Az ESA legutóbbi sajtótájékoztatójának bejelentései

Kapcsolódó

Mind a négy főhajtóművét megkapta a következő SLS rakéta

Halad az Artemis-2 küldetés hordozórakétájának összeszerelése a NASA Michoud...

Az ESA űrhajósa veszi át a Nemzetközi Űrállomás parancsnoki posztját

Ma délután, egészen pontosan 15:40-kor kerül sor arra az...

A nap képe #1239 – ISS az Endeavour fedélzetéről

Dr. Sultan Al-Nejadi a minap osztott meg egy felvételt,...

Bemutatták az európai teherűrhajót, mely Argo névre hallgat

A Rocket Factory Augsburg által vezetett konzorcium bemutatta az...

A 260. Falcon-9 küldetést jelentette a mai Starlink 7-3

Úgy kezdte a SpaceX ezt a hetet, ahol tegnap...

Az Európai Űrügynökség sajtótájékoztató keretében április 13-án bejelentette, hogy tovább szűkíti kapcsolatait Oroszországgal, ehelyett a NASA és más ügynökségek felé fordulva lemond a Holdra irányuló küldetésekkel kapcsolatos Roszkoszmosszal történő együttműködési tervekről. Ez a döntés a Luna-25 és Luna-27 leszállóegységeket és a Luna-26 űrszondát érinti.

A még idei évre ütemezett Luna-25 küldetés keretében az ESA PILOT-D elnevezésű navigációs kamerájának tesztelése történt volna meg. Az eszköz a leszállás során készített volna képeket annak érdekében, hogy támogassa az ESA munkáját, az European Large Logistic Lander (EL3) nagy pontosságú landolási technológia kifejlesztésében. Ez egy olyan leszállóegység, amelyet nagy rakományok Hold felszínére történő juttatására terveznek. Az NPO Lavocskin, a Luna-25 leszállóegység gyártásáért felelős vállalat a Roszkoszmoszra hivatkozva közölte, hogy az, hogy az európai partnerek visszalépése semmilyen módon nem befolyásolja a program végrehajtását. A berendezés leszerelését a közeljövőben elvégzik, a hírek szerint egy másik kereskedelmi szolgáltatótó segítségével fogják azt égi kísérőnkre eljuttatni.

A második érintett eszköz a PROSPECT holdi fúró- és illóanyag-elemző rendszer, amely eredetileg a Luna-27 küldetés keretében jutott volna el a Hold felszínére. A PROSPECT tömegspektrométer egy változata a NASA által vezetett Commercial Lunar Payload Services (CLPS) misszió keretében, az Astrobotic Technology Peregrine leszállóegységgel fog elindulni, a tervek szerint az ULA Vulcan Centaur rakétájának első repülésével, még az év végén. 

A Luna-27 a PILOT-ot, a nagy pontosságú landolási technológia teljes értékű változatát is magával vitte volna, ennek szállításához az ESA még keresi a megfelelő lehetőségeket, például földi teszteket végeznének, hogy a technológia megérjen az EL3-on való alkalmazásra.

A Luna-25 leszállóegység. – Kép forrása: NPO Lavocskin

Az ESA és a JAXA (Japán Űrügynökség) a múlt héten megállapodást írt alá arról, hogy a JAXA/ISRO LUPEX holdjáró missziójának fedélzetén az ESA EMS-L, azaz az exoszférikus tömegspektrométer műszere is helyet kapjon, ezzel bővítve a Holdra induló európai kísérletek listáját.

Az ESA nemrégiben az ExoMars küldetés felfüggesztéséről is döntött, erről ebben a cikkünkben olvashattok részletesen.

Josef Aschbacher, az Európai Űrügynökség igazgatója a sajtótájékoztatón három új programot is bejelentett.

Az egyik a „Moonlight” (Holdfény) program, ami egy olyan műholdas rendszer kifejlesztését foglalja magába, amely kommunikációs és navigációs szolgáltatásokat nyújt a Hold körül. Ennek műszaki megvalósíthatóságát még 2021 májusában indítványozta az ESA.

A második, „Civil Security from Space” (civil biztonság az űrből) elnevezésű tanulmány, amely azt vizsgálja, hogy a világűr hogyan támogathatja a polgári biztonsági igényeket, és főként a világűr földmegfigyelési és távközlési aspektusaira összpontosít, adott esetben a navigációval kombinálva.

A harmadik a Scale-up, amely az ESA kereskedelmi kezdeményezések támogatását jelenti, de részletekbe menő információt nem tudhattunk meg. A kereskedelmi kezdeményezés egyébként az Agenda 2025, az ESA-ra vonatkozó átfogó stratégia egyik prioritása.

A tájékoztatón a Sentinel-1B műhold is szóba került, amely tavaly december óta nem üzemel, az áramellátásának meghibásodása miatt. A mérnökök hónapok óta dolgoznak a probléma diagnosztizálásán annak reményében, hogy a műholdat újra üzembe tudják állítani, de ezzel párhuzamosan az ESA már tervezi a helyettesítő Sentinel-1C felbocsátását is 2023 első felében.

Dark mode powered by Night Eye