A Satellite 2023 Konferencia legfontosabb hírei

Kapcsolódó

Mind a négy főhajtóművét megkapta a következő SLS rakéta

Halad az Artemis-2 küldetés hordozórakétájának összeszerelése a NASA Michoud...

Az ESA űrhajósa veszi át a Nemzetközi Űrállomás parancsnoki posztját

Ma délután, egészen pontosan 15:40-kor kerül sor arra az...

A nap képe #1239 – ISS az Endeavour fedélzetéről

Dr. Sultan Al-Nejadi a minap osztott meg egy felvételt,...

Bemutatták az európai teherűrhajót, mely Argo névre hallgat

A Rocket Factory Augsburg által vezetett konzorcium bemutatta az...

A 260. Falcon-9 küldetést jelentette a mai Starlink 7-3

Úgy kezdte a SpaceX ezt a hetet, ahol tegnap...

Tegnap került sor a legnagyobb űripari szereplők képviselőinek részvételével megtartott beszélgetésre, ahol sok fontos újdonság hangzott el.

1981 óta évente kerül megrendezésre a Satellite Konferencia és Kiállítás azzal a céllal, hogy összekapcsolja és egyesítse a műholdgyártószektor képviselőit, és ahol a legnagyobb magáncégek képviseltetik magukat a világ minden tájáról. Idén március 13-16 között tartják ezt az eseményt, és tegnap talán az egyik legfontosabb és leginkább várt kerekasztal beszélgetésre is sor került több cégvezetővel vagy magas beosztású munkatárssal. Az eseményen részt vett:
– Stephane Israel, az Arianespace elnök-vezérigazgatója 
– Tory Bruno, a ULA elnök-vezérigazgatója 
– Richard French, a Rocket Lab vezető igazgatója
– Tom Ochinero, a SpaceX kereskedelmi értékesítési vezető alelnöke
– Ariane Cornell, a Blue Origin kereskedelmi értékesítési  alelnöke

A cikkben sorra vesszük a fenti vezetőktől elhangzott érdekes és fontos információkat.

Stephane Israel
A jelenlegi tervek alapján idén év végén debütálhat az Ariane-6 nehézrakéta. Már megvan az első indítás dátuma, de több kockázatot is rejt magában a menetrend, ezért pontosabb becslésbe nem bocsátkozott az igazgató. Ahogy fogalmazott; „ez az időszak az Arianespace megújulásának, átalakulásának mozzanatairól szól, tavaly a legfontosabb lépéseket tettük meg afelé, hogy a jövőben még sikeresebb lehessen a cég.” Az Ariane-5 utolsó indítására június 21-én kerülhet sor, melynek keretében két európai kormányzati űreszközt állítanak majd pályára. 

Tory Bruno
Ő vette leginkább viccesre és lazára a figurát a szereplők közül, de ismerve a személyiségét, talán nem is annyira meglepő. Miután Cornell a Blue Origin-től megmutatott egy promóciós videót a BE-4 hajtóműről, Bruno viccesen megkérdezte: „Ezek az én hajtóműveim?” Saját bevallása szerint minden hajtóművet személyesen megölelt, amikor azok megérkeztek a ULA decaturi gyárába. Komolyra fordítva a szót elmondta, hogy biztos benne, hogy májusban debütálhat a Vulcan nehézrakéta, jelenleg félúton járnak a felkészülési folyamatban. Már ismét az indítóálláson várakozik a hordozó a soron következő ellenőrző tesztekhez, amiket egy teljes tankolási szimuláció (WDR), majd statikus hajtóműteszt fog követni.
Mindössze 4-5 nap áll rendelkezésre havonta az Astrobotic holdi leszállóegységének indítására a kijelölt pálya miatt. A második Vulcan hordozóhoz jelenleg is épül a két BE-4 hajtómű, amivel „jól haladnak.” Az első felbocsátás után több hónapnyi adatelemzés és kiértékelés következik, hogy megfelelően felkészüljenek a további missziókra. 

Richard French
Az új Archimedes hajtómű a Neutron rakéta legfőbb fejlesztési egysége, aminek jól haladnak a fejlesztésével és időben megtörténik majd az első egységek leszállítása is. A Rocket Lab mindvégig szorosan együttműködött a Védelmi Minisztériummal, hogy a nemzetbiztonsági küldetések 3. fázisában való részvételükkel maradéktalanul megfeleljenek az elvárásoknak és a szerződéseknek. Ami a kis műholdak piacát illeti, French úgy nyilatkozott, hogy „a versenytársak működése és helyzete jól mutatja a kereslethiányt”.

Tom Ochinero
Természetesen az első kérdés a SpaceX alelnöke felé a Starshippel volt kapcsolatos, hiszen jelenleg ez foglalkoztatja legjobban az űripar iránt érdeklődőket. Ochinero szerint „már nagyon közel” vannak a nehézrakéta első orbitális indításához, de meg kell várni a Szövetségi Légügyi Hivatalt (FAA), hogy lezárják a repülési engedély kiadásának folyamatát. Amint ez megtörténik, az aktuális készültségi helyzet alapján döntenek majd az indítási dátumról.
A Falcon-9-re áttérve megismételte Elon Musk korábbi szavait, miszerint eredetileg legfeljebb 10 indításra tervezték a rakétát, de már többször bebizonyosodott, hogy a SpaceX igáslova jóval többre képes komolyabb karbantartási műveletek nélkül is. Ha a piaci helyzet megkívánja, fokozatosan fogják növelni a hordozók újrahasznosítási rátáját. Az indítási költségekkel folyamatosan próbálnak igazodni az igényekhez, de egy adott szint alá ők sem tudnak menni, különben nem lesz nyereséges a cég. Az éves indításokat tekintve szintén a piac határozza meg azok számát, de az időjárási körülmények is nagyban közrejátszanak, hogy milyen gyakorisággal indíthatóak a rakéták. Ezen kívül a Starship is nagyban hozzájárulhat majd a felbocsátások növekedéséhez, de előbb sikerre kell vinni ezt a projektet is.
Egyelőre nem tervezik sem az új Falcon-9-ek, sem a Merlin hajtóművek gyártásának leállítását. El fog jönni az a nap is, de teljes mértékben elkötelezettek a rakéták üzemeltetése mellett legalább a Nemzetközi Űrállomás működésének végéig.

Ariane Cornell
A Blue Origin egy ún. teljes hardware-in-the-loop szimulációt hajtott végre a New Glenn avionikai szoftverével. Ennek az a lényege, hogy a valós rendszert kiváltják egy olyan hardverrel, ami ugyanolyan jeleket ad és fogad, ugyanúgy viselkedik, így releváns adatokat kaphatnak a mérnökök. Az eredmények megfelelőek voltak, több megfelelő indítási szimulációt futtattak le. Arra a kérdésre, hogy mikor repülhet először az újgenerációs rakétájuk, Cornell csak annyit válaszolt, hogy „amikor készen állunk, de nagyszerűen haladunk annak irányába”. Részletekbe nem kívánt bocsátkozni az első hasznos teherrel kapcsolatban, de annyit elárult, hogy a NASA ESCAPADE küldetése a rakéta első indításai között lesz.
Néhány nagyon fontos partnere is van a cégnek, akikkel minden lehetséges részletet megosztanak. Az alelnök elismerte, hogy a nagy nyilvánosság felé nem túl nyitottak a legtöbb esetben, de a megrendelőkkel teljesen más a helyzet. 
A New Shepard legutóbbi, NS-23 küldetésén bekövetkező baleset kivizsgálása továbbra is zajlik, az FAA-vel szorosan együttműködve. Arra a kérdésre, hogy mikor repülhet ismét a rakéta, Cornell hasonlóan szűkszavúan reagált, mint a New Glenn esetében: „Amikor készen állunk, de a biztonságot tartjuk leginkább szem előtt…talán év végén visszatérhetünk a repülésekhez”. Elmondása szerint az sem biztos, hogy nyilvánosságra hozzák majd a részleteket, ha lezárul a vizsgálat, ebben is az FAA-vel együttműködve döntenek majd.  

A beszélgetés szereplői balról jobbra: Sandra Erwin moderátor, Richard French, Tory Bruno, Ariane Cornell, Tom Ochinero és Stephane Israel. Forrás:SATELLITE 2023
Dark mode powered by Night Eye