Új hírfolyamban gyűjtjük az összes, Artemis-1 küldetéssel kapcsolatban érkező hírt! Az SLS rakétát augusztus 17-én szállították át az LC-39B indítóállásra az utolsó felkészítésekhez.
Október 12. szerda:
- Új hivatalos indítási időpontot adott ki ma a NASA: legkorábban magyar idő szerint november 14-én reggel 6:07-kor indulhat az SLS. Ehhez viszont az kell, hogy 7-én vagy 8-án kigördítsék a rakétát ismét az indítóállásra a szerelőhangárból.
Október 1. szombat:
- Tegnap a NASA megerősítette, hogy a következő indítási periódus november 12-27 között lesz. Az SLS-ben nem keletkezett kár a visszaszállítás során, de több rendszert és alkatrészt cserélni vagy ellenőrizni kell a szavatossági idejük miatt.
Szeptember 27. kedd:
- Visszaért az SLS a szerelőcsarnokhoz, és hamarosan már begördül a VAB-be. A legutóbbi előrejelzés alapján a lehető legjobb döntést hozta meg a NASA azzal, hogy a visszaszállítás mellett döntöttek, ugyanis egyre erősebb vihar érkezik a Kennedy Űrközponthoz.
Szeptember 26. hétfő:
- 16:25: Végre megszületett a NASA határozata az SLS-ről: úgy döntöttek, visszaszállítják a VAB-be, ahol biztonságban lesz az érkező hurrikán elöl. A legutóbbi előrejelzések eléggé felemás értékeket mutattál, de az űrhivatal döntéshozói inkább nem kockáztattak. A lánctalpas szállítójármű most a mobil indítóállás alá gurul, és várhatóan magyar idő szerint kedd hajnalban 5 óra körül indul vissza a VAB felé.
- 9:48: Továbbra sincs döntés arról, hogy visszagördítik-e az SLS-t a VAB-be a közelgő Ian trópusi vihar elől. Bár szombat délután úgy nyilatkoztak a NASA vezetői, hogy vasárnap hoznak döntést a műveletről, de végül a hétfői utolsó időjárás-előrejelzést is meg szeretnék várni, mert a korábbi előrejelzések kicsit mindig másfajta trendet mutattak. Talán az egyetlen felelős döntés az lenne, ha már ma elindítanák a rakétát vissza a hangárba, hogy a dolgozók is időben el tudják hagyni a komplexumot a vihar előtt, és az rakéta, illetve az indítóállás sem szenvedjen károkat. Elvégre az SLS eddigi „számlája” már több mint 20 milliárd dollárt mutat, és elég kínos lenne, ha egy hurrikán kárt tenne benne, ami megelőzhető lett volna…reméljük, ma végre tényleg eldöntik a szakemberek, hogy mi lesz a következő lépés, mindenesetre a lánctalpas szállítójárművet már az indítóálláshoz irányították készenlétbe.
Szeptember 24. szombat:
- 16:10: A NASA néhány perce kiadott közleménye szerint lemondtak a keddi indításról a közelgő és egyre erősödő Ian hurrikán miatt. Arról, hogy vissza is szállítják-e az SLS-t a szerelőhangárba, holnap döntenek, de szinte biztos, hogy nem hagyják kint a rakétát az indítóálláson egy ekkora vihar közepette.
Szeptember 23. péntek:
- 19:26: Egy kérdésre viszont biztos választ kaptunk már: az Űrhaderő (Légierő) megadta az engedélyt a vészmegszakító rendszer akkumulátorokra vonatkozóan, azaz a NASA október 2-áig meghosszabbíthatja a rendszer szavatossági idejét.
- 19:06: A NASA vezetői egyelőre a 27-i indítással terveznek, de további fél napig várnak a végső döntéssel, ugyanis az Atlanti-óceánon kialakuló trópusi vihar szinte óráról órára változik, és ez nagyban befolyásolja az addigi napok körülményeit. Ugyanis legfeljebb 75 km/órás szélben lehet az SLS-t szállítani, de az előrejelzések szerint akár közel 140 km/órás szél is fújhat kedd reggel. A jó hír, hogy a mérnökök rengeteget tanultak a sikeres szerdai tankolási teszt adataiból, és szerintük a rakéta készen áll a 27-i indításra, de a visszagördítésre is felkészülnek párhuzamosan. Holnap napközben már biztosabbat tudhatunk.
- Az időjárás-előrejelzések szerint épp 27-én kedden reggel érhet Cape Canaveral fölé egy trópusi vihar, ami újabb fontos kérdést vet fel a tervezett indítással kapcsolatban. De az esti sajtótájékoztató után jóval többet fogunk tudni a NASA terveiről és döntéseiről.
- 9:58: Ma tart 18:30-tól sajtótájékoztatót a NASA, amin várhatóan bejelentik, hogyan döntöttek a szerdai teszt adatainak elemzése után. A vészmegszakító rendszer akkumulátorairól továbbra sincs döntés a Légierő részéről, de remélhetőleg a napokban minden kérdésre választ kapunk, így arra is, hogy megkísérli-e az űrhivatal szept. 27-én vagy okt. 2-án az indítást.
Szeptember 21. szerda: Az újabb tankolási kísérlet napja
- 22:30: Minden mára kitűzött feladatot sikeresen végrehajtott a NASA! Charlie Blackwell-Thompson repülésigazgatót tájékoztatták a lépésekről, és úgy tűnik, véget is ér a mai tesztelés, az üzemanyagtartályok leengedése pedig megkezdődhet. Ez a nap nagyon fontos volt a NASA-nak ahhoz, hogy végre teljesen felkészülten vágjanak neki a következő indítási kísérletnek.
- 22:26: Az este 7 óra óta eltelt órák történéseiről élő közvetítésünkben tájékozódhattok! Ami nagyon fontos eredmény, hogy az SLS fő- és második fokozatát is sikerült teljes mértékben feltankolni, és az üzemanyagszintet stabilan tartani. Minimális szivárgás fellépett még a folyamat során, de ez mindössze 0,5-1% körül mozgott. Nemrég a főfokozat üzemanyagtartályainak repülési nyomásának értékeihez növelték a nyomást, melynek során ezúttal a keskenyebb üzemanyagcsőnél állapítottak meg szivárgást, de még ez is épp a 4%-os hibahatár körül van.
- 18:57: Jól halad a tankolás, az oxigéntartály már jó ideje teljesen fel van töltve, a hidrogénszint pedig jelenleg 83%-on áll és tovább növekszik.
- 17:42: Ismét megkezdték a gyors hidrogénátfejtést, és remélik, hogy ezúttal már nem lép fel újabb szivárgás.
- 17:11: A mérnökcsapat ismét megpróbálkozik a hidrogén átfejtésével, de jóval alacsonyabb nyomáson, amit folyamatosan növelnek majd. Ettől azt remélik, hogy megszűnik a szivárgás, de korábban nem próbálkoztak ilyen megoldással, így nem tudják, hogy beválik-e.
- 16:20: Ugyanaz a szivárgási probléma merülhetett fel, mint a legutóbbi, szeptember 3-i indítási kísérlet során, raádásul ugyanakkor is, azaz amikor a lassú átfejtésről át akartak váltani gyors átfejtésre. A mérnökök megpróbálják az üzemanyagcső és a csatlakozó felmelegítésével orvosolni a helyzetet.
- 16:09: Úgy tűnik, ismét túlzott mértékű hidrogénszivárgás lépett fel valamelyik csatlakozásnál. A megengedett legnagyobb 4%-os koncentráció helyett 7%-ot mértek a műszerek, emiatt állították le az átfejtést.
- 16:03: Lehet elkiabáltuk, hogy minden rendben zajlik…az imént leállították a hidrogén átfejtést, de nem közölték ennek okát.
- 16:01: Továbbra is renden zajlik minden, és szándékosan lassabban is, mint a korábbiakban. Most biztosra akarnak menni a mérnökök, hogy az átfejtés megfelelően történjen, és később lépnek át a hidrogén gyors átfejtési fázisba. Az oxigénszint jelenleg 32%.
- 15:13: A cseppfolyósított hidrogén lassú átfejtése is megkezdődött. Egyelőre minden a tervek szerint halad.
- 14:47: Megkezdték a cseppfolyósított oxigén lassú átfejtési folyamatát.
- 14:30 Elindult a visszaszámlálás T-6 óra 40 perctől. A tervek szerint további megszakítás nem lesz a procedúrában, ezért volt az eddigi 2,5 órás beépített várakozási idő. Így a tervek szerint este 9 óráig fog zajlani a visszaszámlálás, egészen T-10 percig. Ennél a pontnál az indítás során is egy előre beprogramozott szünet következne.
- 14:24: Befejeződtek az előhűtési és előfűtési folyamatok az egyes rendszereknél, illetve a hajtóművek előhűtése is a tervek szerint zajlik.
- 13:49: Elindult az átfejtő pumpák beüzemelése, aktiválták az egyes részegységek fűtését, és a földi szekvencia rendszert is felkészítették a tankolás megkezdéséhez.
- 13:33: Charlie Blackwell-Thompson repülésigazgató engedélyt adott a tankolási folyamat megkezdéséhez. Jelenleg a rendszerek felkészítése zajlik.
- 13:27: Jelenleg minden körülmény megfelelő az SLS újabb tankolási tesztjének megkezdéséhez, a mérnök csapat zöld jelzést adott a művelethez. A visszaszámláló órához 30 percet hozzáadtak, hogy a korábbi kísérletekhez igazítsák a teljes folyamatot. A cseppfolyósított oxigént és hidrogént ma lassabban és alacsonyabb nyomáson tervezi átfejteni, hogy elkerüljék a rendszerek túlterhelését. Jelenleg T-6:40-nél áll a visszaszámláló óra.
- 13:20: A mai teszt és a kimenetel rendkívül fontos lesz a NASA-nak, hiszen ezen múlhat, hogy elindulhat-e még szeptemberben az Artemis-1 küldetés. A Légierő még továbbra sem döntött arról, hogy megadják-e a küldetési vészmegszakító rendszer akkumulátorainak szavatossági idejére vonatkozó hosszabbítást. Ezt a mai teszt függvényében fogják eldönteni.
Szeptember 18. vasárnap:
- Jim Free a Párizsban zajló Nemzetközi Asztronautikai Kongresszuson megerősíette, hogy továbbra is szept. 17-én tervezik elvégezni az SLS javítások utáni tankolási tesztjét. A művelet magyar idő szerint 13:15-től kezdődhet. Free továbbá azt is elmondta, hogy a Légierő döntésére a küldetési vészmegszakító-rendszert üzemeltető akkumulátorok szavatossági idejére vonatkozóan a NASA hosszabbítási kérvényét a teszt befejézésig várni kell. Ettől nagyban függ, hogy mikorra tűzhet ki az űrhivatal ismét indítási időpontot.
Szeptember 13. szerda:
- Tegnap módosította a NASA az SLS következő tesztjének, és ebből következően az indítások lehetséges időpontjait. A tankolási tesztre szept. 21-én szerdán kerülhet sor, a startot pedig legkorábban 27-én kedden hajthatják végre. Tartalék időpontnak egyelőre csak október 2-át adták meg, de ez még egyeztetés alatt van.
Szeptember 9. péntek:
- A tegnapi sajtótájékoztató összefoglalója:
- – a technikus csapat kicseréli a szivárgó tankolórendszer csatlakozóját az SLS törzsén, ha az időjárás megengedi, akár mára végezhetnek is.
- – szeptember 17-én terveznek egy kriogenikus tesztet végrehajtani, hogy megvizsgálják, van-e még szivárgás. Most ezen van a legnagyobb hangsúly, ettől függ nagyon sok minden.
- – a NASA benyújtotta a Légierőhöz azt a kérvényt, hogy az Eastern Range, akik az összes floridai indítás ütemezéséért és felügyeletéért felelős, engedélyezze a vészmegszakító rendszer akkumulátorainál a karbantartási idő meghosszabbítását. Normális esetben 20 naponta kell ellenőrizni és esetleg cserélni a rendszert, erre már 5 nap haladékot kapott az űrhivatal, de most még 15 napot kérvényeztek. Ha megkapják az engedélyt, akkor két indítási dátum állhat rendelkezésre még ebben a hónapban, szeptember 23-án és 27-én. Ennek persze alapfeltétele, hogy a tankolási tesztén is minden simán menjen 17-én. Ha viszont nem kapják meg át engedélyt, akkor valószínű vissza kell szállítani az SLS-t a szerelőhangárba, és ez további heteket jelenthet az indítás csúszásában.
- – a szilárd hajtóanyagú rakéták állapota egyelőre még megfelelő, nem jelentenek kockázatot az indításra (eredetileg csak 12 hónapos a szavatossági idejük az egyes szegmensek illesztése miatt, ami jelenleg 18 hónapos már, és ki tudja, meddig kell még tartaniuk…). Folyamatosan monitorozzák az állapotukat, ha idén még el tud indulni a rakéta, nem veszélyeztetik a küldetést.
- – az SLS ötnél több átszállítási kört nem nagyon visel el, és egyelőre már háromnál tart a NASA. Ha úgy adódik, hogy most is vissza kell szállítani végül a hangárban, azon kívül már csak egy kört tehetnek meg a hangár és az indítóállás között, mert a szerkezeti integritás csökkenhet.
Szeptember 8. csütörtök:
- A NASA vezetősége magyar idő szerint 17 órától tart sajtótájékoztatót, amin a vizsgálatok utáni eredményekről és a várható folytatási lehetőségekről fognak beszámolni.
Szeptember 7. szerda:
- A mérnökök egyelőre az indítóálláson próbálják kicserélni a szükséges csatlakozást a tankolórendszer és a rakéta törzse között. A vészmegszakító rendszer szavatossági idejének esetleges meghosszabbításáról továbbra sincs döntés, így egyelőre az sem tisztázott, hogy visszaszállítják-e az SLS-t a szerelőhangárba, és ha igen, mikor. A helyzet bonyolultságáról bővebben ebben a cikkben olvashattok!
Szeptember 4. vasárnap:
- A tegnap késő esti sajtótájékoztatón csak egy valamit erősítettek meg biztosan a program vezetői: a keddig tartó 25. számú indítási periódusban biztosan nem fog tudni már elindulni az SLS. A következő időszak (26. számú) szeptember 20-október 4, viszont ebben az időszakban tervezik indítani a SpaceX Crew-5 küldetést is a Nemzetközi Űrállomásra, ami elsőbbséget élvez majd. Emellett a várható szerelési/javítási munkák miatt szinte biztos, hogy szeptemberben nem fog sor kerülni az Artemis-1 indítására, de erről még a későbbiekben fog tájékoztatást adni a NASA. Jelenleg több forgatókönyvet vizsgálnak, de elég valószínű, hogy a rakétát vissza kell szállítani a VAB-be (Vehicle Assembly Building), mert a küldetésmegszakító-rendszert és az akkumulátorokat is cserélni kell a szavatossági idő lejárása miatt, illetve a tegnap tapasztalt hibás gyorsleválású kar csatlakozóját is cserélni kellhet, ezt viszont szintén csak a szerelőhangárban tudják elvégezni a szakemberek. Az ezt követő időszak (27. számú) október 17-31. kivéve okt. 24-26 és 28 napokat. Ezen periódusban már nagyobb eséllyel kerülhet sor az indításra.
Szeptember 3. szombat: a 2. indítási kísérlet napja!
- 17:21: Hivatalosan is lefújták a mai indítási kísérletet. Elméletileg a következő időpont magyar idő szerint szeptember 6-án 0:12-1:42 lesz, de meg kell várni a NASA döntését erről.
- 17:13: Sajnos úgy tűnik, ma sem kerül sor az indításra. Bár Charlie Blackwell-Thompson még nem adta ki a hivatalos utasítást a halasztásra, 99%, hogy nem indul ma az SLS, mert gyakorlatilag kifutottak az indítási ablak előtti felkészülési időből. Ettől függetlenül jelenleg is tanácskoznak, és hamarosan eldöntik, hogy haladnak tovább.
- 16:30: A harmadik kísérlet sem sikerült a hidrogénszivárgás, a továbbiakról nem sokára döntés születik a földi irányításnál.
- 16:14: A harmadik javítási terv alapján megnézik, hogy megszűnt-e a szivárgás, korábban ezt két javítással nem sikerült megoldani. Ezen terv alapján kissé felmelegítették a hdrogén átfejtővezetéket, és a „lassú átfejtés” folyamata elindulhat. Ha ezúttal sem sikerül elhárítani a hibát, kevés esély marad a mai indításra. Ez néhány perc múlva kiderülhet. A második fokozatot (ICPS) még el sem kezdték feltankolni.
- 16:06: Már javában zajlik az SLS tankolása, de ismét nem megy simán az összetett folyamat: megint hidrogénszivárgást észleltek a gyorsleválású karnál. Nagyjából 40 perce próbálják a technikusok megoldani a problémát, egyelőre sikertelenül.
- 9:24: A két órás indítási ablak idején 60-80%-os valószínűséggel várható kedvező időjárás. Eközben az oxigéntartály feltöltöttségi szintje már 99%.
- A rakéta felkészítése már tegnap megkezdődött, az akkumulátorokat elkezdték feltölteni, és néhány óra múlva a földi irányítás a repülésigazgatóval együtt dönt az adott helyzet alapján a tankolási művelet megkezdéséről.
Szeptember 2. péntek:
- Tegnap megtartotta a NASA a szokásos indítás előtti sajtótájékoztatóját. Ezen Mike Sarafin programmenedzser elmondta, hogy ha nem tud elindulni az SLS szept. 3-án, akkor az 5-i dátumon kívül 6-án is lehetőség lesz a startra, bár ekkor szűkebb indítási ablakban. Megerősítette, hogy ha hasonló érzékelőhiba lép fel a hajtóműveknél, mint legutóbb, nem fogják lefújni az indítást. Kiderült ugyanis, hogy nem a 3-as számú RS-25-tel volt a probléma, hanem egy hibás előhűtési szenzor miatt álltak le biztonsági okokból.
Augusztus 31. szerda:
- Új indítási időpontot adott meg a NASA a múlt éjjeli sajtótájékoztatón! Az SLS rakéta indulására szept. 3-án szombaton 20:17-22:17 között lesz lehetőség!
- Egyéb információk is elhangzottak:
- 1, a négy főhajtómű előhűtését korábban fogják megkezdeni, hogy egy esetleges problémára hamarabb fény derüljön (a 3-as számú RS-25 belső hőmérséklete a mért adatok alapján 40 fokkal volt magasabb a kelleténél).
- 2, a köztes belső tartályban észlelt repedés és szivárgás valójában csak egy hibás szeleptömítés volt, amit a hideg-meleg hőmérsékletek egymásra mért hatása idézett elő.
- 3, Ha szombaton sem tud elindulni a rakéta, a következő időpont szept. 5-e hétfő lehet.
Augusztus 30. kedd:
- A NASA tegnap esti sajtótájékoztatóján nem sok újdonság derült ki. Mike Sarafin, az Artemis-program egyik vezetője elmondta, hogy a technikus csapatnak elég pihenőidőt adnak, és ma este tartanak egy belső értekezletet, ahol kielemzik a tegnap gyűjtött adatokat, és döntenek a további lépésekről, illetve arról is, hogy 2-án meg tudják-e kísérelni ismét az indítást.
Augusztus 29. hétfő: a tervezett indítás napja!
- 14:45: a mai indítást hivatalosan is elhalasztotta a NASA, ugyanis nem maradt elég idő a hibák kijavítására. A következő indítási időpont szept. 2-án pénteken lesz 18:48-tól, de az űrhivatal még később megerősíti ezt a dátumot, ha minden adatot kivizsgált.
- 14:20: továbbra is a 3-as számú hajtóműnél észlelt hűtési problémát próbálják kijavítani, egyelőre még várnak a halasztás bejelentéssel.
- 13:46: a hivatalos indítási időpont jelenleg 15:33, de ez szinte biztosan változni fog még, mert a visszaszámlálás továbbra is T-40 percnél áll. Az indítási ablak 16:33-ig tart.
- 13:27: T-40 percnél megállították a visszaszámlálást, mert továbbra is úgy tűnik, hogy fennáll a 3. hajtóműnél a probléma.
- 13:08: Úgy tűnik, sikerült megoldani a hajtómű problémáját, és mind a négy rakétamotor megfelelő hűtést kap.
- 12:55: a 3. hajtómű hűtése még mindig nem jó, lezárják a többit, hogy minden nyomás ott koncentrálódjon.
- 12:33: Továbbra is dolgoznak a két hiba elhárításán. A 3. számú hajtóműnél továbbra sincsenek megfelelő értékek, és a belső összekötő tartályon lévő repedésen is agyalnak. Külön-külön egyik sem jelenti a mai halasztást, szóval nincs akkora gond egyelőre, de az idő egyre inkább szorít
- 12:19: Egy újabb hír, amit nem akart senki hallani: egy repedést fedeztek fel a két fő üzemanyagtartályt összekötő belső tartály pereménél. Egyelőre még nem tudni, mekkora gondot jelent ez, de a visszaszámlálás megy tovább.
- 12:11: Zajlik az RS-25 hajtóművek előhűtése. A négyből háromnál megfelelő értékeket mérnek, egynél kisebb eltérés van, de dolgoznak a problémán.
- 11:14: Befejeződött a központi fokozat tankolása! Szerencsére a kezdeti problémák után már nem lépett fel újabb gond, így mindkét üzemanyagtartály megtelt, és mostantól a szintentartás lesz a hátralévő időben a feladat. A második fokozat tankolása még zajlik
- 10:35: A földi irányítás megadta az engedélyt a második fokozat (ICPS) tankolásának megkezdésére! Az első fokozat tankolása folytatódik.
- 10:21: Egyelőre jól halad most az üzemanyagtartályok feltöltése, és összességében már 33%-ban tankolták fel a központi első fokozatot.
- 10:12: Mindkét tartályt „gyors átfejtéssel” töltik fel jelenleg, így még továbbra is van esély a mai indításra! De túl sok tartalékidő nem maradt az indítási ablakból…
- 10:07: Újraindult a hidrogénátfejtés. Jelenleg a visszaszámláló óra T-3 óra 55 percnél jár, és az oxigéntartály már 61%-ban, a hidrogéntartály 13%-ban van feltöltve.
- 9:55: Kézi vezérléssel igyekszik a technikus csapat megfelelően alacsony hőmérsékletre visszahűteni a hidrogén átfejtőrendszert, ami túlzottan felmelegedett az első leállás során, ezután újból megkísérlik a lassú átfejtést.
- 9:47: Sajnos nem sikerült az átfejtő rendszer leállításával és ismételt beindításával elhárítani a szivárgást, így ismét leállították a hidrogén átfejtését. Hamarosan az oxigén átfejtést is leállíthatják.
- 9:35: Az irányítás úgy döntött, hogy folytatják a hidrogén „lassú átfejtést”, és meglátják, hogy a szivárgás továbbra is fennáll-e. Ha a lassú ütemű átfejtést fenn tudják tartani, akkor folytatják a tankolási folyamatot.
- Elérkezett az Artemis-1 küldetés első tervezett indítási napja! Igyekszünk folyamatosan a legfontosabb eseményeket közzétenni itt is a hosszú felkészülési folyamat során, amíg az élő adásunk kezdődik 13:45-kor.
- Ami eddig történt:
- Az első fokozat tartályait nagyjából egy órás csúszással tudták elkezdeni feltölteni cseppfolyósított oxigénnel és hidrogénnel, miután az indítóállás közelében vihárcella alakult ki, és biztonsági okokból az küldetésirányítás vezetői a várakozás mellett döntöttek. Végül 8:11-kor elkezdődött az oxigén, majd 8:27-kor a hidrogén átfejtése is. 9:17-ig minden simán ment, ekkor viszont a hidrogén átfejtést leállították, ugyanis egy hasonló szivárgást észleltek a nyomásleengedő szelepnél, mint amit az első, áprilisi tankolási tesztnél is. Egyelőre az oxigén átfejtése zavartalanul halad.
Augusztus 28. vasárnap: L-1 nap
- Egy érdekes tényt említettek a mai értekezleten összegyűlt vezetők: ha a visszaszámlás elér T-6,8 másodpercig, ami a négy főhajtómű begyújtásának pillanata, és ezután kell valamilyen oknál fogva megszakítani az indítási szekvenciát, akkor az egész rakétát ismét vissza kell szállítani a Vehicle Assembly Buildingbe hajtóműcserére. Ennek oka, hogy ha már gyújtás után kell leállítani az RS-25 hajtóművet, akkor az annyi további vizsgálatot jelentene a következő kísérletig a cseppfolyósított hidrogénnel való összetett és óvatos munkafolyamatok miatt, hogy egyszerűbb kicserélni a teljes rakétamotort.
- A tegnapi nap eléggé „feszülten” telt Floridában, ugyanis a Kennedy Űrközpont felett villámcsapásokkal teli vihar söpört át, és az LC-39B indítóállás egyik villámhárító tornyába is belecsapott egy villám, de ez a védő berendezés épp emiatt épült, hogy megvédje a rakétát és a többi infrastruktúrát. A holnapi napra egyelőre még mindig 70%-os valószínűséggel jósolnak kedvező időjárási feltételeket a két órás indítási ablak idejére.
Fotó: spaceflightnow.com
Augusztus 26. péntek: L-3 nap
- A tegnap esti NASA-közlemény szerint a technikusok befejezték a hidraulikus erőátviteli rendszer szervizelését a két oldalsó gyorsítórakétán. Végeztek az Orion kapszulában az utolsó belső munkákkal (többek között elhelyzeték Snoopy-t, a súlytalanságjelző plüssfigurát, eltávolították az ablakok és ülések védőborítását, és lezárták a személyzeti kabinajtót. A következő napokban még szintén lezárják az indítás-megszakítórendszer nyílását, és elhúzzák a személyzeti hidat, melyen keresztül az Orion megközelíthető. A rakéta alsó részénél a gyorsítórakéták és a főhajtóművek szervizplatformjait, illetve az oldalsó lángelterelőt is az indításhoz szükséges pozícióba állították.
Augusztus 25. csütörtök: L-4 nap
- Kiadták az első időjárás-előrejelzést a hétfői két óra hosszú indítási ablakra, mely szerint 70%-os jelenleg a kedvező körülmények valószínűsége. Villámlás is lehet a Kennedy Űrközpont közvetlen közelében vagy akár a terület felett, de Floridában gyorsan változnak a körülmények, és a két órás ablakon belül is kitisztulhat annyira az idő, hogy elindulhasson a rakéta.
Augusztus 23. kedd: L-6 nap
- Magyar idő szerint éjjel 2 órától tartották a NASA vezetői és Artemis-1 küldetésért felelős személyek az egyik utolsó, ám annál fontosabb értekezletet, az ún. Flight Readiness Review-t, azaz a repülés előtti megfelelőségi és készültségi állapotfelmérést, melynek az SLS rakéta és a földi kiszolgáló infrastruktúra (mobil indítóállás, üzemanyag tankolórendszer stb.) állapota alapján döntenek az utolsó napokra megállapított, ütemezett felkészülésről. A döntéshozók zöld jelzést adtak a további lépések megkezdésére, hogy a jövő hétfői elsődleges indítási napon elindulhasson a régóta halasztott küldetés.
Korábbi cikkeink a küldetéssel és a rakétával kapcsolatban:
- Átszállították az Artemis-I SLS rakétát az LC-39B indítóállásra
- Eddig kétszer hiúsult meg az Artemis-1 SLS rakétájának összetett tankolási tesztje
- Június 6-án szállítják át az Artemis-I SLS rakétát ismét az indítóállásra
- Ismét átgördült az SLS rakéta az LC-39B indítóállásra
- Előrelépés az indítás előtti felkészülésben
- Tovább halad az Artemis-I rakétájának felkészítése
- Az SLS legutóbbi átszállítása
- Az Artemis-1 misszió „utasai” és hasznos terhei