Nelsont az Egyesült Államok alelnöke, Kamala Harris eskette fel a hagyományoknak megfelelően. A 78 éves, korábbi demokrata szenátor és egykori űrhajós a NASA megbízott igazgatójának, Steve Jurczyknak a helyét veszi át, aki az előző igazgató, Jim Bridenstine leköszönése óta vezette az űrhivatalt. Nelson lesz a NASA 14. adminisztrátora, és pozícióját a Fehér Ház március 19-i jelölése után másfél hónappal veheti át. Helyettese a szintén korábbi űrhajós, Pamela Melroy lesz. Nelsonra izgalmas időszak vár, hiszen ha a NASA tartani tudná a következő Holdraszállás jelenleg tervezett ütemét, az ő vezetése alatt léphetne a következő amerikai férfi és az első női űrhajós égi kísérőnk felszínére.
Az eskütétel pillanata
Fotó: NASA