaszép szoprán hangja elvarázsolt mindenkit. Duke Ellington és Lionel Hampton zenekarával turnézott, musicalekben szerepelt. 1964-ben a Rodenberry „The Lieutenant” című tévésorozatában is felbukkant. Bár ezt az epizódot sosem mutatták be, itt találkozott „A Konstruktőrrel”. 1969-ben Rodenberry a sosem volt premierre emlékezve kereste fel a színésznőt. Innentől változott meg Nichelle sorsa, az egész sci-fi univerzum, és igen, a NASA története is.
Hányszor hallhattuk csilingelő hangját, ahogy a piros egyenruhájában mondja: „hailing frequencies open, sir” (üdvözlő frekvenciák nyitva, uram)! Olyan sokszor, hogy egyik részben maga a hadnagy mondja, ha még egyszer így kell bejelentkeznie, (a magyar szinkron szerint) sikítani fog. De ugyan már, drága Nichelle, hiszen ez lett a védjegyed! Egy okos, határozott nő jelent meg a parancsnoki hídon, aki ráadásul kommunikációs tiszt is volt. Fascinating…! Nők, lányok ezrei bámulták kerek szemmel, hogy ilyen lehetséges? Ha Uhura erre képes volt, akkor talán én is…? És a válasz: IGEN! Jupiteri tavaszról duruzsol nekünk a dzsessz… Egy elbizonytalanodó csillagflotta tiszt kérdése, hogy vajon járja-e tovább az útját az Enterprise fedélzetén? Túl nagy a nyomás, túl nagy az elvárás egy ilyen törékeny szépségnek… Ám a válasz ezúttal nem az űrből érkezik, hanem magáról a Föld nevű bolygóról. Egy rajongó kereste egyik este. De nem akármilyen rajongó. Dr Martin Luther King Jr. kereste fel kedves csillagflotta tisztjét. Búg a dzsessz, és most Amerika első számú prédikátora kérdi a megfáradt Uhurát, hogy „fly me to the Moon”. És ne csak a Holdig repüljön vele, hanem tovább, messze, távoli galaxisokba, ahol ember nem járt. A filmvásznon szó-szerint, de a valóságban képletesen is. Nem a delta kvadráns az ijesztő, hanem a faji, vallási, etnikai hangulat, ami a kora hetvenes évek jellemzője volt. Ne frézerrel vegye fel a harcot, hanem azzal, hogy megjelenik a hídon és milliomodszor is megkérdezi: „hailing frequincies open, sir” (üdvözlő frekvenciák nyitva, uram)! Hiszen ezzel fog adni reményt sok-sok embernek, hogy lehet másabb és szebb a világ. Az empátia az egyik, amit a Star Trek képvisel, így valósággá lehet. Rodenberry megnyitott egy ajtót, és a világ látni kezdett olyan embereket is, akiket eddig sohasem. Te vagy Uhura! Emlékezz, ez uhuru szóból ered, ami szuahéliül szabadságot jelent. És mellesleg, tette hozzá immáron nem a lelkész, hanem az apuka, ez az egyetlen univerzum, amibe esténként a kisgyerekeim is betekintést nyerhetnek. Sőt, mint rajongó is, nem szeretnék elbúcsúzni kedvenc Enterprise-omtól. Ringat a dzsessz, fogva a kezünket három évadon keresztül… Figyelemmel követhettük kalandjaikat, megismerhettünk számos közel gömb alakú, csillag körüli stabil pályáján keringő égitestet. Uhura hadnagy, kommunikációs tiszt levetette egyenruháját, és a sci-fi univerzumából átlibbent a tények világába. Egy „másik flotta” tagjaként örökre megváltoztatta az amerikai űrprogramot.
A könyv, amiről a csillagflotta hadnagya a nevét kapta. Ururu, azaz szabadság (szuahéliül)
Ez már nem a lágy zene, ez itt már kőkemény rock and roll! Néhány jelentős úriember társaságában indul a történet: Dr Jesko von Puttkamer német-amerikai repülőmérnökkel, aki a NASA vezető menedzsere volt, és a Paramount Pictures technikai tanácsadójaként dolgozott a Star Trek: The Motion Picture (1979) című filmben. Dr Kerry Mark Joels-szel, aki 1978-ban a NASA-tól a Smithsonian Nemzeti Légi- és Űrmúzeumba került. Közös ismeretterjesztő film is készült. Ő mondta, hogy „she changed the space program forever” (megváltoztatta örökre az űrprogramot). Halk, melankolikus futamok, elhalkuló gitárpengetések… Nichelle így emlékszik vissza rá: néztem a sok tudóst, de nem láttam magam napjaink űrprogramjában. Nem láttam magam nőként. Nem láttam magam feketeként. Nem a képzelet világában, nem 300 év múlva, nem a valamikor a távoli jövőben szerettem volna ott lenni, ahol történik valami. Nem. Hanem MOST! Valentyina Tyereskova már megjárta az űrt. De a világ másik felén mi történt ez idáig? Itt már szól hangosan, dübörögve, dobhártyákat szaggatva domb, gitár, ének, minden… Nicols erről ír, erről nyilatkozott minden lehetséges fórumon. Nem arra biztat, hogy legyél űrhajós. Annál sokkal többről szólt ez már… Eljött az 1977-es év. Egy levél, egy felkérés, majd egy előadás több ezer ember előtt a National Space Institute-n. És elhangzik az, ami sarkából fordította ki az amerikai űrprogramot: Hol vannak az embereim? Hol vannak a nők? Hol vannak az afro-amerikai űrhajósok? Mi volt erre a NASA válasza?
Kommunikációs tiszt a hídon
Ok, ott a pont! A lehető legjobb pillanatban lépett Uhura a NASA fedélzetére. Akkor, mikor véget értek az Apollo-programok. Akkor, mikor az űrkutatás, mint olyan egyre kevésbé érdekelte az embereket. Akkor, mikor sokan már csak egy felesleges, pénznyelő hobbinak tekintette az egészet. Mögöttük a Skylab program, az Apollo-Szojuz közös repülése 1975-ben. Szükségük volt valami másra, valami újra, ami megint lendületet, értelmet ad mindennek.
Csapjunk akkor a húrok közé egy újabb strófára! Nichelle kérdezett, NASA rábólintott, és megjelent az űrhajósok új generációja. Azok, akik az űrsikló-programok hősei lesznek. Már nem csak büszke férfiak feszítettek a fotókon a kék felvarrós overáljaikba, nem bizony. Az asztronauták között meg ott látjuk kommunikációs csillagflottás tisztünket is – most már nem a kis pirosban, hanem a munkás kékben. Végig nézhette az adminisztrációs és a fejlesztési munkálatokat. Rajta is végeztek orvosi vizsgálatokat, teszteket. Kapitány lehetett, repülést szimulálva. Mikor megdicsérték, hogy mily ügyes, csak lazán megjegyezte: nem én voltam, hanem Uhura hadnagy! Nichelle a sci-fi világából véglegesen átlibbent a tények világába.
Toborzási kép a hetvenes évekből
Az első generáció. Vagy ahogy Nichols hívta őket: a barátaim, a gyerekeim. Szíven ütötte a látvány, mikor együtt láttam őket egy televízió felvételen. Megállapította, hogy a világ soha többet nem lesz olyan ezután, mint előtte: nagy magasságokba fogunk jutni, ez egészen biztos! Bús dzsessz, felsír a szaxofon… Idős korában is meghatódva emlékezett vissza a hőskorszakra. Könnyeit törülgetve mondja, hogy ez tudatosította benne, hogy a jó dolgok igenis valóra tudnak válni. Többszörösére nőtt az űrhajós-jelöltek száma. Sokszorosára nőtt a nők száma. Ezért is lett (mintegy köszönetképpen) Enterprise a neve az űrsiklók tesztpéldányának. A jármű 1977. augusztus 12-én repült. Bár nem járta meg a világűrt, éles küldetése sem volt, siklórepülésével komoly szerepe volt az űrrepülőgép-programban. Amikor begurult a kifutópályán, maga Gene Roddenberry és a The Original Series (TOS) színészei is részt vettek. Többek között Nichelle Nicolson is. Let me play among the stars! – Engedj játszanom a csillagok országútján! – dúdolja Uhura, és könnyed mozdulattal mutatja be Sally Ride-ot, aki 1978-ban csatlakozott a NASA-hoz. Nichelle hívására érkezett 8000 jelentkezővel együtt, majd lett a 35 esélyes egyike. Végül 1983. június 18-án az első amerikai nőként hódította meg a világűrt. De odaint Mae Jamison-nak is, a vegyészmérnök orvosnak. A máig aktív, életvidám hölgy a STS–47, az Endeavour űrrepülőgép második repülésének parancsnoka volt. Az első afroamerikai asztronauta is kislányként a kommunikációs tisztet tekintette a példaképének.
A példakép és a rajongó: Nichelle Nichols és Mae Jamison, aki Uhura hívására lett űrhajós
De megdermed egy pillanatra minden… Challenger, az a tragikus nap 1986. január 28-án. Ron McNair, Ellison Onizuka és Judith Resnik… A családtagjaim voltak, csak ennyit tud mondani 35 év távlatából is, és nem tudják tovább forgatni a „Women in motion” dokumentumfilmet… Meg kell állni, újra gyászolni az űrhajósokat, akik pont az ő kérésére érkeztek a NASA-hoz.
Az inspiráló igaz történet, a „Women in motion” főszereplőjeként
De újra könnyedebb lesz a dal, mikor a kisgyerekeket is hívja, hogy fogják meg a kezét, és nézzék meg, vajon milyen a Marson a tavasz? Elmeséli az ifjaknak, milyen volt szolgálni Kirk kapitány mellett, milyen volt látni a sok-sok űrhajós jelöltet, milyen volt átélni, hogy kicsit jobbá változott ez a világ. És milyen volt látni a legutolsó űrsikló indítását. Biztatni őket, hogy ők is legyenek a természettudományok rajongói. Hány és hány tudós, asztronauta, fizikus, mérnök nézte kicsike korában a Star Treket! Hány és hány embert inspirált, hogy a tudománnyal foglalkozzanak! Csak néhány rajongó: Tracy Drain, a NASA Jet Propulsion Laboratory mérnöke (Kepler exobolygókereső űrszonda kifejlesztése és a Juno Jupiter-körüli repüléseinek előkészítése); Neil DeGrasse Tyson, az asztrofizikus, Chris Austin Hadfield, a kanadai űrhajós, Tracy Drain, a NASA repülési rendszermérnöke. Dala lassan végére ér. Már csak a lágy dúdolás hangzik.
Mögötte egyre erősebben halljuk: köszönöm, köszönöm, köszönöm! Nichelle Nicols 88 évesen egy könnyed vulkáni köszönéssel visszavonul a közélettől. Még megsimítja a Kivételes Közéleti Teljesítményért Érdemérmét (Exceptional Public Achievement Medal). Aztán hosszú és eredményes életet kívánva lassan eltűnik a szemünk elől.
Kicsit személyes megjegyzés, így a végére, kissé elhajlított idézettel
(Hiszed, hogy volna olyan-amilyen
magyarság, ha nincs – Kálvin?
Nem hiszem.” Illyés Gyula: A reformáció genfi emlékműve előtt)
Hiszed, hogy volna a NASA olyan, amilyen, ha nincs a Star Trek? Nem hiszem.
Kocsis ERzsó