Tegnapi közleményében jelentette be a NASA, hogy a SpaceX-en kívül további magáncégek jelentkezését várja holdi leszállóegységek kifejlesztésére. Az Artemis-3 küldetés nem egy egyszeri visszatérést jelent majd a Holdra, ugyanis az amerikai űrhivatal egy holdbázis kiépítését és hosszútávú fenntartását is célul tűzte ki, amihez értelemszerűen folyamatosan biztosítani kell az űrhajósok jelenlétét és a személyzetek cseréjét. Az újonnan pályázó cégeknek is hasonló követelményeket kell teljesítenie, mint a SpaceX-nek, azaz először egy teherszállító, majd egy emberes küldetés keretében kell bizonyítaniuk, hogy járművük alkalmas lehet hosszabb távon is a leszállásokra és a visszatérésekre is. Minden összetett projektnél szükség van a helyettesíthetőségre, és a NASA nem akar kizárólag a SpaceX-re támaszkodni, szükség van legalább még egy partnercég holdkompjára, hogy az új holdbázis kiépítése és fenntartása biztosítva legyen. Az új pályázattal párhuzamosan viszont a SpaceX-nek is lehetősége lesz „B opcióként” a Starship jelenleg is tervezés alatt álló holdraszálló verziójának továbbfejlesztésére, hogy az megfeleljen a NASA kibővített, még szigorúbb követelményrendszerének. Minden új járműnek képesnek kell lennie dokkolni a Lunar Gateway űrállomáshoz, nagyobb számú személyzet befogadására és nagyobb hasznosteher-kapacitás is az előírások között szerepel. A jelentkezési határidő november 15.
Forrás: NASA