A Nemzetközi Űrállomás lakója irányította a földi robotok trióját

Kapcsolódó

Zöld utat kapott a NASA Dragonfly küldetése

Ezzel az utolsó tervezési szakaszba léphet a Szaturnusz Titan...

Lezajlott az Ariane-6 bemutatkozása előtti utolsó földi teszt

A rakéta felső fokozatának tesztjét a Német Űrkutatási Szervezet...

Svédország 38. országként csatlakozott az Artemis Egyezményhez

Gyorsan sor került egy újabb aláírásra, már ami az...

A nap képe #1441 – Apollo-13 „mentőcsónak”

Az Apollo-13 misszió felvétele a Holdról, melyet a holdkompból...

A Nemzetközi Űrállomás lakója, Frank Rubio is együttműködött azzal a földi csapattal egy olyan összetett feladat elvégzésében, aminek lényege az emberi és robotikus képességek kombinálása volt.

A kétórás telerobotikai tesztre egy szimulált bolygókörnyezetben került sor a DLR központjában, melynek alkalmával Rubio az európai Columbus modulból irányított 3 darab robotot, hogy azok eltávolítsanak egy szeizmométert a holdi leszállóegységből, majd a holdrengések észlelése céljából a talajra helyezzék. Az asztronauta elsősorban felügyelőként tevékenykedett ennek során, de ha szükségessé vált be is kapcsolódott az irányításba.

A művelet elsődleges célja az volt, hogy fényt derítsenek arra, mire lehet szüksége az űrhajósoknak, amikor különböző szintű önállósággal rendelkező robotokat működtetnek.

A „Surface Avatar” első teszt-forgatókönyvében egy beragadt csapot kellett eltávolítani a leszállóegységből, mielőtt a szeizmométert Justin (humanoid robot, melyet kombináltak az ESA négykerekű, kétkarú Interact roverével) pozicionálta volna. Mindeközben a felszíni mintavételezést végző rovert egy rengés megrongálta, így a még mindig a markolójában ragadt mintát Justinnak kellett kiszednie és a leszállóegységre helyeznie. Rubio végül minden feladatot időben teljesített, mely során értékes visszajelzéseket adott a csapatnak a felhasználói felületről és a robotok jellemzőiről egyaránt.

Rollin’ Justin a tesztkörnyezetben. Forrás: DLR
A leszállóegységre helyezett minta. Forrás: DLR

Az említett teszt-forgatókönyv egy bolygó felszíni bázisának viszonylag strukturált környezetében „játszódik”, ahol a robotok már tudják, hogyan lépjenek kapcsolatba a körülöttük lévő tárgyak egy részével és a többi, a helyszínen lévő robottal. Ez azt vonja maga után, hogy a vezérlő számára megjelennek egy kijelzőn a választható lehetőségek, ha viszont a kívánt opció nem áll rendelkezésre, akkor az űrhajós közvetlen irányításra vált.

„Amit ezzel a teszteléssel ki akarunk deríteni, az az, hogy az űrhajósok hogyan teljesítenek a gyakorlatban. Milyen vezérlési módot választanak? Van-e helyzetfelismerésük azáltal, hogy több robot szemével látják a világot? És milyen döntéseket hoznak a fejükben arról, hogyan kell cselekedniük?” – tette hozzá Thomas Krueger, az ESA munkatársa.

A robot szemszögéből a Surface Avatar tesztje. Forrás: DLR
Dark mode powered by Night Eye