A Teremtés Köve – Az Apollo-15 története – 3. rész

Kapcsolódó

Ismét értékelhető adatokat küldött haza a Voyager-1

5 hónap után először sikerült megfelelő adattovábbítást végrehajtani az...

A nap képe #1447 – Apollo-13 visszatérés

Az Apollo-13 űrhajósainak visszatérését ünnepelve. Balról jobbra: Gerald D....

Szakmai úton vettek részt az USA-ban a HUNOR-Program űrhajósjelöltjei

A látogatás célja volt, hogy első kézből kapjanak szakmai...

Csütörtökön űrsétán vesznek részt a Nemzetközi Űrállomás kozmonautái

Április 25-én sor kerülhet az idei év első űrsétájára,...

Az Apollo-15 küldetésével foglalkozó cikksorozatunk (1. rész; 2. rész) következő része a Holdon végzett kutatómunkákra fókuszál. David Scott és James Irwin az amerikai Apollo-programban elsőként töltöttek hosszabb időt égi kísérőnk felszínén. A majdnem három napi Holdon tartózkodás nem ért volna sokat, ha nem társul mellé az űrhajósok geológiai kíváncsisága. Talán a program történetében először igazi kutatókként az emberi kíváncsiság nagyköveteikén léphetett ember a kietlen holdbéli tájra, hogy közelebb kerülhessen Holdunk keletkezésének történetéhez.

Az Apollo-küldetések valóban az emberiség egyik legnagyobb vállalkozásai voltak. Azonban a már számunkra elképzelhetetlen politikai helyzetek és társadalmi nyomás sajnos a tudományos munkára is hatással volt. Megkerülhetetlen tény, hogy eljutni a Holdra nagyon drága, és klasszikus kapitalista értelemben nem is éri meg, de a gazdasági és üzleti érdekek sohasem jártak kéz a kézben a tudományos érdekekkel. Ezért is volt nehéz dolga az amerikai űrprogramnak. Az átlag amerikai állampolgár egy jó ideje csak azt látta, hogy mennek az űrhajók és egy idő után jönnek haza a kapszulák. Kövekkel és bámulatos fényképekkel tértek haza az űrhajósok, de kézzelfogható haszon – amelyet az átlagember is megértett volna – nem származott ezekből a költséges utakból. Így várható volt, hogy a Holdért folytatott verseny luftballonja egyszer csak kidurran és elzáródnak a nemzeti pénzcsapok.
Az Apollo-15 küldetése egy sok tekintetben új, sok lehetőséget kihasználni kívánó misszió volt. A NASA-nak már sajnos számolnia kellett azzal, hogy nem fog minden tervezett küldetés eljutni égi kísérőnkre, így muszáj volt gyorsítani a tempón. A két bátor amerikai űrhajós, David Scott és James Irwin többet tartózkodott a Hold felszínén mind eddig bárki, több helyszínt jártak be, s talán ők voltak azok, akik első ízben tapasztalták meg, milyen huzamosabb ideig élni egy másik égitesten.

A Falcon holdkomp és közvetlen környezete
Forrás: flickr.com

A második EVA (Extra-Vehicular Activity – Űrhajón kívüli tevékenység) küldetés kényszerűségből hibaelhárítással kezdődött. Az előző EVA küldetés végén a Holdkompba történő beszállás során Irwin hátizsákján lévő antenna eltört. Így elsőként ezt kellett megjavítania az űrhajósoknak, valamint az űrjármű vízellátó rendszerében volt szükség egy kisebb karbantartásra. Egy eltört baktériumszűrőt kellett kicserélni az ivóvíz szűrő rendszerben. Hiába az extrém helyen végzett szerelőmunka, az igazi feladat valójában a földi irányításra várt: át kellett szervezni az űrhajósok EVA-programját. Ez elsőre nem tűnhet nehéz feladatnak, de a program átdolgozását több tényező is nehezítette. A be nem tervezett javítási munkálatok időt vettek el a küldetéstől, de ha mindez nem lett volna elég, egy nem várt jelenség is nehezítette a küldetést. Scott parancsnok oxigénfogyasztása a vártnál nagyobb értéket mutatott. A NASA mérnökei eleinte az űrruha hibájára gyanakodtak, de a Földre érkező adatokat látva egyértelművé vált, hogy a hiba nem technikai eredetű. Az Apollo-15 parancsnokának anyagcseréje valamely okból felgyorsult, ezért volt szüksége több oxigénre. Ezt természetesen a Hold felszínén töltött feladatok tervezése során számításba kellett venni. Még nem beszéltünk az előző EVA alkalmával félbemaradt ALSEP- feladatról sem. Ezt az elmaradt fúrást a nap végére halasztották, hiszen ennél fontosabb geológia helyszínek vártak az űrhajósokra.

A kép közepén az ALSEP Hőáramlás mérő műszer “Probe-1” érzékelője. Hátul balra pedig a műszer Electronics box.
Forrás: flickr.com

A második holdfelszínre lépés során nem várt dolog fogadta a két asztronautát. Az előző EVA során hibásan működő holdautó minden külső ráhatás nélkül magától megjavult. Valami oknál fogva a joystick-os irányítási rendszer a tervezett módon működött. Ennek ellenére ironikus módon a tökéletesen működő roverrel lassabb haladásra voltak képesek, mint az előző napon. A járművet irányító David Scottnak meg kellett szoknia az immár teljes meghajtással működő összkerék meghajtású elektromos holdautót. Scotték első feladata volt, hogy körbeautózzák a leszállóhely teljes területét, s a geológiai kutatásokhoz használható felvételeket készítsenek. A holdautó következő állomása az űrhajósok által lejtős megállónak keresztelt hegyoldal volt. A Hadley-hegy egy olyan oldalán végeztek geológiai méréseket és mintavételt, mely becsapódásoktól mentes térség volt, de az igazi célpont egy fiatal kráter, a Spur kráter volt. A földi geológusok elképzelése szerint ezen a területen volt a legnagyobb esély olyan kőzetminták fellépésére, melyek a Naprendszer általunk is elérhető legrégibb kőzeteit rejthetik. A helyszín kiváló lehetőséget nyújtott, hogy kipróbálják a holdautó hegymászó képességét a későbbi küldetések számára.

Ám a „fő attrakció” előtt még egy kevésbé meredek állomás várta az űrhajósokat. Az Apenninek előtere egy sokkal sekélyebb rész volt, így a megcélzott oldala kevésbé lejtett. Könnyebb volt a megállás és a közlekedés is. Itt is több kőzetmintát sikerült begyűjteni. Egy igen érdekes mintát azonban egy lejtőn álló szikladarabon fedeztek fel. A képződmény felszínén érdekes zöldes árnyalatú kristályos anyag volt látható. A későbbi földi vizsgálatok során derült csak ki, hogy a meteorbecsapódást követő nagy hőjelenség természetes üveget hozott létre a Hold felszínén, erre találtak rá a Apollo-15 űrhajósai.
Azonban a második EVA legígéretesebb helyszíne a Spur kráter még hátra volt. A kráterbe leereszkedő űrhajósok itt is több természetes eredetű üvegképződményt találtak, de az igazán nagy felfedezést egy ökölnyi méretű kődarab hozta meg. A Spur kráter mélye rejtette a később „Teremtés Köve” néven elhíresült kőzetet, mely már a Földön elvégzett kormeghatározás szerint 4,5 milliárd éves ritkaságként igazi relikviája lett a holdprogramnak. A Naprendszer keletkezésének idejéből származó kőzetminta az emberiség valaha volt egyik legnagyobb leleteként a 15415. számú mintaként része marad az emberi történelemnek. A küldetés legsikeresebb és legtöbb tudományos eredményét hozó kutatási helyszíne egyértelműen ez a 11 km átmérőjű kráter lett.
A Spur kráter a kutatási terület határán helyezkedett el. Hiába volt a holdautó nagy területen használható, a NASA biztonsági előírásai szerint a küldetésben résztvevő asztronauták sohasem távolodhattak el jobban a leszállási területtől, mint amelyet gyalogszerrel is képesek voltak bejárni. Így abban az esetben, ha a négykerekű jármű valami oknál fogva meghibásodna, még mindig lehetőség nyílt a biztonságos visszajutásra, gyalog.

A Teremtés Köve

A Spur kráter után az űrhajósok egy, a komphoz visszafelé tartó útvonalon folytatták tovább a Holdon töltött második EVA-t. A visszaúton meglátogatták a Dune krátert. Ez a 380 méter átmérőjű tíz-tizenkét kráterből álló formáció nem jelentett nagy újdonságot a küldetés szempontjából. Ezen a lávával borított helyszínen olyan mintákat gyűjtött be a Falcon legénysége, melyekhez hasonlót már az előző küldetések is hazahoztak. A kráter elnevezése az, amely mégis rejt némi érdekességet. Frank Herbert 1965-ben megjelent science-fiction regénye után nevezték el ezt a felülről igazán látványos formációt.
Az űrhajósokat az előző EVA sikertelenül végrehajtott fúrásának helyszíne, az ALSEP állomás várta, hogy ismételten megpróbálkozzanak a művelettel. A földi irányítás azt feltételezte, hogy eddig azért nem jártak sikerrel, mert Scottnak sikerült egy olyan helyet választania, ahol keményebb kőzetréteg húzódott a puha porállagú regolitos talaj alatt. A hőérzékelő szonda számára viszont fontos volt az említett két furat, így az Apollo-15 parancsnoka újra megpróbálkozott a fúrási művelettel, de sajnos nem járt sikerrel. Sajnos az eszköz több részből összeilleszthető fúrószára az egyik furatban ragadt, így a további munka lehetetlenné vált. A NASA elfogadva a kudarcot arra kérte Scottot, hogy a kisebb mélységbe lefúrt lyukakba helyezze a szondákat. Később a földi utóvizsgálat során derült ki, hogy nem egy kemény kőzetréteg volt a hibás, hanem a fúró rossz kialakítása. A hibásan tervezett eszköz ahelyett, hogy kitermelte volna a furatból a kőzetanyagot inkább annak aljába tömörítette azt, amely így olyan keménységű akadállyá vált, amelyet lehetetlen volt átfúrni.
A sikertelen fúrás után Scott engedélyt kapott, hogy társához, Irwinhez csatlakozzon, akinek más feladata volt. Árkokat kellett ásnia, mellyel a talaj ellenálló képességét és szilárdságát vizsgálta. Ezen tudományos munka fotódokumentálását végezte Scott parancsnok. A két űrhajós még egy mély mintavétellel is megpróbálkozott a helyszínen, mely egészen a három méteres mintavételi cső leszúrásáig sikeres volt. De sajnálatos módon az erre a műveletre tervezett eszközt kivenni már nem tudták a talajból. Ennek a problémának a megoldását a földi irányítás már a harmadik EVA időpontjára halasztotta. A holdkomphoz visszatérő űrhajósokra már csak egy apró feladat várt. Mint minden addigi küldetésnek, nekik is ki kellett tűzniük az amerikai nemzeti lobogót. Természetesen pár fénykép is készült a lobogó mellett.

David Scott az amerikai zászló mellett tiszteleg

A Holdon töltött második EVA a végéhez közeledett. Ám a jól megérdemelt pihenés előtt a két űrhajós egy kellemetlen hibára hívta fel az irányítás figyelmét. A „J-típusú” küldetések űrruhája több ponton is változtatva lett az eddigi öltözetekhez képest. Az új ruha kesztyű részei rövidebbek lettek így az űrhajósok ujjai elérték a kesztyű ujjvégeit. A küldetés során végzett erőkifejtés folyton hozzápréselte az űrhajósok ujjait a kesztyűhöz, melynek eredménye több letörött köröm és fájdalmas vérhólyag lett.
A második holdséta végére már csak 22 óra volt a hazaindulásig, ez természetesen egy fix időpont volt, melyen nem lehetett módosítani. A nagyjából két napos Holdon tartózkodás során Scott és Irwin két órás késést szedett össze, melyet valahol be kellett hozni. A NASA végül a harmadik EVA lerövidítésével oldotta meg a problémát. Hiszen a holdséta során olyan kőzetminták kerültek begyűjtésre, melyek megléte már önmagában sikert jelentett.

A harmadik EVA és a hazaút az Apollo-15 küldetéséről szóló cikksorozatunk következő részének témája lesz.

Dark mode powered by Night Eye