Több forrás is arról számolt be, hogy az Egyesült Arab Emírségek (UAE) tárgyalásokat folytat a NASA-val a Lunar Gateway-projektben való részvételről. Az arab állam egyre komolyabb szereplőjévé válik a nemzetközi űriparnak, és egyre inkább felhívja magára a figyelmet, hiszen számos tudományos missziót vezetnek jelenleg is és terveznek a jövőben végrehajtani. Bár 2020-ban alapító tagként írták alá az Artemis Egyezményt, eddig ennél komolyabb szerepet nem vállaltak az egyre bővebb együttműködésben. Ez most úgy tűnik változni fog, ugyanis fontos szereplői lehetnek a Lunar Gateway űrállomás programjának is. 5 éve még Oroszországgal írt alá az amerikai űrhivatal egy együttműködési megállapodást, melyben partnerséget vállalnak az új, Hold körül keringő űrállomás építésében és fenntartásában, azonban ez már a múlté, és immár a UAE veheti át a Roszkoszmosz szerepét a Gateway egyik légzsilipjének megépítésében. Ezt a komoly feladatot persze még nem tudnák az arabok önerőből teljesíteni, ezért a Boeinggal is felvették már a kapcsolatot, mely több évtizedes űripari tapasztalattal rendelkezik. A hírek szerint az első dizájnokat már el is készítették az amerikai óriásvállalattal, és mint kiderült, már közel egy éve folynak a tárgyalások a NASA-val is a további lépésekről.
Egyelőre a Gateway-jel kapcsolatban továbbra is kevés információ lát napvilágot, de az első modulokat a jelenlegi tervek szerint legkorábban 2024 végén/2025 elején indíthatják egy Falcon Heavy-vel, így a légzsilip kialakításának pontosítására és magára a legyártásra még bőven van ideje az araboknak. Ha ez az együttműködés sikeres lesz, az nagyban megkönnyítheti emírségekbeli űrhajósok világűrbe jutását, és hosszabb küldetések teljesítését, illetve arra is nagyobb esélyt biztosít, hogy a 2030-as évek elején egy arab asztronauta léphessen a Hold felszínére.
A Lunar Gateway látványterve. Forrás: NASA