Ezúttal ballisztikus rakétakövető műholdas rendszer űreszközeit állították sikeresen pályára.
A meglehetősen mozgalmas március után, mely nyolc küldetést foglalt végül magába a SpaceX esetében, ma délután az első áprilisi felbocsátásra is sor került. A megbízó az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma és a Pentagon űrtevékenységekért felelős fejlesztőügynöksége (Space Development Agency – SDA) volt. A Transport & Tracking Layer (Tranche 0, Flight 1) misszió összetett neve két különböző célú űreszköz-csoport pályára állítását takarja: a Falcon-9 rakterében 10 adattovábbító és 4 rakétakövető egység indult a világűrbe. Nemzetbiztonsági küldetés lévén a Vandenberg Űrhaderőbázisról kezdte meg második útját a B1075 jelű hordozórakéta déli irányban, aminek emelkedése és visszatérése során ezúttal sem lépett fel semmilyen műszaki probléma, és az előírtak szerint teljesült az indítás minden fázisa. Ezúttal nem kellett az Of Course I Still Love You drónhajót kivontatni a Csendes-óceánra a Falcon-9 első fokozatának fogadására, ugyanis a hasznos teher kis tömegének köszönhetően a hordozó szárazföldi landolást tudott végrehajtani, amit tökéletesen teljesített.
A 10+4 űreszköz nagyjából 950 km poláris pályán keringve fogja ellátni feladatait, de pontos pályaadatokat nem tettek közzé, viszont a küldetés sikeres végrehajtását közzétehette a SpaceX saját Twitter-oldalán.
5 napos szünet következik most a cég számára, ami az indítások ütemét és saját mércéjüket tekintve szinte soknak mondható, jövő hétvégén azonban rögtön két újabb küldetésre kerülhet sor az Egyesült Államok mindkét partjáról.
