A B1077 jelű rakétának elég sűrű a menetrendje.
Ez a hét sem telik el úgy a SpaceX-nél, hogy ne hajtottak volna végre egy Starlink-indítást is: tegnap 22:01-kor újabb 56 műhold indult el azzal a Falcon-9 B1077-tel, aminek csak idén ez már a harmadik, összességében pedig a negyedik felbocsátása volt. Ahogy a legutóbbi két küldetés, úgy ez is a Cape Canaveral Űrhaderőbázis SLC-40 indítóállásáról kezdődött meg, sőt a soron következő további két Falcon-9 start is ebből a komplexumból fog megtörténni, ugyanis a SpaceX másik floridai indítóállását, az LC-39A-t az április második felében, a ViaSat-3 Americas & Arcturus keretében induló Falcon Heavy kiszolgálásához készítik fel.
Ezúttal sem jelentett problémát a rakéta fokozatainak a rájuk bízott feladat végrehajtása, az első fokozat negyedjére is tökéletes emelkedést és visszatérést hajtott végre a Just Read The Instructions drónhajóra, míg a második fokozat a kijelölt pályára állította a Starlink műholdakat, hogy azok a következő napokban már önerőből emelkedjenek tovább. Így miközben a második generációs szatellitek esetében egyelőre nem megy minden simán, korábbi verziójú társaikat töretlenül állítja pályára és helyezi üzembe a SpaceX. A cég számára még mindig nem az utolsó indítás volt a tegnapi, ugyanis még a mai nap folyamán sor kerülhet a Transport & Tracking Layer (Tranche 0, Flight 1) elnevezésű küldetés indulására.
Az indításra a Super Heavy Booster 7 indítóállásra való felemelésével párhuzamosan közvetítettük, az adást ezen a linken tudjátok visszanézni!

