251. alkalommal indult el az Ariane 5 rakéta, mely ezúttal két műholdat is az űrbe juttatott.
Magyar idő szerint tegnap este 10 óra után indult el idén első alkalommal az ESA Ariane 5 rakétája a a Francia Guyanai Űrközpont ELA-3 indítóállásról. A hordozórakéta két műholddal startolt el: az Eutelsat Konnect európai kommunikációs műhold mellett helyet kapott a raktérben az ISRO (Indiai Űrügynökség) GSAT 30 nevű műholdja is. Az Eutelsat Európa és Afrika között fog még gyorsabb és erősebb távközlési csatornát biztosítani, míg az indiai űreszköz az elöregedett Insat 4A szatelitet váltja fel (melyet egyébként szintén egy Ariane 5 juttatott az űrbe 2005-ben). A majdnem 7 tonnás rakománnyal gond nélkül indult el a rakéta, és nem egészen fél óra múlva először az Eutelsat, majd negyed órával később a GSAT 30 is orbitális pályára állt. Az ESA teljes sikerként könyvelhette el az idei első indítást, melyet a tervek szerint még 21 másik fog követni 2020-ban, tehát mozgalmas éve lesz az európai ügynökségnek is.


Forrás: Eutelsat

Forrás: ISRO