A Nemzetközi Űrállomás építése – 1. rész

Új, várhatóan kb. 10 részes sorozatunkban a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felépítését, moduljait, és a több mint egy évtizedig tartó építését szeretnénk részletesen bemutatni.

Sokszor, sok helyen lehet olvasni, hogy a Nemzetközi Űrállomás az emberiség által valaha épített legbonyolultabb szerkezet. Bár közhelynek tűnik, de ez az állítás tényleg igaz. Az ISS összeállításához 12 évre, és 42 különálló útra volt szükség, ebből 37-szer az amerikai űrsiklókat és 5 alkalommal orosz Szojuz és Proton hordozókat vettek igénybe 1998 és 2011 között. Az összesen 150 milliárd dollárba került űrállomás azonban 2011-es elkészülte után is kapott új egységeket: 2016-ban került fel a BEAM kísérleti modul, illetve 2016-ban és 2019-ben 1-1 IDA új dokkolóport. A jelenlegi tervek szerint pedig jövőre indulhat (egy évtizedes csúszás után) az orosz szegmens tudományos modulja, a Nauka laboratórium.

A Nemzetközi Űrállomás várhatóan 2030-ig lesz használatban, 2024-től pedig az amerikai Axiom cég által épített és működtetett kereskedelmi modulok csatlakozhatnak az ISS-hez, mely az űrállomás élete végén önálló kereskedelmi űrállomásként létezhet tovább.

Mielőtt azonban a jövőbe tekintenénk, tekintsük át részletesen, hogy milyen hosszú, és elképesztően bonyolult folyamat volt a Nemzetközi Űrállomás építése. A kezdetekhez több évtizedet kell visszaugranunk az időben..
Megjegyzés: a cikksorozat főleg az ISS építésének a folyamatára, az ezeket végrehajtó küldetésekre, valamint a modulok részletes bemutatására fog koncentrálni. Lehetetlen lenne az összes állandó személyzetről és utánpótlás-szállító utakról is írni, ezért ezeket nem fogjuk részletesen tárgyalni, de remélem, hogy a cikksorozat végén egy átlatható és érthető képet tudunk adni korunk legjelentősebb építményéről.

Az amerikai előzmények – A Freedom űrállomás

Az 1980-as évek elején, amikor elindult az amerikai űrrepülégép-program, a NASA akkori Adminisztrátora, James M. Beggs állt elő az ötlettel, hogy az Egyesült Államok is építhetne egy állandóan lakott űrállomást, válaszul a szovjet Szaljut-programra. Beggs szerint ez lenne a “következő logikus lépés” Amerikának, ugyanis az űrsiklókkal immáron olcsón lehetne az űrállomást megépíteni és azt kiszolgálni.
A NASA berkeiben megindult a tervezés, és a végül “Freedom” (Szabadság) névre keresztelt űrállomásnak a következő funkciókat szánták: műhold-javítás, leendő űrhajók összeszerelése, megfigyelőpont csillagászoknak és egy mikrogravitációs laboratórium tudósok, és cégek számára.
Az ötlet meghallgatásra talált Ronald Reagen elnöknél is, aki egy 1984-es beszédében meg is hirdette a Freedom-programot. Az űrállomás számtalan áttervezésésen ment keresztül, míg végül 1988-ban a NASA 10 éves szerződést írt alá a modulok építéséről, végre megkezdődhetett a valódi munka. Az elkövetkező pár évben a költségek folyamatosan emelkedtek, amit a törvényhozás nem nézett jó szemmel, és több alkalommal is visszanyesték a NASA és a Freedom-program költségvetését, így az űrállomás terveit 7 (!) alkalommal módosították. Az ekkori tervezett menetrend szerint a Freedom első elemei 1995-ben indulnának, 1997-re lenne lakott az űrállomás, és 1998-ra fejeződhetne be az építése. A NASA eközben több űrsikló-küldetésen is tesztelte, hogyan lehetne űrsétákkal összeszerelni az űrállomás elemeit.
1993-ra a program elvesztette a politikai támogatottságát: hivatalba lépett a Clinton-kormányzat és a Kongresszus is megunta az állandó költségvetés-túllépések miatti extra pénzügyi kéréseket. Egy szavazáson az Alsóházban majdnem meg is bukott a projekt: végül 1 szavazattal, de a Kongresszus támogatta a Freedom folytatását. Eközben a NASA több tervet is bemutatott az új elnöknek, azonban még a legolcsóbb verzió is túl drága volt. 1993. októberében a NASA illetékesei megállapodtak az orosz űrhivatallal, hogy a leendő Mir-2 űrállomást beolvasztják az ekkor “Alpha” névre hallgató amerikai űrállomásba, így a költségeket is tudják csökkenteni, illetve a szovjet/orosz fél több évtizedes űrállomásokkal való tapasztalatát is hasznosítani tudják.
A lépés Bill Clinton kormányának volt köszönhető, akik azt sem akarták, hogy a Szovjetunió szétesését követő orosz gazdasági válságban a munka nélkül maradó orosz rakétamérnökök más országokban (lásd Irán, Észak-Korea stb.) próbáljanak szerencsét.
A Freedom-program így átalakult egy nemzetközi kezdeményezéssé, melyhez Európa, Kanada és Japán is csatlakozott, és megkezdődhetett a Nemzetközi Űrállomás építése.

Orosz előzmények – A Mir űrállomás

Az ISS építése előtt az oroszok már hatalmas tapasztalattal rendelkeztek az űrállomások építése, és üzemeltetése terén. A Szaljut űrállomások után 1986-tól kezdték meg a Mir építését, mely az első moduláris űrállomás lett, és 1999-ig augusztásáig majdnem folyamatosan lakott is volt. A Mir túlélte a Szovjetunió felbomlását, és fedélzetén számtalan ország űrhajósa járt, többek között 1994-től az amerikai űrsiklók is, mely az űrbeli együttműködés egy új fejezetét nyitotta meg. A Mir-en került sor a mai napig megdöntetlen űrhajózási időtartam rekordra is: Valerij Poljakov 437 napig tartózkodott egyhuzamban az űrállomás fedélzetén. A Mir története nem volt mentes a problémáktól sem: a szovjet/orosz űrprogram folyamatos pénzügyi nehézségekkel szenvedett, az űrállomáson rengeteg karbantartást kellett végezni, illetve szinte állandóan energiahiánnyal küszködtek. 1997-ben egy Progressz teherhajó ütközött az űrállomásnak, melynek következtében a Szpektr modul nem is volt többet használható.

A Mir utódjának szánt Mir-2 űrállomás tervezését már 1976-tól elkezdték a szovjetek, azonban megfelelő költségvetés hiányában sosem került sor a megvalósítására. A leendő Mir-2 központi modulja, a DOSZ-8 (melynek elődje a DOSZ-7 a Mir első eleme volt) végül áttervezésre került, és később 2000-ben Zvezda néven lett a Nemzetközi Űrállomás szervízmodulja.
További Mir-2 modulok, melyek az ISS-en kerültek felhasználásra:
Zarja (korábbi nevén FGB): az ISS első modulja lett 1998-ban
SO-1 (Pirsz) és SO-2 (Poiszk): kikötőmodulok, melyeket még a Buran űrsiklókhoz terveztek
Rassvet: dokkoló-, és tudományos modul

Japán a Kibo (Remény) tudományos modullal, illetve az Európai Űrügynökség (ESA) pedig az előszőr saját űrállomásként megálmodott, végül “csak” egy tudományos laboratóriumként megvalósult Columbus modullal tervezett hozzájárulni a Nemzetközi Űrállomás építéséhez. Kanada a már az űrsiklókon használt Canadarm robotkar továbbfejlesztett verzióját, a Canadarm2-vel járult hozzá a nemzetközi összefogáshoz.

Az ISS építésének megkezdésére végül 1998-ig kellett várni, amikor is az orosz (de az USA által finanszírozott) Zarja (Hajnal) modul útnak indult egy Proton rakétával. Sorozatunk következő részében innen folytatjuk, addig azonban tekintsük át a Nemzetközi Űrállomás építésének misszióit időrendben.

Források
NASA
wikipedia
astronautix.com
RussianSpaceWeb.com