Az űr pszichés oldala

Kapcsolódó

Zöld utat kapott a NASA Dragonfly küldetése

Ezzel az utolsó tervezési szakaszba léphet a Szaturnusz Titan...

Lezajlott az Ariane-6 bemutatkozása előtti utolsó földi teszt

A rakéta felső fokozatának tesztjét a Német Űrkutatási Szervezet...

Svédország 38. országként csatlakozott az Artemis Egyezményhez

Gyorsan sor került egy újabb aláírásra, már ami az...

A nap képe #1441 – Apollo-13 „mentőcsónak”

Az Apollo-13 misszió felvétele a Holdról, melyet a holdkompból...

Takács Viktor vendégírónk az űrutazás emberi szervezetre való hatásáról írt első cikkében, most pedig pszichológiai oldalról közelíti meg a témát.

Első írásomban itt, a Spacejunkie oldalán azt a témát kezdtem el boncolgatni, miként hat az űrutazás az emberi szervezetre és ezek a hatások hogyan befolyásolhatják – főként negatívan – a jövőbeli, időben lényegesen hosszabb expedíciókat. Akkor a test olyan fiziológiai változásaiba mélyedtem kicsit jobban bele, mint a vérnyomásváltozás, a csontvesztés és a térérzékelés zavara, most pedig megnézzük azt, hogy miként befolyásolja egy ilyen utazás a pszichénket, a lelki egyensúlyunkat.
A témáról elöljáróban annyit, hogy a pszichológia, mint tudományág, megfoghatatlanságából adódóan sokak szemében nem bír nagy jelentőséggel, azonban el kell fogadni, hogy komoly szerepet játszik nem csak az űrutazás, de sok más iparág fejlődésében is. Mivel a modern, olykor már önműködő technológia ellenére még a mai napig is nagyon sok mindent mi magunk, emberek végzünk el, egyáltalán nem mindegy, hogy ezt milyen pszichés állapotban tesszük. Gondoljunk csak bele, hogy ugyanazon munka elvégzése egy rossz napon mennyivel körülményesebb, mennyivel hosszabb ideig tart… Na, itt jön képbe a pszichológia!

Már nem veszik félvállról a NASA-nál sem!

A pszichológia fontosságát a NASA már megalakulásakor, 1958-ban elismerte, azonban a 90-es évekig ez megmaradt az elismerés szintjén, ugyanis a rakéták és űrrepülők építése, illetve a jövőbeli tervek szövögetése közben nem igen volt kapacitás nagyobb figyelmet szentelni a témának. A 90-es évek elején az űrhivatal egyik repülési orvosa, Dr. Patricia Santy hívta fel újra a figyelmet arra, hogy e téren 30 évvel le vannak maradva az orvoslás többi területéhez képest és több korábbi incidens is hozzájárult ahhoz (pl. a Szojuz-T14 küldetés depresszió miatti leállítása, 1985, Szaljut-7 űrállomás), hogy komolyabban vegyék a dolgot. Ekkor kezdtek el igazából foglalkozni a pszichológiával. Az űrpszichológia, mint tudományág, egyébként lényegesen bonyolultabb, mint azt elsőre gondolnánk, ugyanis az űrutazásban nem csak az űrhajósok vesznek részt. A földi személyzet (pl. irányítás, mérnökcsapat stb.) ugyanúgy része a gépezetnek és bár nem közvetlenül, de hozzájárulhatnak az űrben kialakuló problémákhoz, illetve az űrhajósokhoz hasonlóan el is szenvedik azokat. A NASA már az elején felfigyelt erre az összefüggésre és az ezzel kapcsolatban indult kutatás gyakorlatilag a mai napig zajlik. Nézzük mire jutottak!

Szorongás és depresszió

E két fogalom talán mindenki számára ismert itt a Földön is és sajnos ezeket a problémákat magunkkal visszük az űrbe is. Hamar bebizonyosodott, hogy ezek kialakulásához önmagában elegendő, hogy elhagyjuk a megszokott földi környezetünket. A biztonságos bolygó távolléte, a bezártság és a folyamatos függés másoktól (oxigén, táplálék stb.) negatívan hat az ember lelki állapotára, akár olyannyira, hogy az a munkája rovására mehet. Szerencsére a hangulatváltozások olyan súlyos, nehezen kezelhető formájával, mint a mániás depresszió, mindeddig nem találkoztunk az űrutazások során, ahogyan olyan komoly, szintén bonyolult kezelést igénylő pszichés zavarok sem fordultak elő, mint pl. a skizofrénia, ám nem tudhatjuk, hogy az űrben töltött idő növekedésével mivel fogunk majd találkozni. Az eddig tapasztalt enyhe tünetek a viszonylag rövid űrbeli tartózkodás mellett jórészt annak is köszönhetők, hogy ma már az űrhajósokat a kiválasztás és a kiképzés során rengeteg, e hajlam feltárására irányuló tesztnek vetik alá, mellyel eleve szűrik a problémás jellemeket, illetve folyamatosan monitorozzák is őket a küldetések során, a pszichológusok pedig megpróbálják csírájában elfojtani a kialakuló betegségeket. A szakértelem mellett segítségükre van a NASA arcelemző technológiája is, amellyel az asztronauták arckifejezéseit követik nyomon és a változásokból próbálnak következtetni a lehetséges hangulatváltozásokra. De, hogy ne csak a negatív hatásokról legyen szó, érdemes megemlíteni, hogy Frank White, a Harvard egyetem tudósa már 1987-ben leírt egy „overview effektnek” nevezett jelenséget, mely gyakorlatilag a Föld felülről szemlélésének olyan pozitív hatásait takarja, amely pl. a személyzet tagjai közötti fokozott összetartás formájában nyilvánul meg.

Pszichoszomatikus reakciók

A pszichoszomatikus, vagyis lelki eredetű testi reakciók szintén nem ismeretlenek az űrben. Ilyen tünetek pl. idegesség okozta hasmenés vagy a szorongás okozta vizelési inger, melyek igen kellemetlenek tudnak lenni mikrogravitációs környezetben. A probléma ezen betegségek diagnosztizálásával kapcsolatban az, hogy legtöbbször nem egyértelmű a testi tünet kiváltó oka. Pl. egy fertőzéstől is lehet hasmenésünk és orvos legyen a talpán, aki azonnal meg tudja határozni a kiváltó okot.

Csapatkonfliktus, kommunikációs zavarok

Ez az a terület, amelyre könnyen rá lehet mondani, hogy nem sok köze van a pszichológiához, ugyanis minden csak szervezés kérdése. Ez sajnos nem igaz! Egy, a NASA által indított nemzetközi kutatás, melyben összesen 30 asztronauta és kozmonauta, illetve 186 földi irányító vett részt, egyértelműen bizonyította, hogy a feszültség és a negatív érzelmek „fertőzőek”, azok az űrhajósokról könnyen átszállnak a többiekre és a küldetést irányító személyzetre is. Ez az átlagosnál több konfliktushoz vezet, melyek pl. a közös feladatok elvégzése közben hátráltatják a munkát, illetve további problémákat szülhetnek. Szerencsére nem csak a negatív dolgok fertőznek! A kutatás feltárta azt is, hogy a vezető pozícióban levő űrhajósok pozitív kisugárzása (legyen az őszinte vagy tettetett) jó hatással van a személyzet többi tagjának lelki állapotára, és ez a pozitivitás ráragad a földi irányításban dolgozókra is. Ebből fakadóan a csapatmunka és a csapatösszetartás mindkét oldalon erősödik, amely jó hatással van az egész expedícióra.

A távoli űr kutatása, Mars expedíció

A jövőbeli, eddigieknél hosszabb expedíciók új dimenziókat vetnek majd fel a pszichológiát illetően, amelyekre a már megszerzett tapasztalatok birtokában megpróbálunk a lehető legjobban felkészülni. Az idő és távolság növekedésével pl. olyan új problémák merülnek majd fel, mint a kommunikáció zavara és a fokozott elszigetelődés. Azt már korábban is tapasztalták, hogy az idő múlásával a „bezárt” űrhajósok kommunikációja folyamatosan romlik, kevesebbet beszélnek, kevésbé választékosan, kevésbé egyértelműen fogalmaznak és könnyen bezárkóznak, ami a várakozások szerint tovább romolhat majd. Ebben nem fog segíteni az sem, hogy a Marsról indított rádiós üzenetek nagyjából 12,5 perc alatt érnek el a Földre és ugyanennyi időbe telik, mire az üzenet feladója választ kap mondjuk egy kérdésére. Elképzelni is rossz egy ilyen telefonbeszélgetést!

Mars 500 Program

2010-ben Mars 500 Program néven indult egy szimuláció, mely a maga 520 napos időtartamával egy esetleges Mars expedíció útját modellezte le. 6 főt zártak be egy moszkvai laboratóriumban felállított szimulátorba, melynek alsó szintjén egy űrhajót rendeztek be, felső szintjén pedig a Mars felszínét keltették életre, ahol az „űrsétákat” lehetett gyakorolni. A teszt során bizonyítást nyert az imént említett fokozott bezárkózás és a kommunikáció romlása, azonban megfigyelték azt is, hogy pl. a tesztalanyok igényei folyamatosan csökkentek, illetve, hogy a stresszes helyzetekben egyre jobban teljesítettek a kiszolgáló személyzethez képest (gyakorlatilag rájuk tolták át a feszültséget). Ebből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a tesztalanyok elkezdtek adaptálódni a kialakult helyzethez, ami reménykeltő lehet a jövőt illetően!

A Mars 500 projecthez kialakított két szintes létesítmény. Forrás: ESA

Fotó: ESA

Repülés utáni, úgynevezett „post-flight” zavarok

A Földre való visszatérést követően is számos űrhajósnál tapasztaltak pszichés problémákat. Volt, aki a börtönből frissen szabadultakhoz hasonlóan nehezen tudott megbirkózni az újbóli „beilleszkedéssel”, melynek depresszió, szorongás vagy túlzott alkoholfogyasztás lett az eredménye. Akadt olyan is, aki az űrrepülése kapcsán hirtelen rátört hírnevet nem tudta kezelni és ezért kellett szakemberhez fordulnia. Jó példa a „post flight” jelensége Buzz Aldrin (aki Neil Armstrong után második emberként lépett a Hold felszínére 1969-ben), aki az Apollo-11 repülését követően egészen egyszerűen nem talált többé méltó kihívást az életében és ez depresszióba, majd alkoholizmusba kergette őt.

Láthatjuk tehát, hogy az űrutazások során felmerülő problémák sora messze nem merül ki a technikai meghibásodásokban vagy az élettani folyamatok felborulásában. Számos olyan terület van, ahol félremehet egy expedíció és valószínűleg számtalan olyan is van, amelyről egyelőre fogalmunk sincsen.

Dark mode powered by Night Eye