Az eddigi Transporter küldetések során nagy hajlásszögű keringési pályákra álltak a hasznos terhek, ezen fognak most változtatni.
A SpaceX hamarosan elindítja a költségmegosztó (rideshare) küldetéseinek második csoportjába való jelentkezést az érdeklődők számára. A Transporter küldetések során, melyből eddig nyolcat hajtottak végre, főleg nagy hajlásszögű, napszinkron pályára történtek indítások, de Jarrod McLachlan, a cég rideshare missziókért felelős pénzügyi igazgatójának bejelentése alapján új lehetőséggel bővül a portfólió: kiegészítő szolgáltatásként, „Bandwagon” néven indulnak 550-605 km magasságú, 45° hajlásszögű (inklinációjú) pályákra küldetések. A tervek szerint 2024 áprilisában és novemberében, illetve 2025 februárjában és májusában hajtanák végre az első négy indítást, a kereslettől függően.
A 2021 óta végrehajtott Transporter küldetések nagy érdeklődést váltottak ki, főleg a kis műholdgyártók és startup cégek körében, a SpaceX az elmúlt nyolc misszió alkalmával már 682 különböző méretű és fajtájú űreszközt juttatott az űrbe, ezek közül 664 állt napszinkron pályára – ezt főként a földmegfigyelő tevékenységet végző űreszközöknél alkalmazták. Másodlagos rakományként „hagyományos” pályákra is állhattak az adott hasznos terhek, mint pl.: alacsony Föld körüli, geotranszfer vagy holdirányú transzfer pályák.
Jelenleg 5500 dollár/kg (mai árfolyamon nagyjából 1,9 millió Ft/kg) indítási árat kínál a SpaceX a megrendelőknek, de ez évente 500 dollárral növekszik. McLachlan viszont kihangsúlyozta, hogy ha egy adott partner egy összegben kifizeti előre a szerződés szerinti árat, akkor az egy esetleg évekkel későbbi felbocsátás során sem növekszik meg.
