Újabb fejlemények érkeztek az Europa Clipper űrszondával kapcsolatban, miszerint a Southwest Research Institute (SwRI) által tervezett és épített új tömegspektrométert átszállítottak a Jet Propulsion Laboratory (JPL) létesítményébe, hogy azt az űrszondára integrálják. Az űreszköz összeszerelése szerencsére jól halad, legutóbb például installálásra került a JPL mérnökei által 4 darab ún. reakciókerék, melyről korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk. A tervek szerint az Europa Clipper 2024-ben fog elindulni és 2030-ban éri majd el a Jupiter-rendszert, ahol az Europa részletes tudományos vizsgálatát végzi majd el annak kiderítése érdekében, hogy az élet számára alkalmas körülmények uralkodnak-e az óriásbolygó holdján.
A képen a JPL és a Southwest Research Institute (SwRI) mérnökei, valamint a műszer látható. Forrás: NASA/JPL-Caltech
A MASPEX (MAss Spectrometer for Planetary EXploration) egyike lesz annak a kilenc tudományos műszernek, melyek a küldetés tudományos részéhez hozzájárulnak. A MASPEX az Europa közelében lévő gázokat fogja elemezni, hogy tanulmányozza az Europa felszínének, légkörének és feltételezett felszín alatti óceánjának kémiai összetételét. Továbbá azt is elemezni fogja, hogy a Jupiter sugárzása hogyan változtatja meg az Europa felszíni vegyületeit, és hogyan történik a jeges felszín és a felszín alatti óceán közötti anyagcsere.
„A MASPEX több százszor finomabb tömegfelbontással rendelkezik, mint bármi, ami eddig az űrbe repült.” – mondta Jim Burch, a SwRI vezető alelnöke, aki egyben a MASPEX vezető kutatója is. A MASPEX úgy működik, hogy az Europa felszínéről felszálló gázmolekulákat begyűjti, és azokat ionokká alakítja át. Az ionokat akár 400-szor is ide-oda „pattogtatja” a műszerben, melynek során megméri azok tömegét, ami megmutatja az egyes molekulák azonosságát, az pedig segít meghatározni, hogy az Europa lakható-e.
„Tudjuk, hogy a földi mikrobák minden olyan molekulát kihasználnak, amely táplálékforrásként szolgálhat. A MASPEX segíteni fog az Europa Clippernek meghatározni, hogy van-e valami, amit a mikrobák megehetnek, például olyan szerves molekulák, amelyek egy mély óceán fenekén lévő hidrotermális nyílásból származhatnak. Az ebből az izgalmas küldetésből származó adatok sokkal gazdagabb képet adnak majd az Europa lakhatóságáról.” – tette hozzá Dr. Christopher Glein, a SwRI munkatársa és a MASPEX társkutatója.
MASPEX a JPL tisztaszobájában. Forrás: NASA/JPL-Caltech