Közel hat hónapos küldetésének végeztével tegnap este hazatért a Földre a SpaceX Crew-4, azaz a negyedik kereskedelmi operatív küldetés a Nemzetközi Űrállomásról. A Crew Dragon Freedom űrhajó Kjell N. Lindgren parancsnokkal (NASA), Robert Hines pilótával (NASA), és Jessica Watkins (NASA), valamint Samantha Cristoforetti (ESA) küldetés-specialistákkal magyar idő szerint 18:05-kor dokkolt le az ISS Harmony moduljának zenit oldali, tehát az űr felé néző dokkolóportjáról, és kezdte meg a nagyjából 5 órásra tervezett hazautat. A C-212 jelű kapszula biztonságos távolságra manőverezte magát az ISS-től, majd megkezdte a pályacsökkentő manővereket. A személyzet néhány órára levehette a dehermetizálódás ellen védő űrruhát, ám ezúttal szokatlanul rövid visszatérési pályát jelöltek ki a NASA és a SpaceX szakemberei. A Föld légkörébe való visszatérés előtt a Dragonról levált a hátsó szekció (trunk), bezárult az orrkúp, és az űrhajó menetiránynak háttal fordult, hogy hőpajzzsal előre kezdje meg a keringés végső fázisát, majd a légkör felső rétegeinek elérését, ahol már a súrlódási erők több ezer Celsius fokos plazmát generálnak a kapszula körül. Az ilyenkor szokásos ún. black-out period, tehát jelkiesési fázis idején a földi irányítás nem tud kommunikálni az űrhajóval, mivel az előbb említett plazma a rádiójelek adás-vételét is korlátozza. De ezúttal is minden teljesen simán ment a visszatérés során, és ahogy egyre sűrűbb légkörben haladt már a Freedom, először kinyílt a két stabilizáló ernyő, ami nagyjából 560 km/órás sebbességű ereszkedésre lassította le az űrhajót, majd a négy főernyő is megfelelően tárult szét medúzaként, hogy a vízreszálláshoz kijelölt kb. 24 km/órára csökkentse a sebességet. A több lehetséges leszállási zóna közül végül az Atlanti-óceánon, Jacksonville-től keletre szállt vízre magyar idő szerint 22:56-kor a Crew Dragon.
A mentőcsapatok már a helyszínen várták gyorsmozgású motorcsónakokkal és a Megan nevű kiszolgáló hajóval a Crew-4 személyzetét. Miután a mentőcsapat emberei megbizonyosodtak arról, hogy az űrhajó fúvókáiból nem szivárog mérgező hipergolikus hajtóanyag, a speciális daruval felszerelt Megan hajó megközelítette a kapszulát, majd a fedélzetre emelte. Nagyjából egy órával a leszállás után meg is kezdődött a négytagú személyzet kiszállítása a kapszulából, először Hines, majd Lindgren, Watkins, és végül Cristoforetti hagyta el a Freedomot, amit egyébként épp ők neveztek el az űrhajó első indulás előtt a hagyományok szerint. Az ilyenkor szokásos orvosi rutinellenőrzések után Houstonba helikopterrel szállították az űrhajósokat, illetve Cristoforetti az ESA embereivel onnan tér haza Európába. Az asztronauták szerencsére mindannyian jó közérzettel, mosolyogva hagyták el űrhajójukat.
Ezzel hivatalosan is véget ért a 170 napig tartó Crew-4 küldetés, ezen idő alatt számos tudományos kísérletet hajtottak végre a személyzet tagjai, amiről egy külön cikkben számolunk be. Az ISS-en maradt héttagú személyzet pedig hivatalosan az Expedíció-69 tagjaiként folytatják küldetésüket.
A vízreszállás pillanata. Forrás: NASA
Balról jobbra: Jessica Watkins, Bob Hines, Kjell Lindgren és Samantha Cristoforetti. Forrás: NASA