Tegnap végre sor került arra a bejelentésre, amire régóta vártunk: kiderült, hogy a NASA Artemis-programjában ki fejlesztheti és építheti az új holdi leszállóegységet. A HLS (Human Landing System) pályázatot tavaly májusban hirdette ki az űrhivatal, amire három cég adta be különböző terveit: a Blue Origin vezette National Team (Lockheed Martin, Northrop Grumman, Draper), a Dynetics és a SpaceX. Ezek a vállalatok a végleges tervek kifejlesztésére támogatást is kaptak a NASA-tól. A Blue Origin 579 millió, a Dynetics 253 millió, a SpaceX pedig 135 millió dollárt kapott erre a célra.
A három pályázó látványtervei
A NASA korábban azt nyilatkozta, hogy egy vagy két győztest hirdet ki majd a pályázaton, azonban a tegnapi döntés szerint a SpaceX Starshipje lett az egyetlen befutó. A végleges fejlesztésre az űrhivatal 2,91 milliárd dollárt ad a cégnek a Holdraszállásra képes verzió kifejlesztésére, a SpaceX ezt az összeget az elért részeredmények függvényében kapja meg. A szerződés fixáras, azaz ebből kell minden fejlesztést állniuk, plusz összeget ezen felül nem kaphatnak (ellentétben pl. az SLS-programmal, ami ún. „cost plus contract”, vagyis könnyen elszállhatnak a költségek, ami jól is tükröződik ennél a projektnél).
A NASA mostani döntése teljesen érthető annak tekintetében, hogy tavaly a vártnál kisebb összeget kaptak az Artemis-program HLS-részéhez: a kért 3,3 milliárd dollár helyett csak 850 milliót szavazott meg a Kongresszus erre a célra, és idén sem várható nagyobb összeg. A hírek szerint a Dynetics a SpaceX-nél kétszer többet, míg a Blue Origin négyszer többet kért. Emellett technikai problémák is felmerültek mindkét esetben. A pályázók kiértékelése, és a részletes leírás elolvasható az űrhivatal honlapján. A 2,91 milliárd dolláros összeg a Starship űrhajó kifejlesztése és két út (egy személyzet nélküli és egy személyzetes) költségét tartalmazza.
A NASA tervei a Holdraszállás kivitelézésre a következők szerint zajlana:
- SLS rakétával indítanak egy Orion űrhajót, ami a Gateway űrállomásra viszi a négyfős személyzetet
- A Starship leszálló egységét külön indítják (a NASA a SpaceX-re bízza, hogy honnan történik a start), alacsony Föld körüli pályán feltankolják, majd Hold körüli pályára áll
- A személyzet két tagja az űrállomásról átszáll a Starshipre, és leszállnak a Hold felszínére, ahol kb. 10 napot töltenek el
- Egy másik verzió szerint az Orion egyből a Starshippel kapcsolódna össze Hold körüli pályán, a Gateway-t kihagyva
A tegnapi döntés végre előremutató és komoly lépés a fenntartható holdi jelenlét eléréséhez a jelenlegi források mellett. A Gateway űrállomás egyes elemei már épülnek, illetve a Starship fejlesztése/építése Boca Chicaban is nagy lendülettel halad, de még hosszú út áll a SpaceX előtt.
Az elkövetkezendő évek tervei a mostani határozattal még izgalmasabbá váltak, aminek mi nagyon örülünk.
A három pályázó eltérő leszállóegysége
Bonczók Zoltán, Tamási Dávid