A váltás hátterében a Vulcan bemutatkozásának többszöri csúszása áll.
Az Amazon tegnap jelentette be, hogy a korábbi tervekkel ellenttétben nem Vulcan, hanem Atlas-V hordozóval indulhat a Kuiper internetszolgáltató műhold-konstelláció első két egysége, ráadásul már jövő hónapban. Eredetileg a ULA újgenerációs rakétájának első repülésének keretében álltak volna pályára a műholdak, de a legutóbbi újabb csúszás miatt már az Amazon türelme is fogytán van, ezért döntöttek az Atlas-V-re történő váltásról. Erre viszont csak úgy volt lehetőségük, hogy egy későbbi indítás rakétáját használják fel ehhez az indításhoz, mivel a ULA a fennmaradó összes hordozóra lekötött már indítást (az Atlas-V orosz RD-180 hajtóművéből már nem készül több, a jelenleg fennmaradt 19 egység miatt nem áll rendelkezésre ennél több rakéta sem).
Az Amazon a SpaceX Starlink szolgáltatásának versenytársaként kívánja kiépíteni a kb. 3200 egységből álló Kuiper-konstellációt, amihez a ULA a Vulcan-nel több mint 1700 műholdat állít majd pályára a következő években a tavaly megkötött megbízás értelmében. A cég az első indításra készülve már Cape Canaveral-be szállította az első egységeket, amik már március óta várakoznak a raktárban a Vulcan-re. Ebből a patthelyzetből szeretne most kilépni az Amazon, és múlt héten be is nyújtották a ULA-vel együtt az FCC-hez (Szövetségi Kommunikációs Bizottság) a hordozórakéta-cseréről szóló igényüket. A SpaceX eközben elképesztő tempóban építi ki saját konstellációját, míg a Vulcan bemutatkozásának időpontja továbbra is bizonytalan, így érthető, hogy az Amazon nem akar több időt veszteni. Sőt, az Amazon további balszerencséje, hogy a Blue Origin New Glenn, valamint az Arianespace Ariane-6 rakétája is jelentős csúszást kell elkönyveljen, amik szintén jelentős mennyiségű műholdat állítanának pályára (összesen 77 indítás keretében juttatnák fel a 3200 műholdat, melyből a ULA 9-et Atlas-V-tel, 38-at Vulcan-nel hajtana végre, 18 küldetés indulna Ariane-6-tal, valamint 12 a New Glenn-el, további 15 opciós lehetőséggel).
Legkorábban szeptember 26-án kerülhet sor az első Kuiper műholdak felbocsátására, mivel a Starliner késlekedése miatt legalább egy Atlas-V felszabadul a következő fél évre. Az Amazon a 9 darab Atlas-V-tel küldetésenként több tucat műholdat állítana pályára, a kényszerű változtatás miatt most viszont csak két szatellit felbocsátására használják fel az első hordozót. Ennek oka, hogy eredetileg az ABL Space Systems új rakétájával indultak volna ezek az egységek, majd az Amazon úgy döntött, hogy inkább a Vulcan-nel indítja őket, most ezt a tervet írta felül a hordozó késlekedése, miközben több műhold egyelőre nem áll rendelkezésre, amit az Atlas-V feljuttathatna az űrbe.
A fentebb említett kérvény értelmében a ULA a rakéta „501” jelű variánsával, tehát 5 méteres áramvonalazó borítással, oldalsó szilárd hajtóanyagú segédrakéták nélkül hajtaná végre az indítást, aminek még így is több mint 8 tonna az alacsony Föld körüli pályára való hasznos teherkapacitása. A Kuiper műholdak egyenként viszont csak pár száz kilogrammosak, így kis túlzással szinte üresen fog indulni a hordozó…de az Amazon inkább kvázi feláldoz egy Atlas-V-t a kilencből, mivel fontos lenne számukra, hogy végre űrbéli körülmények között tudják tesztelni a szatellitek teljesítményét a későbbi tömeggyártásra való konfiguráláshoz.
