A kínai űrrepülés történetének hatodik hosszútávú küldetése indul a Tienkung űrállomásra.
Ahogy azt Kína esetében már megszokhattuk, alig pár nappal a soron következő küldetés előtt mutatják be a résztvevő személyzet tagjait. Ezúttal sem volt ez másképp, és alig egy nappal a Sencsou-17 indulása előtt végre nyilvános lett azon három tajkonauta kiléte, akik a hatodik hosszútávú személyzetes űrrepülést kezdik meg a Tienkungra. Az indításra magyar idő szerint legkorábban október 26-án 5:14-kor kerülhet sor a Csiücsüan Űrközpontból, a Sencsou űrhajót egy Hosszú Menetelés-2F/G rakéta fogja Föld körüli pályára állítani. A tervek szerint 6,5 órával később pedig már meg is érkeznek az űrállomásra, hogy rövid ideig a Sencsou-16 három tagjával együtt összesen hatan tartózkodjanak a fedélzeten. Küldetésük a tervek szerint 2024 áprilisáig tart, sajnos pontosabb részleteket a kijelölt feladatokról egyelőre nem hoztak nyilvánosságra.
A Sencsou-17 személyzetének átlagéletkora mindössze 38 év, az eddigi legfiatalabb csapatként indulnak majd. Az eddigi csúcstartók épp a jelenleg a Tienkungon szolgálatot teljesítő Sencsou-16 tagjai voltak 42 éves átlagéletkorral. Lássuk, kik a misszió főszereplői!
A parancsnok az a Tang Hungbo, akinek először adatik meg, hogy második alkalommal repülhessen a kínai űrállomásra, mindezt alig két évvel előző küldetésének befejezése után teheti (ami szintén rekord a kínai űrhajósok körében): a Sencsou-12 tagjaként 2021. június 17-én kezdhette meg útját, és pontosan három hónappal később, szeptember 17-én tért vissza a Földre. A 48 éves tajkonauta a kínai Népi Felszabadító Hadsereg Légierejének vadászpilótájaként kezdte pályafutását, űrhajóskiképzését 2010-ben kezdte meg.
Rajta kívül Tang Sengcsie és Csiang Hszinlin űrhajósok indulhatnak első űrrepülésükre. Mindketten a 2020 szeptemberében kiválasztott 3. űrhajósosztály tagjai, 30-as éveik elején járó fiatalemberek.
