A Relativity Space egy történelmi Saturn-V tesztállást bérelt ki a NASA-tól

Kapcsolódó

1 évre szóló Pentagon-szerződést nyert el a SpaceX a Starshield rendszer fejlesztésére

A tavaly bemutatott katonai védelmi rendszer a civil Starlink-szolgáltatás...

Négy javaslat jutott tovább a Kínai Űrállomással kapcsolatos pályázat következő fázisába

A Kínai Emberes Űrrepülésért Felelős Iroda (CMSEO) négy pályázatot...

A nap képe #1244 – Endeavour a Kennedy Űrközpont felett

Az Endeavour űrsikló és az SCA (Shuttle Carrier Aircraft),...

A Falcon-9 B1069 főszereplésével az idei 69. küldetést is teljesítette a SpaceX

Ha már a Starlink-indítások önmagukban nem jelentenek akkora izgalmat...

A 3D nyomtatással készülő rakétáiról híres Relativity Space bővíti tesztkapacitását, és a NASA Stennis Űrközpontjában fekvő A-2 tesztállást bérelte ki a Terran-R rakéta földi tesztjeihez – jelentette be néhány napja a cég egy közleményében. Önmagában a hír talán nem lenne túl érdekes, de az A-2 történelmi jellege miatt mégis érdemes beszámolni róla: az 1960-as években a Stennis volt az amerikai űrhivatal legnagyobb hajtómű és egyéb meghajtási egységek tesztközpontja, maga az A-2 pedig a Saturn-V rakéta második fokozatainak repülésre való felkészítő létesítménye, tehát az összes Apollo-küldetés, és az azt megelőző tesztrepülések előtt itt hajtották végre a szükséges hajtóműteszteket a rakétafokozatokkal.

Fotó: NASA

A tesztállást 1966-ban építették, és egészen 2009-ig, az űrrepülőgép-program utolsó szakaszáig használták. Elméletileg a Constellation-programnál is folytatódott volna a használata, ám a program törlése miatt közel egy évtizedig semmilyen tevékenységet nem hajtottak itt végre…mostanáig.
Új fejezetet nyitunk a Stennis Űrközpont történetében azzal, hogy ismét »életet lehelünk« a történelmi A-2 tesztkomplexumba a Terran-R fejlesztési programunk keretében. Nagyra értékeljük a NASA és Mississippi állam támogatását, és alig várjuk, hogy kiépítsük a szükséges infrastruktúrát, illetve kiképezzük az azt működtető csapatot” – nyilatkozta Tim Ellis, a Relativity Space elnök-vezérigazgatója. „A Terran-R közepes teherkapacitású, újrahasználható rakéta méreteiből adódóan egy meglehetősen nagy tesztállást igényel, és megtisztelő számunkra, hogy egy ilyen helyszínen folytathatjuk a fejlesztést ahhoz, hogy a rakéta világklasszis hordozóvá válhasson” – tette még hozzá Ellis.

Az A-2-t eredetileg maximum 6670 kN tolóerejű tesztekhez építették, de jelenlegi formájában kb. 2890 kN tolóerő terhelést képes elviselni. Ezt a Relativity Space fejlesztéseivel közel 14700 kN-ra tudják majd növelni, amivel az egyik legmasszívabb tesztállássá fog avanzsálni az Egyesült Államokban.
A cég jelenleg már két tesztállást, az E-2-t és az E-4-et is bérli a NASA-tól 10 éves hosszabbítási opcióval, így egyértelműen a Stennis Űrközpont lesz a Terran-R fejlesztésének „szíve”.

Így nézhet ki majd a fejlesztések után az A-2 tesztállás. Illusztráció: Relativity Space
Dark mode powered by Night Eye